kivitelezés

Fontos bejelentés a debreceni BMW-gyárnál

Fontos bejelentés a debreceni BMW-gyárnál

Befejezte a Debrecenben épülő BMW-gyár villamosenergia-ellátásához szükséges alapinfrastruktúra-fejlesztés kivitelezési munkálatait a Forest-Vill, olvasható a vonatkozó közleményben.

Szétszakadt az építőipar, őrült egy év elé nézünk

Szétszakadt az építőipar, őrült egy év elé nézünk

Erőteljesen visszaesett az Aktivitás-Kezdés a hazai építőiparban 2022 harmadik negyedévében. Július és szeptember között kevesebb mint 480 milliárd forint értékben indultak el kivitelezések, ami 2020. Q3 óta a legalacsonyabb összeget jelentette - derül ki a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentésből. Míg azonban a projektek kezdése jelentős visszaesést mutat, addig a folyamatban lévő projektek lezárása, vagyis az Aktivitás-Befejezés rekord szintre emelkedhet az előttünk álló évben.

Az okos rendszereket és a szolgáltatásokat keresik a vevők az új lakásoknál

Az okos rendszereket és a szolgáltatásokat keresik a vevők az új lakásoknál

Újabb ingatlanfejlesztés indul a XIII. kerületben, 318 lakásos társasház épül a Duna mentén, a Bodor utca és a Népfürdő utca sarkán. A Beluga Bay-re keresztelt projekt kapcsán a fejlesztő Idom Házak ügyvezetőjét, Nagy Miklós Richárdot és a tulajdonost, Zentai Pétert kérdezte a Portfolio, hogy milyen vásárlói elvárásoknak kell megfelelni a várhatóan 2025-ben elkészülő lakásoknak, kik keresik az ilyen magasan pozícionált ingatlanokat, mennyire hívogató a dunai panoráma és hogy ki lehet-e már tenni a megtelt táblát a XIII. kerületre.

Gyökeres átalakulásokat hozhatnak Lázár János tervei a hazai építőiparban

Gyökeres átalakulásokat hozhatnak Lázár János tervei a hazai építőiparban

Véget vetnének az egyszereplős közbeszerzéseknek, megreguláznák az építőanyagok drágulásának áthárítását és vizsgálat indul, ha elszállnak a kivitelezési költségek. Összesen 27 szakmai szervezettel ült le egyeztetni és hétszáznál is több javaslatot kapott az új állami beruházásokról szóló törvény kérdésében Lázár János - írja a Világgazdaság.

Vadonatúj törésvonalak mentén szakadhat szét a lakáspiac a következő hónapokban: ez sokaknak fájni fog

Vadonatúj törésvonalak mentén szakadhat szét a lakáspiac a következő hónapokban: ez sokaknak fájni fog

Meddig emelkedhetnek még a lakások árai? Lesz még, aki meg tudja fizetni őket a jövőben? Szakértői várakozások szerint az új építésű lakáspiac nem fog berozsdásodni, sőt további növekedés várható, igaz az üteme lassulhat. Új szakadék nyílik éppen az eladó lakások között: már nemcsak a lokáció lesz választóvonal, de energiahatékonyság mentén is nyílni fog az árolló. Ezzel szemben vidéken nagyon más a helyzet, a Budapesten túli piac egészen másképp reagált az elmúlt 3 év eseményeire – hogy ennek mi az oka, az kiderült a Property Investment Forum 2022 konferencia délutáni, Soóki-Tóth Gábor MRICS, elemzési vezető, Otthon Centrum, RICS Board Member által moderált lakáspiaci panelbeszélgetéséből, amit megelőzően Zakrzewski Anita, a TOPdesk Magyarország Kft. sales managere az utólagos javításokra kiterjedő fejlesztői garanciáról egy esettanulmányon keresztül beszélt.

Komoly következményei lesznek a háborúnak a hazai építőiparra nézve

Komoly következményei lesznek a háborúnak a hazai építőiparra nézve

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tagszervezeteit és az építőipar további jelentős szereplőit, 400 céget megkeresve felmérte, hogy 2021. évben milyen változásokat hoztak a piaci körülmények, illetve a cégek milyen várakozásokkal tekintenek a 2022. évre a háborús konfliktus árnyékában. Nézzük, kik és milyen veszteségeket szenvedhetnek el az orosz-ukrán háború következtében!

Újabb milliárdos ingatlanberuházás alakul Balatonfüreden - Képeken a látványtervek

Újabb milliárdos ingatlanberuházás alakul Balatonfüreden - Képeken a látványtervek

Megjelent az európai közbeszerzési értesítőben a pályázati eredmény a Balatonfüreden építendő új konferenciaközpont és kiállítótér kivitelezésére - vette észre a Magyar Építők. A beruházás összesen 6,3 milliárd forintból valósulhat majd meg. Mint tegnap megírtuk, Balatonfüreden további jelentős fejlesztések várhatóak miután az Appenin többek közt vitorláskikötő és hotel építésére kapott hitelt.

Érintésmentes megoldások és önvezető buszok terve - Ilyen lesz a megújuló Városliget

Érintésmentes megoldások és önvezető buszok terve - Ilyen lesz a megújuló Városliget

Az ország egyik legnagyobb beruházásaként több éve zajlik a Városliget fejlesztése. A Liget Budapest Projekt az egyik legnagyobb kulturális tartalmú városfejlesztési projekt Európában, ahol az intézmények mellett a park is korszerű megoldások mentén újul meg. Hogy pontosan hol tart a projekt, milyen elemekkel folytatódik a megvalósítás, mit jelent ez üzemeltetési szempontból, valamint, hogy mennyiben befolyásolta a járvány a terveket és az igényeket és hogyan készül a Liget a járvány utáni időszakra, arról Jelinek Balázzsal, a Városliget Zrt. működési vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.

Egy német tűzeset, ami komoly bajt hoz minden felújítóra, építtetőre és az egész hazai építőiparra

Egy német tűzeset, ami komoly bajt hoz minden felújítóra, építtetőre és az egész hazai építőiparra

A Szuezi-csatorna bedugulása? Tűzeset a BASF vegyi üzemében? Mindkettő, kisebb-nagyobb felfordulást okozhat most a kivitelezők, építtetők, felújítók számára. A keresztbe fordult hajó miatti szállítási problémákat talán könnyebben tudják kezelni a nagyobb raktárkészlettel rendelkező építőipari anyagkereskedők, ráadásul a hajó kiszabadításával mostantól újra rendeződhet a szállítási folyamat. Egy németországi gyárban történt tűzeset hatása viszont elsőre homályosabb lehet, és nem is biztos, hogy akkora jelentőséget tulajdonítanánk neki. Mégis komoly, és elhúzódó anyaghiánnyal kell szembenéznie most a gyártóknak, a kivitelezőknek és végső soron minden felhasználónak, aki éppen homlokzati hőszigetelésre, vakolásra, vagy burkolásra készül.

Az integrált szolgáltatások felé tart az építőipar

Ha valaki közelről figyeli a hazai ingatlanfejlesztő, üzemeltető, tanácsadó, kivitelező és tervező piacot, akkor egyre inkább az a kép bontakozhat ki a számára, hogy elképesztő harc (a munkáért és a munkaerőért) és látványos átalakulások zajlanak. A korábban jellemzően csak kivitelezéssel foglalkozó cégek elkezdtek direktben ingatlant fejleszteni, a tanácsadók üzemeltetni, az üzemeltetők kicsiben kivitelezni (fit-out), a fejlesztők pedig házon belüli tervező és kivitelező kapacitást kiépíteni. Vagyis a régen nagy divatként végigsöpört kiszervezés helyett, most az üzletágak szélesítése, a teljes folyamat lefedéses a cél. Sok egyéb mellett két fontos oka biztosan van ennek, az egyik a biztonság és diverzifikálás, a másik pedig a bevétel növelése. Erről és a tervező-kivitelező piacon lévő folyamatokról és átalakulásokról is részletesen beszélgettünk legújabb podcast adásunkban Massányi Tiborral, a DVM group Kft. ügyvezető partnerével.

Csúszik a Nyugati felújítása - Rejtett hibákra bukkantak

Csúszik a Nyugati felújítása - Rejtett hibákra bukkantak

A 143 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása folyamatosan zajlik, ahogyan a nagyon öreg építmények felújításnál jellemző, a kivitelezés részeként, a bontások során most is a felszínre kerültek olyan rendellenességek, amik a közel ötven évvel ezelőtti utolsó felújítás óta rejtve voltak. Az örökségvédelem alatt álló épület most feltárt valós állapota miatt előre nem látható pót- és többletmunkákat kellett elrendelni. Emellett jövő nyáron a MÁV felújításokat is végez a csarnokban, amely így komfortosabb környezetet biztosít majd a 2021. nyár végére várható újranyitáskor. A teljes tetőszerkezet felújításának 2022. második negyedévig tervezett véghatárideje nem módosul - szerepel a MÁV közleményében.

Nemzetközi építészirodával bővül a hazai ingatlanfejlesztő

Nemzetközi építészirodával bővül a hazai ingatlanfejlesztő

Fúzióval erősíti hazai és nemzetközi pozícióit a magyar tulajdonú, komplex építőipari és ingatanfejlesztési megoldásokat kínáló Bayer Construct, miután a vállalatcsoporthoz társul a LIMA Architecture & Interior Design építész és belsőépítész tervezőiroda.

Hivatalos: rövidesen új autópálya épül Magyarországon, ami eléri a horvát határt is

Hivatalos: rövidesen új autópálya épül Magyarországon, ami eléri a horvát határt is

Hamarosan elkezdődhetnek az M6 autópálya befejezését jelentő Bóly-Ivándárda közötti szakaszon a kivitelezési munkálatok, mivel az ezt célzó közbeszerzési eljárás ajánlattételi határideje június 30. volt és már a területszerzés is 98%-os arányú – írja társoldalunk, a HelloVidék. A lap a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szakembereit kérdezte a horvát határig tartó beruházás aktualitásairól és ennek során kiderült az is, hogy a horvát oldalon már megkezdődött az Eszék és a magyar határon lévő Pélmonostor közötti autópálya-szakasz építése. Mindez néhány éves távon nagy előnyöket jelent majd a magyar autósoknak, akik a dél-horvát tengerpartokra igyekeznek az M6-oson át. Emellett az is lényeges, hogy folytatódik az „M60 Pécs-Barcs országhatár közötti szakasz előkészítése” projekt keretein belül az M60 gyorsforgalmi út tervezése is, amely szintén egészen a magyar–horvát határig vezet majd.

Tesztelték az új belorusz atomerőmű reaktorát

Tesztelték az új belorusz atomerőmű reaktorát

Befejeződött az átadás előtt álló Belorusz Atomerőmű 1-es blokkjának melegjáratása. Tavaly december óta csaknem 250 sikeres tesztet végeztek el a blokkon a Paks II. projektben is fővállalkozó ASZE Mérnöki Vállalat szakemberei.

Scheer Sándor: Még nem szabadultak el az indulatok!

A hazai magasépítési piac egyik legfontosabb szereplőjét, Scheer Sándort, a Market Építő Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük meg egy villáminterjú keretében arról, hogy mik az első tapasztalatok és hatások a kivitelezésekben a koronavírus okozta válsághelyzetben. Egyelőre tartják a frontokat, haladnak a munkák, de rohamosan gyűlnek a kérdőjelek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.