Javasolja Oroszország elhagyását állampolgárainak Bulgária
Bulgária kedden azt javasolta állampolgárainak, hogy ne utazzanak Oroszországba, az ott tartózkodó bolgároknak pedig azt tanácsolta, hogy hagyják el Oroszországot.
Bulgária kedden azt javasolta állampolgárainak, hogy ne utazzanak Oroszországba, az ott tartózkodó bolgároknak pedig azt tanácsolta, hogy hagyják el Oroszországot.
Az hetek óta tartó feszültség közepette három kínai vadászgép kedden átlépte a Tajvani-szoros középvonalát - közölte a tajpeji védelmi minisztérium.
A Biden-kormányzat azt tervezi, hogy 1,1 milliárd dollár értékben rakétákat és radartámogató rendszert adjon el Tajvannak. Ez lenne az elmúlt két év legnagyobb fegyvertranszfere a szigetnek - írta meg a Bloomberg.
Az al Jazeera értesülései szerint a pakisztáni külügyminisztérium elutasította, hogy India egyoldalúan lezárja a március 9-én pakisztáni területre kilőtt szuperszonikus rakéták ügyét. Iszlámbád közös vizsgálócsoport felállítását sürgeti.
Park Dzsin dél-koreai külügyminiszter első hivatalos látogatására kerül sor Kínában hétfőn. Az út kiemelt célja, hogy Jün Szuk-jeol dél-koreai elnök kormánya megnyugtassa Pekinget, amely egyre inkább aggódhat Dél-Korea és az Egyesült Államok erősödő barátsága miatt. Kínában hatalmas indulatokat váltott ki Nancy Pelosi amerikai házelnök ázsiai körútja, amelynek keretében ellátogatott Dél-Koreába is - írja a Reuters.
Kína közölte, hogy szankciókkal fogja sújtani Nancy Pelosi amerikai házelnököt, miután 25 év óta a legmagasabb rangú amerikai politikusként Tajvanra látogatott - számol be róla a Bloomberg.
Aggasztónak nevezte korábban az amerikai kormány különmegbízottja Orbán Viktornak a fajok keveredéséről szóló nyilatkozatát. Csütörtökön az USA külügyminisztériumának szóvivője hozzátette: a magyar kormányfő szavai nem felelnek meg a két ország közös értékeinek.
Amikor nagy nehezen sikerült konszenzusra jutni a globális társaságiadó-minimumról, akkor még nem volt háború Ukrajnában, azóta viszont teljesen új világgazdasági helyzet állt, amelyben ennek bevezetése drámai hatásokkal járna Európában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
Szankciókat jelentett be csütörtökön a brit kormány több orosz katonai vezető, kormánytisztviselő és közéleti személyiség, köztük Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház vezetője ellen.
Őrült ötletnek és mindenképp megakadályozandónak tartjuk azt a brüsszeli elképzelést, amelynek alapján megadóztatnák a hagyományos meghajtású, dízel vagy benzines autóval közlekedő embereket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Párizsban.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán közölte, hogy nem kíván további kétoldalú megbeszéléseket folytatni Görögországgal. "Ezt barátaimnak is elmondtam. Ezekkel nem fogunk többé kétoldalú megbeszéléseket folytatni" - jelentette ki a török államfő szerdán Ankarában.
Görögország panaszt készül tenni az ENSZ-nél az ellen, hogy Törökország megkérdőjelezi egyes égei-tengeri szigetei feletti szuverenitását - jelentette csütörtökön az ERT görög közszolgálati rádió.
Oroszbarát hackerek támadták meg több olasz intézmény és minisztérium honlapját - közölte pénteken a rendőrség.
A horvát külügyminisztérium valamit félreértett - reagált Menczer Tamás államtitkár arra, hogy kedden bekérették a horvát külügybe a zágrábi magyar nagykövetet Orbán Viktor miniszterelnöknek az Oroszországgal szemben tervezett európai uniós olajembargóval kapcsolatos egyik kijelentése miatt.
Az orosz külügy közlése Moszkvának nem áll szándékában nukleáris fegyvert bevetni az ukrajnai konfliktuszónában – írja a Sky.
Norvégia is csatlakozik az oroszok elleni EU-s szankciókhoz és lezárják határaikat és kikötőit az orosz kamionok és hajók előtt - számol be a hírről a The Guardian.
Újabb magyarországi beruházásokról zajlanak tárgyalások több nagyvállalattal - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint Oroszország és Ukrajna között a közelmúltban nem volt diplomáciai kommunikáció a külügyminisztériumok szintjén, hozzátéve, hogy a Mariupolnál kialakult helyzet vörös vonalat jelenthet a tárgyalásokban – számol be a hírről a Reuters.
Örményország és Azerbajdzsán megkezdi a béketárgyalások előkészítését brüsszeli megállapodásuk alapján - jelentette be csütörtökön közleményben az örmény diplomácia. A két kaukázusi ország 2020-ban háborút vívott egymással a vitatott Hegyi-Karabah régióért, és ezt eddig csak fegyverszünettel zárták le.
A koronavírus-járvány miatt lezárt Sanghajban ellehetetlenült a külképviseleti szavazás a magyarországi országgyűlési választásra - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán az MTI-vel.
Az AI radikálisan át fogja alakítja a technológiai szektort.
Hatalmas az emberi és technikai veszteség.
Gyorsítanák a gyártást.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.