moderna vakcina

Jakab Ferenc egyszerre nyugtatja és figyelmezteti a koronavírus-oltáson átesetteket

Jakab Ferenc egyszerre nyugtatja és figyelmezteti a koronavírus-oltáson átesetteket

Érdekes posztot osztott meg a Virológia Pécs Facebook-oldalán Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem tanára arról, hogy van-e értelme az oltás utáni antitest szint ellenőrzésének. Határozott véleménye szerint igen és nem szabad attól sem megijedni, hogyha valakinél nem sikerül kimutatni az antitest jelenlétét az oltás után. Ez ugyanis nem azt jelent, hogy biztosan nem védett. Egyben óva intett minden beoltottat attól, hogy túlzottan magabiztossá váljon az antitestek megjelenését követően, ugyanis egyik oltóanyag sem ad 100%-os biztonságot, védelmet a koronavírussal szemben. A koronavírus-vakcinák arra szolgálnak, hogy a súlyos, kórházi ápolással, esetleg halállal végződő fertőzést mindenképpen el tudjuk kerülni.

Hat hétről hat hónapra növelnék a Pfizer és Moderna vakcináknál a két dózis közötti időtartamot

Hat hétről hat hónapra növelnék a Pfizer és Moderna vakcináknál a két dózis közötti időtartamot

A francia orvostudományi akadémia azt javasolja, hogy hat hétről hat hónapra növekedjen a Pfizer/BioNTech és a Moderna koronavírus elleni vakcinák két dózisának beadása közti időtartam az 55 évnél fiatalabbak esetében annak érdekében, hogy minél többen megkaphassák az első oltást. Közben az országban a fertőzéssel összefüggésben elhunytak száma meghaladta a 100 ezret.

Vakcinaháború: önzetlen világmegmentő akció, vagy csak a profit számít?

Vakcinaháború: önzetlen világmegmentő akció, vagy csak a profit számít?

Az elmúlt egy év arról szólt, hogy a lezárások és a járvány által kiváltott gazdasági válság alatt reménykedve figyeltük, mikor lesz végre biztonságos és hatásos vakcina a koronavírus ellen. Mindenki bízott benne, hogy a megszokott 10 év körüli fejlesztési időszak lerövidül, de még a legoptimistábbak sem hitték, hogy 2020 végén már megkezdődhet az oltás a nyugati országokban. Számos nagy gyógyszercég és kisebb biotechnológiai vállalat is becsatlakozott a versenyfutásba a hatásos vakcináért, példátlan erőforrásokat és összegeket vetettek be állami pénzekkel megtámogatva azért, hogy minél előbb legyen engedélyezett koronavírus-vakcina a piacon. De nyilván nem csak azért tették mindezt a gyógyszergyártók, hogy megszabadítsák a világot a veszélyes vírustól, hanem azért is, mert pénzt akartak keresni, komoly dollármilliárdok forognak kockán, aki nyer, az nagyot szakíthat, aki pedig elbukik, az jelentős veszteségeket szenvedhet el, a kutatásokba ölt milliárdokon túl a reputációjuk is sérül.

Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Szputnyik V: kérdések és válaszok a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatban

Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Szputnyik V: kérdések és válaszok a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatban

Négyféle engedélyezett vakcinával zajlik már az oltás Magyarországon, a Pfizer-vakcina és a Moderna-vakcina mellett már az orosz Szputnyik V vakcinával és a brit AstraZeneca vakcinájával is oltanak. Megérkezett az első adag kínai vakcina Magyarországra, amely szintén az engedélyezett vakcinák közé tartozik Magyarországon, így a közeljövőben ötféle vakcinára bővülhet a kör. Melyek lehetnek a következő engedélyezett vakcinák? Hogy alakul ki a koronavírus-védettség? Melyek a koronavírus vakcina mellékhatásai? Összegyűjtöttük cikkünkben a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.

Mennyibe kerülnek a koronavírus-vakcinák és miért tízszer olyan drága a kínai, mint az AstraZeneca-vakcina?

Mennyibe kerülnek a koronavírus-vakcinák és miért tízszer olyan drága a kínai, mint az AstraZeneca-vakcina?

Mostanra világossá vált, hogy a koronavírus nem tűnik el magától a világból, szükség lesz a vakcinára és a nyájimmunitásra ahhoz, hogy megszabaduljunk a veszélyes vírustól. Hatalmas eredmény, hogy alig egy évvel a pandémia kitörése után már több elérhető vakcina van a világon a koronavírus ellen. Egyelőre nem tudjuk, hogy ezek a vakcinák meddig nyújtanak védettséget és hogy mennyire hatásosak az új mutánsok ellen, elképzelhető, hogy rendszeres oltásokra lesz szükség, így nem mindegy, hogy milyen áron jutunk a vakcinákhoz. A vakcinák árát több tényező befolyásolja, többek között az alkalmazott technológia, a hozzá kapcsolódó k+f költségek, de még az is, hogy mekkora állami támogatást kapott a gyártó a fejlesztéshez. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy milyen áron érhetőek el a Magyarországon engedélyezett koronavírus-vakcinák és hogy ezek drágák vagy olcsók-e más betegségek vakcináihoz képest.

Moderna vakcina: ezek lehetnek az oltás utáni mellékhatások, szövődmények

Moderna vakcina: ezek lehetnek az oltás utáni mellékhatások, szövődmények

A Pfizer/BioNTech vakcina volt az első engedélyezett koronavírus vakcina az Egyesült Államokban és az Európai Unióban, de néhány héttel később egy másik amerikai biotechnológiai cég, a Moderna vakcinája is zöld utat kapott, ami azt jelenti, hogy a Moderna vakcinája is biztonságos vakcina és hatásos a koronavírus ellen, az oltást követően kiépül a koronavírus védettség a klinikai vizsgálatok alapján. Az európai engedéllyel együtt a Moderna vakcina bekerült az engedélyezett koronavírus vakcinák közé Magyarországon és januárban meg is indult az oltás, bár jóval kisebb mennyiség érkezett az oltóanyagból, mint a Pfizer/BioNTech vakcinából. Összeszedtük, hogy melyek a Moderna koronavírus vakcina mellékhatásai a tesztek alapján.

Koronavírus vakcinák: ezek lehetnek az oltás utáni mellékhatások, szövődmények

Koronavírus vakcinák: ezek lehetnek az oltás utáni mellékhatások, szövődmények

Több koronavírus vakcina van ma már a világon, ami zöld utat kapott és el is indultak az oltási programok számos országban. Ahogy minden vakcinának, a már engedélyezett koronavírus vakcináknak is lehetnek mellékhatásaik, de a nagymintás klinikai tesztek alapján a mellékhatások többnyire enyhék vagy mérsékeltek, ettől még biztonságos vakcináknak számítanak. Sőt, szakértők szerint a koronavírus vakcina mellékhatásai a koronavírus védettség kialakulását jelzik, hiszen azt mutatják, hogy reagál az immunrendszer. A Magyarországon engedélyezett öt koronavírus vakcina közül három (Pfizer/BioNTech vakcina, Moderna vakcina, AstraZeneca vakcina) esetén már rendelkezésre állnak a klinikai tesztek végleges vizsgálati eredményei, az orosz Szputnyik V vakcináról pedig a napokban publikálták az időközi eredményeket, amelyek az esetleges mellékhatásokat és az előfordulásuk gyakoriságát is tartalmazzák. Ezeket mutatjuk most be az alábbi cikkünkben.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ez aztán a meglepetés! Erre még a kormány sem számított
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.