kiskereskedelem

Kivonul a Tesco Lengyelországból

Kivonul a Tesco Lengyelországból

A Tesco anyavállalati központjában döntés születethetett arról, hogy a közép-európai Tesco Europe eladja a lengyolországi üzletágat. A cég folyamatosan zárja be üzleteit, mivel a diszkontok térhódítása veszteségessé teszi a lengyel hipermarketeket. A vevő az ugyancsak brit kötődésű Dealz lehet.

Továbbra is nagyon pörög a magyar a kiskereskedelem

A májusi megbicsaklás után júniusban és a ma közzétett adat szerint júliusban is igen dinamikusan nőtt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, hiszen a KSH szerint éves alapon a nyers adat alapján 6,9%-kal, naptárhatástól megtisztítva 6,4%-kal bővült a volumen. Emiatt az első héthavi átlagos növekedés is 5,8%-os mértéket ért el.

Így néz ki Budapest legújabb plázájának építése (képek)

Lassan eléri szerkezetkész állapotát a Futureal-csoport által a XI. kerületben fejlesztett Etele Plaza. A jövő őszre tervezett átadást követően a komplexumba napi 50 ezer látogatót vár a fejlesztő, aminek jelenlegi állapotát képeken mutatja be.

Közel a recesszió: már a lakosság sem költekezik Németországban

A vártnál nagyobb mértékben és az idei év legerősebb ütemével csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban júliusban az előző hónaphoz képest, újabb jelzésként arra, hogy Európa legnagyobb gazdasága recesszióba csúszhat.

Elképesztő számok a belvárosban: ennyibe kerülnek ma az üzlethelyiségek

A bérleti díjak emelkedése jellemezte a hazai kiskereskedelmi piacot, melynek során a prémium kategóriában (high street) 70-150 euró között mozog a havi, négyzetméterenkénti bérleti díj - derül ki a Cushman & Wakefield elemzéséből, ami a ma jellemző hozamokat is bemutatja. A bevásárlóközpontok méret szerinti eloszlását pedig a JLL felmérése vizsgálta.

30 liter kólát iszik egy átlagos magyar ember

Magyarországon 2018 júliusa és 2019 júniusa között 3 millió hektoliter, vagyis több mint 50 milliárd forintnyi kóla fogyott, ami a szénsavas üdítők belföldi forgalmának több mint 60 százalékát jelenti - közölte a Nielsen hétfőn az MTI-vel. Ez egy főre vetítve közel évi 30 litert és 5 ezer forintot jelent.

Hatalmas változások jönnek a Tesco magyar hipermarketeiben

Hatalmas változások jönnek a Tesco magyar hipermarketeiben

Megszünteti a nem jól teljesítő területeket, például a műszaki termékek értékesítését a Tesco a nagy áruházaiban - közölte a Magyar Nemzetnek adott interjújában az áruházlánc közép-európai vezérigazgatója. A bérbe adott területeken más márkák, szolgáltatók jelennek meg.

Négy üzletét újította fel a Spar

Négy vidéki szupermarket áruházát korszerűsítette idén nyáron a Spar. A kiskereskedelmi lánc Magyarország modernizációs programja során átalakított üzletei korszerű és kényelmes környezetben, széles kínálattal, kényelmi termékekkel és a SPAR to Go éttermek hideg és meleg ételválasztékával várják a vásárlókat.

Meglepő magyarázat érkezett, miért nem vásárolnak a magyarok

Meglepő magyarázat érkezett, miért nem vásárolnak a magyarok

A lakosság egy része visszafogta a költekezést májusban, és a családok tervezni kezdtek a nagyobb beruházást jelentő lakás- vagy autóvásárlás előtt, hiszen a második fél évben már elérhetők az otthonteremtést, a családokat támogató újabb intézkedések - mondta a Magyar Nemzetnek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a statisztikai hivatal friss jelentésére reagálva, amely szerint májusban lassult a kiskereskedelmi üzletek forgalombővülése.

Elbukott a Tesco, nem sértett uniós jogot a magyar kiskereskedelmi különadó

Nem sértette az uniós jogot a 2010-ben, az árbevételre kivetett, majd 2013-ban kivezetett magyarországi kiskereskedelmi különadó - erre jutott az Európai Bíróság illetékes főtanácsnoka a brit Tesco magyarországi leányvállalata által indított ügyben. A főtanácsnok indoklásában rendesen kiosztotta a kiskereskedelmi multicéget.

Váratlanul befékezett a kiskereskedelem Magyarországon

Májusban a kiskereskedelmi forgalom volumene szokatlanul kis mértékben, mindössze 2,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A friss adat még úgy is meglepő, hogy a múlt heti kereseti statisztika a vásárlóerő-növekedés lanyhulását mutatta.

El se hinnéd, miben versenyzik egymással az Amazon és a Walmart

Azt, hogy mennyire átalakulóban van a kiskereskedelmi szektor, jól mutatja, hogy a két óriáscég, a Walmart és az Amazon sok egyéb mellett abban is versenyzik egymással, hogy melyiknek van több drónszabadalma - írja a Financial Times.

17 éves mélypontra esett a kínai ipari termelés üteme

Több mint 17 éves mélypontra lassult az ipari termelés növekedésének üteme májusban Kínában, újabb jeleként annak, hogy gyengül a kereslet a világ második legnagyobb gazdaságában az Egyesült Államokkal való kereskedelmi háború kiszélesedésének közepette.

Fizetni kell majd az Aldiban a műanyag zacskókért

Az Aldi bejelentette, hogy németországi üzleteiben ezentúl 1 eurócentet kell majd fizetni a műanyag zacskókért, idén nyártól pedig bioműanyagból készült zacskókat használnak majd az üzletekben.

Új Interspar nyílt Magyarországon

A Spar Magyarország Kft. 4,2 milliárd forintos beruházással Interspar áruházat adott át szerdán Tatán, a létesítményben 78 új dolgozót alkalmaznak.

Egyre többet költ a magyar

2019. áprilisban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene (naptárhatástól megtisztítva) 7,1%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,7, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 6,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben 5,5%-kal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

Aggódhat a CBA és a Spar - A Lidl letarolja a magyar piacot

Tartja az első helyt a Tesco a hazai kiskereskedelmi láncok között a 2018-as bruttó forgalmi adatok alapján - becsülte a Trade magazin. A Spar egyelőre a harmadik, de nagyon megközelítette a második helyen álló Coopot, a Lidl pedig a CBA-t lenyomva feljött a negyedik helyre.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.