koronavírus

Példátlannak mondott mentőcsomaggal jöttek elő a britek, de ez biztosan kevés lesz

2020. március 18. 12:07 | Portfolio

Példátlannak mondott mentőcsomaggal jöttek elő a britek, de ez biztosan kevés lesz

A német kormány 500 milliárd eurós, a franciák 300 milliárd eurós állami hitelgarancia programja után a brit kormány kedd éjjel egy 330 milliárd fontos (kb. 362 milliárd eurós) hasonló programot jelentett be, amelyen felül egy 20 milliárd fontos adókedvezmény programot is felvázoltak a bajba került szektorok számára. A garanciaprogram kapcsán azt mondta a pénzügyminiszter, hogy ez példátlan méretű intézkedés, ami tételesen cáfolható, és a szakértők rögtön figyelmeztettek is, hogy a mostani bejelentések kevesek lesznek a gazdaság stabilizálására. A kormányfő és a pénzügyminiszter egyébként további intézkedésekre is ígéretet tett.

BÉT: jelenleg nem indokolt a kereskedés felfüggesztése

2020. március 18. 11:48 | Portfolio

BÉT: jelenleg nem indokolt a kereskedés felfüggesztése

Közleményt adott a Budapesti Értéktőzsde a koronavírus-járvány piacokra gyakorolt hatásával kapcsolatban. A tőzsde álláspontja szerint jelen pillanatban nem indokolt a kereskedés felfüggesztése.

Moratórium a hiteltörlesztésre, mi jön most az OTP-nél?

2020. március 18. 11:46 | Portfolio

Moratórium a hiteltörlesztésre, mi jön most az OTP-nél?

A vállalati hitelek után a lakossági hiteleknél is moratóriumot javasol az MNB a hiteltörlesztésre. Az OTP-nél több mint 3600 milliárd forint állományt érint a lépés. És ez még csak a magyar operáció.

A BMW is leáll egész Európában!

2020. március 18. 11:34 | MTI

A BMW is leáll egész Európában!

Számos autógyártó társaság után szerdán a német BMW is bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt felfüggeszti a termelést Európában.

Történelmi tévébeszédre készül ma este Angela Merkel

2020. március 18. 11:25 | Portfolio

Történelmi tévébeszédre készül ma este Angela Merkel

Szerda este tévébeszédben osztja meg a koronavírussal kapcsolatos friss információkat Angela Merkel német kancellár a németekkel. Az előzetes hírek szerint nem jelent majd be további korlátozásokat, viszont eddig sosem volt példa hasonló beszédre.

2020. március 18. 11:11 | Portfolio

Kezd lefagyni az eurózóna kötvénypiaca, hatalmas hozamemelkedéseket látunk

Annyira alacsonyra csökkent az eurózóna kötvénypiacain a likviditás, hogy nehéz egyszerűen árakat kapni az üzletkötéshez, ez pedig tovább fokozza az egyébként is rendkívüli mozgásokat: az olasz, spanyol, portugál, görög 10 éves hozamok hatalmas mértékben emelkednek ma is az eladási hullámban.

Nagyon fájni fog a koronavírus-járvány a magyar gazdaságnak

2020. március 18. 11:00 | Beke Károly

Nagyon fájni fog a koronavírus-járvány a magyar gazdaságnak

Egy hét alatt harmadszor rontotta a magyar gazdaság növekedési kilátásait az Erste Bank, a cég elemzői már csak 1,1%-os növekedést várnak 2020-ra. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy az eurózóna recessziója mellett a régió néhány országában sem elképzelhetetlen gazdasági visszaesés. A költségvetés várhatóan igyekszik majd kihasználni a rendelkezésre álló mozgásteret, a GDP 2,5 százaléka lehet a hiány.

2020. március 18. 10:42 | Portfolio

Fontos felmentést kapnak a német bankok, hogy tudjanak hitelezni

A német bankfelügyelet enyhít az anticiklikus tőkepufferrel szembeni elvárásain, hogy ezzel is serkentse a hitelezést a koronavírusos időszakban. A tőkepuferrel szembeni elvárt szint a korábbi 0,25% helyett 0% lesz április 1-től - írja a Reuters.

2020. március 18. 10:40 | Portfolio

"Mi lesz most velünk?" - Több tízezer magyar is lehet, aki külföldön rekedt

Folyamatos járattörléseket, újabb és újabb reptér lezárásokat jelentenek be, miközben több tízezer is lehet azoknak a magyaroknak a száma, akik szeretnének minél hamarabb külföldről hazajutni. Hiába van még néhány országban légi közlekedés, ha közben a járatokat folyamatosan törlik, és erről csak az utolsó pillanatban értesítik az utasokat. Az egyik olvasónk, Máltáról szeretett volna hazajutni a napokban, a járattörlések miatt és az információ hiányában azonban ez nem volt egyszerű feladat.

Koronavírusos átverés jelent meg Magyarországon

2020. március 18. 10:28 | Portfolio

Koronavírusos átverés jelent meg Magyarországon

Egy koronavírussal kapcsolatos átverés jelent meg Magyarországon, amelyet más országokban is észleltek már. A kampányban kéretlen levelekkel (spam), illetve hamis webshopokkal támadják a hazai felhasználókat. A csalók arcmaszkokat kínálnak a levelekben, amelyek egy átverős oldalra irányítják a gyanútlan áldozatokat - olvasható az ESET kiberbiztonsági cég közleményében.

Leáll az esztergomi Suzuki-gyár is

2020. március 18. 10:06 | Szandányi Levente

Leáll az esztergomi Suzuki-gyár is

A koronavírus okozta kihívások miatt sorra függesztik fel termelésüket a hazai autógyáraink, a győri Audi után most az esztergomi Suzuki-gyár jelentette be, jövő hétfőtől ideiglenesen felfüggeszti termelését.

Részletes keresés