koronavirus

Durván megtépázta a koronavírus a pénzügyi forradalmárokat – mi lesz így a Revoluttal és társaival?

2020. augusztus 28. 05:50 | Huszák Dániel

Durván megtépázta a koronavírus a pénzügyi forradalmárokat – mi lesz így a Revoluttal és társaival?

Ahhoz képest, hogy a Covid-krízis korai hónapjaiban az egész világ bezárkózott és mindenki online kezdett el intézni mindent, meglepően sok kifejezetten digitális pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó fintechcég került bajba a válság alatt. Ennek oka egyrészt az, hogy a bizonytalanság miatt eleinte jelentősen visszaesett a cégek és a magánszemélyek költekezése is, emellett a turizmus és az ezt kiszolgáló kkv-k földbe álltak, sok „pénzügyi forradalmár” vezetése pedig az állami mentőcsomagokat sem tudta megfelelően kiaknázni. Megnéztünk pár fintechcéget, amely működési problémákba ütközött a Covid-krízis alatt.

Koronavírus: sorra kerülnek karanténba a magyar kormány tagjai

2020. augusztus 27. 20:53 | Portfolio

Koronavírus: sorra kerülnek karanténba a magyar kormány tagjai

27 178 133 főre emelkedett a koronavírus-fertőzéssel azonosítottak száma globálisan, az elhalálozottak száma a járvány kezdete óta 825 711 főre nőtt – derül ki a John Hopkins University adataiból. A gyógyultak száma 15,7 millió. Tegnapról mára mintegy 6157 ember halt meg a fertőzés miatt. Magyarországon áprilisi magasságokba ugrott az új fertőzések száma, Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatóját koronavírussal diagnosztizálták, így több kormánytag, köztük Gulyás Gergely és Varga Judit is karanténba vonultak.

Sosem látott készpénzhalmozás folyik egy gazdagokból álló csoportnál

2020. augusztus 27. 20:53 | Portfolio

Sosem látott készpénzhalmozás folyik egy gazdagokból álló csoportnál

A koronavírus-válság kirobbanásakor mért 12%-ról 19%-ra növelte egy 800 befektetőből álló elit klub a portfóliója készpénzhányadát, mivel egyre nagyobbak az aggodalmak az amerikai gazdaság teherbírásával kapcsolatban – számol be a hírről a Bloomberg.

WHO: a fiatalok körében terjed a koronavírus-járvány, de mindenki mehet iskolába

2020. augusztus 27. 18:20 | MTI, Portfolio

WHO: a fiatalok körében terjed a koronavírus-járvány, de mindenki mehet iskolába

A koronavírus-fertőzéseknek a fiatalok körében gyorsan növekvő számára hívta fel a figyelmet csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet, azonban arról is beszélt, hogy az iskolai osztálytermek nem a „fő hozzájárulói” a járvány terjedésének. Emlékeztetett, bár a fiatalok ritkábban halnak bele a Covid-19-be, a betegség több szervet is megtámadhat.

Végre kiderült, mennyit kapunk az EU koronavírus elleni eszközéből – Jól járunk vele?

2020. augusztus 27. 18:00 | Weinhardt Attila

Végre kiderült, mennyit kapunk az EU koronavírus elleni eszközéből – Jól járunk vele?

Hetek óta nem lehetett pontosan tudni, hogy a tagállamok szintjén végül mekkora támogatási összegekben állapodtak meg az EU-csúcson a vezetők annál az eszköznél, ami a koronavírus miatti helyreállítási alap legnagyobb tétele, de most a német parlament egyik dokumentumában felbukkant a számsor. Amellett, hogy ezt bemutatjuk, rögtön megvizsgáljuk azt is, hogy ez mit jelent az egyes országok gazdasági méretéhez, fejlettségi szintjéhez képest és azt is tisztázzuk, hogy mik a szabályok a pénz elosztása terén. Az biztos, hogy a magyar kormány háza táján sürgősen ki kell találni, hogy mire költsük ezt a hatalmas pénztömeget, igaz számos megkötés már eleve meghatározza az irányokat.

A koronavírus poklából jöttek vissza a magyar nyugdíjkasszák, íme a friss számok

2020. augusztus 27. 16:01 | Árgyelán Ágnes

A koronavírus poklából jöttek vissza a magyar nyugdíjkasszák, íme a friss számok

A friss számok alapján az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak is helyrerázódtak a koronavírus okozta sokkból, a második negyedévben mindkét pénztártípusnál 5%-ot meghaladó hozamokat lehetett látni. A menetelő piacoknak köszönhetően az önkéntes és magánkasszák vagyona is nőni tudott, a taglétszám azonban mindkét pénztártípusnál csökkenőben van.

Itt az új koronavírus gyorsteszt, eredmény 15 perc alatt

2020. augusztus 27. 15:55 | Portfolio

Itt az új koronavírus gyorsteszt, eredmény 15 perc alatt

Újabb fontos bejelentés érkezett a koronavírus elleni harcban. A mai napon sürgősséggel engedélyezte az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (Food and Drug Administration) az Abbott Laboratories gyorstesztjét. A tervek szerint 5 dollárba kerülő gyorsteszt a jövő hónaptól válik elérhetővé.

Megszólalt a WHO az iskolakezdésről

2020. augusztus 27. 14:44 | Portfolio

Megszólalt a WHO az iskolakezdésről

Bár a gyerekek is terjesztik a koronavírust, az iskolai osztálytermek nem a „fő hozzájárulói” a járvány terjedésének – mondta Hans Kluge, a WHO európai igazgatója.

Hollik István koronavírusos

2020. augusztus 27. 12:41 | Portfolio

Hollik István koronavírusos

Koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták Hollik Istvánt, a Fidesz kommunikációs igazgatóját. Valószínűleg vele találkozott Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és helyettese, Orbán Balázs, ezért kerültek mindketten karanténba - számol be a Magyar Nemzet.

Részletes keresés