lakásvásárlás

Friss számok érkeztek: még nagyobb volt a tavalyi évben a lakásárak emelkedése

Friss számok érkeztek: még nagyobb volt a tavalyi évben a lakásárak emelkedése

Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a frissített lakásárindexét, melyből kiderül, hogy a 2022 második negyedévére vonatkozó szám az eredetileg becsültnél magasabb értéket kapott, azaz 2021 azonos negyedévéhez képest még nagyobb, 23,7 százalékos volt a nominális áremelkedés, ami így már biztosan a legmagasabb érték 2007 óta.

Ennyi ember költözött el tavaly Budapestről

Ennyi ember költözött el tavaly Budapestről

Tavaly nemcsak a Budapestet elhagyók és oda beköltözők száma nőtt meg, hanem a fővároson belüli költözési kedv is jelentősen megélénkült 2020-hoz képest. A kerületeken belül és között összesen közel nyolcvanezren változtatták meg állandó lakóhelyüket, derül ki a KSH friss statisztikáiból. Az OTP Ingatlanpont elemzője úgy látja, hogy sokakban még a Covid járvány előtt vagy annak hatására születhetett meg a döntés, ám a megvalósítás lehetőségét csak a járvány visszaszorulása, és a 2021-ben igen kedvező lakásvásárlási feltételek adták meg számukra.

Dráma a fővárosi lakáspiacon: milliós bér kellhet, ha hitelre vennél új ingatlant

Dráma a fővárosi lakáspiacon: milliós bér kellhet, ha hitelre vennél új ingatlant

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének csütörtöki adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy a jelenlegi ingatlanárakat, az átlagjövedelmeket, és a hitelkamatokat megvizsgálva, milyen lehetőségei vannak a magyaroknak lakásvásárlásra. Ha Budapesten szeretnénk egy átlagos új építésű lakást venni, 30%-os önerővel, akkor már 1 millió forint fölé kúszik a bankok által elvárt nettó jövedelem. A témával kapcsolatban Palkó Istvánt, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében az elmúlt időszakban megfigyelhető OTP-részvényárfolyam csökkenésének okairól, és a lehetséges fordulatról beszélt Nagy Viktort, a Portfolio vezető részvényelemzője.

Ezekben a magyar városokban éri most meg leginkább lakást venni - Budapest nincs a legjobb helyek között

Ezekben a magyar városokban éri most meg leginkább lakást venni - Budapest nincs a legjobb helyek között

A Takarék Index elemzői minden évben megvizsgálják, milyen lehetőségeik vannak az egyetemista gyereküknek lakhatást kereső családoknak, érdemes lehet-e a lakásvásárlás mellett dönteni a bérlés helyett, és mi az a minimum idő, amelynek elteltével megegyezik a vásárlás és a bérlés költsége. Nézzük, hol éri meg jobban a bérlés és hol a vásárlás!

Megéri a magasabb bérleti díjat egy jobb állapotú lakás? - Ezekben a kerületekben mindenképp

Megéri a magasabb bérleti díjat egy jobb állapotú lakás? - Ezekben a kerületekben mindenképp

Jelentősen emelkedtek mind a bérleti díjak, mind a lakásárak az egyetemi városokban. Budapesten az V. kerületben a legdrágább a lakások négyzetmétere, az árak ugyanakkor a vizsgált városrészek közül a ferencvárosi rehabilitációs területen, Óbudán, Angyalföldön és a Magdolnanegyedben nőttek a leginkább tavaly. Vidéken Gödöllő a legdrágább, Miskolc a legolcsóbb, egy év alatt viszont épp a borsodi városban, illetve Szegeden növekedtek a legnagyobb mértékben a négyzetméterárak. A Takarék Jelzálogbank elemzése mellett az Ingatlan.com arra is felhívta a figyelmet, hogy az emelkedő rezsiköltségek miatt egyáltalán nem mindegy, hogy mennyiért veszünk bérbe egy felújított/jó állapotú vagy egy rosszabb/közepes állapotú lakást.

Beragadt az új lakások piaca: csökkenő keresletre visszaeső kínálat lett a válasz

Beragadt az új lakások piaca: csökkenő keresletre visszaeső kínálat lett a válasz

Ellentétes irányú piaci hatások eredőjeként, az idei első félévben a megelőző időszakhoz képest lassult a fővárosi újlakás kereslet, amire a beruházók igen visszafogott új kínálattal reagáltak. Élénkülés jelen helyzetben egyelőre nem várható, az árak ugyanakkor folyamatosan kúsznak felfelé – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.

Odavág a lakáspiacnak a kormány rezsibejelentése - Árcsökkenés vagy áremelkedés? Hol, mire kell számítanunk?

Odavág a lakáspiacnak a kormány rezsibejelentése - Árcsökkenés vagy áremelkedés? Hol, mire kell számítanunk?

A tegnapi napon energia veszélyhelyzeti kategóriát rendelt el a kormány, melynek értelmében a lakossági rezsicsökkentési pajzsot részben megszüntetve az átlag feletti áram- és gázfogyasztásra piaci árat vezet be. Mivel a piaci és a csökkentett ár közötti különbség mostanra hatalmasra nőtt - egyes esetekben akár 8-10-szeres különbség is lehet – a többlet kifizetése a lakosság egy jelentős részének komoly fájdalmat fog okozni. Mindez a lakáspiacon is nagy átalakulásokat hozhat, a fenntartási költségek drasztikus megváltozása a lakások árazásában is gyorsan meg fog mutatkozni. Kik lesznek a legnagyobb vesztesek és lehetnek-e egyáltalán nyertesek? Nézzük, milyen változások várhatók a hazai lakáspiacon!

Ezek ma a világ legélhetőbb városai: hol kereshetsz a legtöbbet és hol élhetsz a legolcsóbban?

Ezek ma a világ legélhetőbb városai: hol kereshetsz a legtöbbet és hol élhetsz a legolcsóbban?

Két évnyi kihagyás után idén ismét Bécs lett a világ legélhetőbb városa, amit főként európai és kanadai városok követnek. Az Economist Intelligence Unit (EIU) néhány napja megjelent listája alapján az élhetőség lakhatási és jövedelmi oldalára fókuszálva megnéztük, hogy a top10 legélhetőbb városban – kiegészítve Budapesttel – hogy alakulnak a lakásárak, a kiadó lakások bérleti díjai és mindez, hogy aránylik az adott városra jellemző átlagjövedelmekhez.

Az euróban keresők lettek a hazai lakáspiac nagy nyertesei

Az euróban keresők lettek a hazai lakáspiac nagy nyertesei

A héten először lépte át a 400 forintos szintet az euróval szemben a forint árfolyama, amivel mi is számos cikkben foglalkoztunk. Ingatlanpiaci vonatkozásban eddig főleg a kereskedelmi ingatlanok kapcsán, most viszont a lakásárak esetében számoltuk ki, hogy mennyit nyerhetett az, aki jelenleg Magyarországon, euróban megtakarított pénzéből vásárolna lakást.

Történelmi csúcson vannak a globális lakásárak - Eljött a fordulat ideje?

Történelmi csúcson vannak a globális lakásárak - Eljött a fordulat ideje?

A lakásárak elmúlt években tapasztalt horrorisztikus emelkedése nem csak Magyarországon volt megfigyelhető, hanem szerte a világ fejlett országaiban. Noha az áremelkedés a 2008-as válságot követően a 2010-es évek elején máshol is elindult, az elmúlt két évben ez újabb sebességbe kapcsolt. A fejlett világban soha ilyen tempóban nem emelkedtek még a lakásárak, azonban mindez most a végéhez közeledhet - írja a Financial Times.

Milyen hatással lesz a meghosszabbított falusi CSOK az érintett települések lakáspiacára?

Milyen hatással lesz a meghosszabbított falusi CSOK az érintett települések lakáspiacára?

Magyarország Kormánya tegnap jelentette be hivatalosan, hogy a Magyar Falu program részeként év végéig meghosszabbítják a falusi CSOK igénylésének lehetőségét. A 2678 településen elérhető támogatást 2019-es indulása óta 31 ezer család igényelte, eddig 170 milliárd forint értékben. A Duna House várakozása szerint a hosszabbítással újabb 30 milliárd forint érkezhet a vidéki ingatlanpiacra, amelynek köszönhetően a tavalyi év után 2022-ben is a vidék lehet az ingatlanpiaci forgalom húzóereje. A támogatás szociológiai hatásai már érzékelhetők, a növekvő árak mellett azonban egyre kisebb részben tud hozzájárulni a támogatás a lakásvásárláshoz.

Tökéletes vihar alakul a lakáspiacon - Nem lesz lakás, de legalább az is drága lesz

Tökéletes vihar alakul a lakáspiacon - Nem lesz lakás, de legalább az is drága lesz

Sokat foglalkoztunk mostanában a lakásárak alakulásával, elsősorban a lakásárindexek alapján összefoglalva, hogy mi szól a további áremelkedés mellett és ellen. Az árak kérdésén túl azonban érdemes átfogóbban is megvizsgálni a lakáspiacot, beleértve az ágazatra ható gazdasági hatásokat, a kereslet-kínálat alakulását és természetesen az építőipar aktuális helyzetét, ami elsősorban a piacra kerülő új építésű lakások számát befolyásolja. Ez utóbbi mutatóban már tavaly is jelentős visszaesést láttunk, és egyelőre úgy tűnik, az előttünk álló időszakban sem számíthatunk növekedésre.

Rég láttunk ilyet: újra leuralják a befektetők a hazai lakáspiacot

Rég láttunk ilyet: újra leuralják a befektetők a hazai lakáspiacot

A hazai ingatlanpiacon az idei első negyedéves tranzakciós adatok alapján újra erőre kaptak a befektetési céllal vásárlók, akik minden hónapban a vevők több mint 40%-át tették ki, de januárban 54%-kal abszolút többségben voltak a budapesti ingatlanpiacon - 54%-os arányt korábban 2012 eleje óta csak egyszer, 2019 januárjában láttunk. A fővárosi ingatlanbefektetők átlagosan 50 millió forint feletti lakásokat vásároltak a fővárosban, amelyeknek mérete 50-60 négyzetméter között volt a Duna House statisztikái alapján. A bizonytalanabb gazdasági helyzetben tovább erősödhet az ingatlanbefektetések szerepe az ingatlanközvetítő vállalat szerint.

Megéri a mai árak mellett új lakást venni?

Megéri a mai árak mellett új lakást venni?

Szabályosan kilőttek az elmúlt egy évben az újlakás-árak, nemcsak Budapesten, de az ország más nagyvárosaiban is. Az idei év első negyedévében 23 százalékkal magasabb összeg volt az ilyen lakások árcédulájára írva, mint a tavalyi év első három hónapjában. Ennek kapcsán egyrészt arra voltunk kíváncsiak, hogy mi okozta ezt – a már eleve rendkívül magas szintről induló - hirtelen jött további áremelkedést, másrészt azt is megnéztük, hogy a használt lakások mennyire tudták ezzel tartani a lépést. Vajon megéri a mai árak mellett új lakást venni?

Nagyon elszálltak a lakásárak - Erre figyelj, ha most vásárolnál

Nagyon elszálltak a lakásárak - Erre figyelj, ha most vásárolnál

Nagyon kevés olyan termék van, aminek az ára nem emelkedett jelentősen az elmúlt hónapok során. Az infláció egyre magasabbra nő, de a lakáspiacon sem álltak meg az árak. Hol tartunk most? Mit jelentenek az állami támogatások a mai árakhoz képest? Mit tapasztalhatunk a lakosság hitelfelvételi hajlandóságában? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Futó Péterrel, a Portfolio ingatlanpiaci elemzőjével.

Két hét múlva nyitja kapuit a Portfolio Lakás Kiállítása

Két hét múlva nyitja kapuit a Portfolio Lakás Kiállítása

Lakást vagy családi házat keresel? Új építésű ingatlan érdekel vagy inkább használt lakásba költöznél? Nézd meg 2022 új projektjeit és fejlesztéseit és válogass kedvedre a használt lakások közül idén is a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON, a MOMsport Uszoda és Rendezvényközpontban május 6 - 8. között.

Ennyit alkudhatsz leendő lakásod árából Magyarország különböző részein

Ennyit alkudhatsz leendő lakásod árából Magyarország különböző részein

A kereslethangsúlyos ingatlanpiacon a legjobb ingatlanokra már sokszor licitálnak a vásárlók, ugyanakkor a vevők többségének még mindig van lehetősége kedvező módon befolyásolni a vételárat. Az eladó által meghirdetett összegért már csak a lakások közel negyede talál új tulajdonosra. A vevők az adásvételek több mint 70%-ában tudják alkupozíciójukat érvényesíteni a Duna House adatai alapján.

Jobb, ha odafigyelsz ezekre a leendő lakásod megvásárlásakor

Jobb, ha odafigyelsz ezekre a leendő lakásod megvásárlásakor

Az ingatlanárak növekedésének ellenére is feltételezhető, hogy idén emelkedni fog az első lakásukat megvásárlók aránya. Ezt támasztja alá például a házasságkötések éves szinten növekvő száma és az egyes otthonteremtési támogatások igénybevételének közelgő véghatárideje. Az OTP Ingatlanpont szakértője összefoglalta, hogy mit érdemes mérlegelni és milyen lépéseket kell megtenni az első saját ingatlan sikeres kiválasztásához.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.