napelem

Kiderült, mikor jön el a napenergia ideje a kormány szerint

Kiderült, mikor jön el a napenergia ideje a kormány szerint

Sokan felkapták a fejüket, amikor Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy, a Paks 2 projekt témájában tartott sajtótájékoztatón néhány héttel ezelőtt úgy fogalmazott: a kormány célja, hogy az atomerőmű biztosítsa a jövőben is a hazai villamosenergia-felhasználás 50 százalékát, a fennmaradó részt pedig megújuló forrásokból, elsősorban napenergiából fedeznék. Mivel ez a mondat jelentős, a kormányzati energiapolitikában szép csendben bekövetkezett változásra utal, utánajártunk, miről is van szó tulajdonképpen. Kiderült: a kormány valóban változásokat tervez a napenergia felhasználásának támogatása érdekében, de az új programokra még várni kell.

Napelemet a háztetőre! - Összefog az E.On és a Google

A napenergia felhasználását elősegítő partnerséget alakít ki egymással az E.On és a Google. Az első számú német közműtársaság és a keresőóriás a Sunroof napenergia adatplatform Egyesült Államokon kívüli bevezetése érdekében fog együttműködni, amelynek segítségével a felhasználó megítélheti, hogy megéri-e napelemet telepítenie otthona tetejére. A szolgáltatást először Németországban, később várhatóan más európai országokban is bevezetik majd.

Elindult az uniós pénzosztás a napelemre, ablakcserére

Elindult az uniós pénzosztás a napelemre, ablakcserére

Mától nyújthatóak be a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére szánt 115 milliárdos keretű nulla százalékos hitelprogramok kérelmei, melyekből közel 24 ezer lakóépület korszerűsítése valósulhat meg országszerte. A családi házak esetében maximum 10 millió, a társasházaknál lakásonként maximum 7 millió forintnyi hitel igényelhető, akár húsz éves futamidővel. Egy külső piaci szakértő becslései segítségével kiszámoltuk, hogy egy családi ház korszerűsítése 6-9 millió forint, míg egy társasházé 60-78 millió forint között mozog, így nem véletlen, hogy a pályázati kiírás hasonló összeghatárokat tartalmaz.

Napelemgyártás kezdődik Veszprémben

Napelemeket gyártó cég kezdte meg működését Veszprémben, a vállalat új telephelyén 8 ezer háztartás számára elegendő napelemet gyárt évente - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Corecomm SI Kft. ügyvezetője, Horváth Balázs.

Napelem, ablakcsere, szigetelés - Ezek nélkül tuti nem kapsz uniós ingyenpénzt

Napelem, ablakcsere, szigetelés - Ezek nélkül tuti nem kapsz uniós ingyenpénzt

Jövő hétfőn (április 24-én) startol a lakosságnak szóló energetikai pályázatok hitelkérelmeinek benyújtása. A pályázatok beadásához több csatolandó dokumentum szükséges, melyeket, ha időben beszerzünk, több esélyünk van arra, hogy hamarabb hozzájutunk az uniós ingyenhitelhez. A legfontosabb talán az energetikai tanúsítvány, de emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a személyes és jövedelmi adatok igazolására szolgáló okmányokat, a projektre vonatkozó dokumentumokat, illetve a kölcsön fedezeteinek dokumentálását sem. Mostani cikkünkben a természetes személyek és a társasházaknak, lakásszövetkezeteknek kötelezően benyújtandó dokumentumokat gyűjtöttük össze.

Sosem látott szinten a német megújulóenergia-termelés

Csúcsot döntött a megújuló energia Németországban; korábban még soha nem termeltek megújuló energiaforrásokból annyi villamos energiát Európa legnagyobb gazdaságában, mint idén márciusban. A villamos energia ellátás több mint 41 százalékát, mintegy 19,5 terawattórát megújuló energiaforrásokból biztosították, miközben az atomerőművek részaránya valószínűleg az 1970-es évek óta nem látott mélypontra eshetett.

Napenergia: új rekord van születőben

Amerika legnagyobb napelemparkjának építésébe vágott bele az Enel Green Power Mexikóban. Folyamatban lévő fejlesztései elkészülése után a társaság névleg a Paksi Atomerőműével megegyező megújuló energiaforrás alapú villamos energia termelő kapacitással fog rendelkezni a közép-amerikai országban.

Észrevétlenül alakítja át otthonainkat a napelem-forradalom

Észrevétlenül alakítja át otthonainkat a napelem-forradalom

Manapság a napenergia szó hallatán a legtöbb ember szeme előtt a háztetőn vagy a kertben terpeszkedő, nem éppen esztétikus panelek hada sejlik fel. A helyzet azonban gyorsan változik, így hamarosan azok is kedvükre való megoldások közül választhatnak, akiket eddig a fotovoltaikus panelek látványa tartott vissza a napenergia hasznosításától. A napelemek evolúciója nem csak a háztetőket érinti, csendes forradalom van folyamatban, amely hamarosan otthonaink ablakait, falait, a kocsibejárót és szinte minden egyéb felületét is szinte észrevehetetlen áramtermelő berendezésekké alakít át.

Napelemet a háztetőre? - Így segít a Google a tervezésben

Egyelőre az Amerikai Egyesült Államokban, később viszont várhatóan Magyarországon is elérhető lesz a keresőcég speciális szolgáltatása, a Project Sunroof, amelynek segítségével a felhasználó megítélheti, hogy megéri-e napelemet telepítenie otthona tetejére.

Panelfelújítás uniós pénzből? Ezeket nem árt tudni

A hiteltörlesztés érdekében meg kell emelni a közös költséget, ha pedig lennének "megcsúszó" lakók a közösségben, akkor helyettük is zsebbe kell nyúlni, hogy el lehessen indítani az energetikai korszerűsítést - többek között ez derül ki abból az anyagból, ami rögzíti, hogy jogi személyként a társasházak és lakásszövetkezetek milyen feltételekkel igényelhetnek uniós ingyenhitelt április 24-től. Arra is van persze lehetőség, hogy a társasházi pályázattal párhuzamosan, az ottani saját tulajdonú lakásunk felújítására magunk is beadunk egy hitelkérelmet. Ebben az esetben lényegében ugyanazok a szabályok érvényesek ránk, mintha családi ház tulajdonos magánszemélyként indulnánk az uniós ingyenhitelért. Ezekről a szabályokról egyébként részletesen már ebben a keddi cikkünkben beszámoltunk.

Napelem, szigetelés ingyenpénzből - Ez a kézikönyv segít a döntésben

Napelem, szigetelés ingyenpénzből - Ez a kézikönyv segít a döntésben

Friss nullás NAV-igazolás, közüzemi tartozásmentesség és energetikai tanúsítvány, hitelmulasztás hiánya, elmúlt egy évi névre szóló fűtési számla, megfelelően magas havi nettó jövedelem - ez csak néhány azok közül a feltételek közül, amelyekkel tisztában kell lennie annak, aki április 24-től szeretne pályázni az uniós nulla százalékos energiahatékonysági milliókra. Átbogarásztuk a szigetelésre, ablakcserére és napelem telepítésre is alkalmas, akár 7-10 milliós hitel teljes feltételrendszerét és jó tudni, hogy 2 millió forint felett jönnek az igazi megkötések az elvárt fedezetek miatt. Ettől függetlenül már ennél kisebb összegnél is azonnal vissza kell fizetni a hitelt, ha valaki még annak futamideje alatt értékesítené az ingatlant. Van még néhány fontos szabály és megkötés, amelyek közül a leglényegesebbeket alábbi cikkünkben foglaljuk össze. A társasházakra vonatkozó szabályokról egy következő cikkünkben számolunk be.

Videón a sziget, amelyet a Tesla éjjel is működő napelemei borítanak

Videón a sziget, amelyet a Tesla éjjel is működő napelemei borítanak

Elektromos autóiról ismeri mindenki a Teslát, de van egy kevéssé szem előtt lévő tevékenysége is a cégnek. Elon Musk másik cége, a napenergiával foglalkozó SolarCity novembertől már hivatalosan is a Tesla alá tartozik, így most az autógyártót érte a megtiszteltetés, hogy egy impozáns projektet jelentsen be.

Napelemek: itt a magyarázat az új adóra

Az igazságosabb teherelosztással indokolta a napelemre kivetett új adót Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.