napelem

Folytatja világkörüli útját a napelemes repülőgép

Kilenchavi kényszerszünet után Bertrand Piccard és André Borschberg pilóták Hawaii-on csütörtökön bejelentették, hogy felszállásra készek, és péntektől várják a megfelelő időjárási körülményeket, hogy továbbrepüljenek Észak-Amerikába.

Így fajul rémálommá egy sikersztori

Az amerikai tőzsdefelügyelet hivatalosan is vizsgálódik a világ egyik legnagyobb napelem-gyártójánál, a SunEdisonnál - írja a Wall Street Journal. A vizsgálatok célja, hogy kiderítsék, mennyire mondott igazat a cég készpénzállományáról tavaly ősszel, amikor a részvények szabadesésben voltak.

Kína elképesztő napelemes beruházásra készül

Kína a következő néhány évben brutális összegeket kíván elkölteni annak érdekében, hogy a jelenlegi napelemes kapacitását megtöbbszörözze - írja a Cleantechnica.com. Az ázsiai ország már tavaly is mindenkinél többet költött a világon megújuló energiaforrások fejlesztésére.

Indul az épületenergetikai pályázat a központi régióban

Megjelent ma a Pályázatos épületenergetikai felhívás, mely a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára összesen 10 milliárd forintos keretösszeget biztosít. Mindössze 200 helyi önkormányzat kaphat majd támogatást az energiahatékonysági fejlesztéséire. Az energetikai tanúsítványnak tartalmaznia kell a fejlesztés előtti és fejlesztés utáni állapotra vonatkozó számításokat, melyeket egy szakértőnek kell elvégeznie. A projekt fenntartási időszaka 5 évig tart. Tegnap összesen 90 milliárd forintos keretösszeggel a TOP keretében jelentek meg energetikai korszerűsítési pályázatok:

Repkednek a gigawattok - Elképesztő növekedés előtt a napelem piac

Egészen elképesztő növekedés előtt áll az amerikai napenergia piac, a várakozások szerint az év végére 16 gigawattal bővülhet az ország napelemes kapacitása. Az állami támogatások egyértelműen megtették a hatásukat ezen a területen, ráadásul a közműcégek beruházásain túl a lakossági és a kereskedelmi piacon is komoly növekedés várható.

Két napig lehet pályázni az állami napelemes kiírásra

Ma megjelent a napelemes rendszer fejlesztését költségvetési és állami szervek villamos-energia költségének csökkentése érdekében támogató kiemelt felhívás a kormány hivatalos pályázati oldalán. Mivel kiemelt felhívásról van szó, így előre ismert volt, hogy mely intézményi kör pályázhat rá, igaz ekkor is kissé szokatlan, hogy mindössze két napon: jövő hétfőn és kedden lehet beadni a pályázatot. A pályázat megjelenésének előzménye egy két héttel ezelőtti kormányrendelet, amely az épülő napelemes erőmű működési keretét állította fel.

EU-pénzből épít napelemes erőművet a magyar állam!

Európai uniós támogatásból napelemes villamosenergia termelő erőművet hoz létre a magyar állam, az új rendszer termelői engedélyese az MVM Hungarowind Kft. lesz, amely a következő 20 évben azt a közfeladatot látja el, hogy a költségvetési intézmények fosszilis energia felhasználását csökkentse a megújuló forrásból előállított energia nyomán - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A cég az állami költségvetésből támogatásként csak a saját költségén megtermelt áram áfa-tartalmát kaphatja meg, működési költséget nem számíthat fel, de minden létező esetben köteles energiát szolgáltatni saját kockázatára.

EU-s pénzből napelem a céges ingatlanra? - Jó hírről suttognak

Két héttel azon kormányzati jelzés után, hogy őszre várhatók azok az első pályázatok, amelyek a családi házak épületenergetikai felújítását támogatják majd, olyan hírek keringenek a piacon, hogy rövidesen három olyan pályázat jelenik meg, amelyek a cégek épületenergetikai korszerűsítését támogatják majd több tíz, esetenként több százmillió forinttal.

Duplázzák a mosógép cseréjének pályázati keretét

A több helyen meglepően nagy pályázói érdeklődés és a keretek gyors kimerülése miatt döntött úgy a fejlesztési tárca, hogy az Otthon Melege Program mosógép csere alprogramja 500 millió forintos keretét megduplázzák - mondta el a Napi Gazdaságnak adott interjúban Szabó Zsolt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint közszolgáltatásokért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy ősztől folytatódik a panel- és társasház-felújítási program, továbbá családi házak energiahatékonysági felújítását is támogatja majd a szaktárca. Az is kiderült, hogy önkormányzatok napelem park létrehozására is kaphatnak majd pénzt viszonylag kis önerővel.

Jönnek az újabb lakossági energiahatékonysági pályázatok

A kormány a lehetőségek függvényében bővíteni szeretné az Otthon Melege Programot a jövőben, és az új pályázatok a lakások külső nyílászáróinak energia-megtakarítást eredményező cseréjére, az épületek nyári hővédelmének javítására, a homlokzatok és födémek hőszigetelésére, épületgépészeti felújításokra és a megújuló energiafelhasználás növelésére (például napelem, hőszivattyú) használhatók majd fel - többek között ezt jelezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára. Szabó Zsolt tájékoztatása szerint a kedden lezárult, a társasházaknak szóló pályázatra 14 ezer beadvány érkezett, amelyből várhatóan 12 ezret tudnak majd támogatni.

Napelemes EU-támogatást nyert? - Többet kell fizetnie

Április 29-én egyszerre három olyan pályázati közlemény is megjelent a hivatalos kormányzati oldalon, amely a már futó napelemes fejlesztések kapcsán jelentős, a pályázók önrészének menetközbeni megemelkedését is kiváltó változásra hívta fel a figyelmet. A fejlemény lényege, hogy a beruházási igény nettó 500 000 Ft/kW fajlagos mértéket meghaladó részének finanszírozását a támogatást igénylőknek kell biztosítaniuk. A változások okának jártunk utána a Miniszterelnökség segítségével.

Félmilliárdos napelem-beruházás indul EU-pénzből Tolnában

Több mint félmilliárd forint értékben kezdődnek napenergiát hasznosító projektek Tolna megye tizenkét településén százszázalékos európai uniós támogatással, a fejlesztések során javarészt önkormányzati intézmények épületein helyeznek el napelemeket.

Budapesten tesztelték a jövő világítását

A GE sikerrel zárta le a Magyarországon megvalósult önfenntartó közvilágítási rendszer fejlesztését. A világviszonylatban is csúcsszínvonalat képviselő közvilágítási rendszer éves átlagban több energiát termel, mint amennyi a saját működéséhez szükséges, a forgalomhoz igazodó világítása pedig javítja a közlekedésbiztonságot.

Napelemsarc: Áder után megszólalt a kormány is

Minden napelem után 114 forint/kg környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni a hatályos jogszabályok szerint. A napelemekre kivetett új sarc nagy port kavart a médiában, a szektor képviselői heves tiltakozásukat fejezték ki, de több politikus is kifejtette álláspontját. A termékdíjjal kapcsolatban szerdán a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár is megszólalt, aki szerint a kivetett termékdíj a magyar gazdaságra nem gyakorol jelentős hatást. Az államtitkár nyilatkozata talán kissé meglepő is lehet, ugyanis azt megelőzően Áder János a közös hiba kijavítására kérte a pártokat, márpedig a nyilatkozatban erről nem esik szó.

Áder észbe kapott, korrigálná a napelemadót!

"A közös hibát közösen kell helyrehoznunk" címmel írt levelet Áder János köztársasági elnök a parlamenti frakcióvezetőknek az elmúlt napokban hírekbe robbant napelemadóval kapcsolatban. A környezetvédelem ügyét látványosan felvállaló államfő az általa már aláírt és kihirdetett, napelemeket nagyobb teherrel sújtó törvény korrekcióját javasolja a képviselőknek.

Mi az: itthon büntetik, máshol támogatják?

Újabb pofont kapott a hazai napelempiac. Mint kiderült, a kormány környezetvédelmi termékdíjat vetett ki a napelemekre, melynek szükségességét V. Németh Zsolt, államtitkár a 30-40 éves élettartam után jelentkező újrahasznosítási költségekkel indokolt az RTL Klubnak. Míg itthon újabb akadályt hárítottak a szektor bővülése elé, addig a nemzetközi trendek épp az ellenkezőjét mutatják, aki teheti igyekszik támogatni ezt a fajta megújuló energiát.

Ez komoly? - Környezetvédelmi termékdíjat vetettek ki a napelemekre

Minden napelem után 114 forint/kg környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni 2015. január elsejét követően, mely mintegy 2000-2500 Ft-os modul áremelést jelent - derül ki a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség honlapján olvasható közleményből.

Pörög a napelempiac, de kereshettünk rajta?

Újabb rekord évet zárhat a globális napenerga-piac annak ellenére, hogy a világ egyik legnagyobb piacát jelentő Egyesült Államok komoly büntetőintézkedéseket vezetne be, sőt az elmúlt hónapokban a nyersolaj árfolyama zuhant, ami közvetve a megújuló energiákat is érzékenyen érintheti. Ezek a tényezők pedig szerepet játszhattak abban, hogy míg az amerikai részvénypiac új csúcsra emelkedett, addig számos szolárcég rendkívül gyengén teljesített tavaly.

Hódít a napenergia - Nálunk is jöhet a fordulat?

Az elmúlt években egyre égetőbb kérdéssé vált a globális felmelegedés megállítása vagy legalábbis lassítása. Az egyes országok különböző vállalásokkal igyekeznek visszafogni a fosszilis energiahordozók felhasználását, előnyben részesítve a megújuló energiákat. A változások egyik nagy nyertese a napenergia, mely az utóbbi néhány évben hódító útjára indult.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Raiszi halálának beláthatatlan következményei lehetnek Iránra és az egész világra
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.