nyersolaj

Már idén elkezd stabilizálódni az olajpiac

Az OPEC előrejelzése szerint a szervezeten kívüli olajkitermelő országok a vártnál nagyobb kínálatcsökkenésről számolnak majd be idén az árak mélyrepülése miatt, ami élénkítheti az OPEC által kitermelt olaj iránti keresletet. A szervezet szerint így idén már megkezdődik az olaj világpiacán a kereslet és a kínálat stabilizálódása, mivel az alacsony olajárak kiszorítják a piacról a magas költséggel termelőket. A havi olajpiaci jelentéséből az is kiderült, hogy decemberben csökkent a kitermelés az OPEC-en belül, ami csökkentette a piaci túlkínálatot.

Irán visszatérése újabb mélypontra küldte az olajat

Irán kész 500 ezer hordóval megemelni napi nyersolaj-exportjának volumenét - jelentette be az ország energiaügyi miniszterhelyettese vasárnap a Reuters beszámolója szerint, órákkal az után, hogy a nagyhatalmak a Teherán elleni nemzetközi szankciók jelentős részét, köztük az importtilalmat is feloldották.

Több mint 20 éve nem látott ilyen adatot az USA, szakad az olaj

Bár az amerikai nyersolajkészletek váratlanul visszaestek, az üzemanyagkészletek 1993 óta nem nőttek akkorát, mint múlt héten - derült ki az Energetikai Információs Hivatal szerda esti jelentéséből. Az üzemanyagtartalékok 10,6 millió hordóval nőttek a január elsejével záruló héten, miközben az elemzők mindössze 2,3 millió hordós bővülést vártak. Az olaj ára így a napközbeni - 11 éve nem látott - mélypontjáról még tovább esett.

Óriásit ralizott az elmúlt három napban az olaj

Közel 9 százalékot emelkedett hétfőn az olaj ára, míg az elmúlt három nap ralija során összességében több mint 27 százalékkal drágult. Az árnövekedés hátterében az első félévben az előzetes adatoknál alacsonyabb amerikai olajkitermelésről árulkodó adatok és az OPEC bejelentése állhat, miszerint tárgyalni fognak más kitermelőkkel is az alacsony árakról.

Árzuhanás a kutakon - Lassan nem lesz már mit csökkenteni!

Szerdától bruttó 9 forinttal csökkenti a MOL a benzin és 7 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 322,6, a gázolajét pedig bruttó 347,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Putyin őrjönghet - Nem lépnek az olajhatalmak

Több dollárral esett a nyersolaj árfolyama pillanatok alatt a délutáni kereskedésben, miután az egyik szaúd-arábiai miniszter elmondása szerint az OPEC nem csökkenti a termelést. Az árfolyam további zuhanása érzékenyen érintheti a nyersolajárfolyam változásának erősen kitett országok költségvetését (pl.: Oroszország), ami akár újabb problémákat szülhet.

Meg kell húznia a nadrágszíjat az araboknak

A kuvaiti pénzügyminiszter, Anasz al-Szaleh szerint elkerülhetetlen, hogy a Perzsa-öböl menti arab olajexportáló országok lefaragják költségvetési kiadásaikat, a csökkenő nemzetközi olajár és a gyenge gazdasági növekedés miatt.

Nem bírják a tempót az amerikai finomítók

Az elemzői várakozásokkal szemben 4 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 5,2 millió hordóval kevesebbet, fűtőolajból 0,2 millió hordóval többet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint. A WTI árfolyama csapkodással reagált az adatra.

Tíz hetes sorozat tört meg az USA-ban

Az elemzői várakozásokkal szemben 2,4 millió hordóval esett az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 1,6 millió hordóval kevesebbet, fűtőolajból 0,6 millió hordóval többet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint. A WTI árfolyama eséssel reagált az adatra.

Drágul az olaj a friss adatra

Az elemzői várakozásokkal szemben 0,1 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 2,6 millió hordóval, fűtőolajból 0,4 millió hordóval többet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint. A WTI árfolyama emelkedéssel reagált az adatra.

Megbillent az olaj a tartalékadatra

Az elemzői várakozásokkal szemben 0,9 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,3 millió hordóval többet, fűtőolajból 0,4 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Nem fogy jól az olaj Amerikában

Az elemzői várakozásokat meghaladóan 3,3 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 1,9 millió hordóval, fűtőolajból 0,7 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Nem fogy a hidegben az olaj és a benzin

Az elemzői várakozásokkal szemben 1 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 2,1 millió hordóval többet, fűtőolajból 3,2 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Meglepő zuhanás az amerikai tartalékokban

Az elemzői várakozásokkal szemben 7,7 millió hordóval csökkent az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 6,2 millió hordóval többet, fűtőolajból 1 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Nem fogyott az USA-ban a benzin a zimankó miatt

Az elemzői várakozásokkal szemben 2,7 millió hordóval csökkent az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 6,3 millió hordóval, fűtőolajból 5,9 millió hordóval többet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Tíz hetes sorozat tört meg Amerikában

Az elemzői várakozásokkal szemben 5,6 millió hordóval csökkent az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 1,8 millió hordóval, fűtőolajból 2,8 millió hordóval többet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Hegymenetben az amerikai nyersolajtartalékok

Az elemzői várakozásokkal szemben 3 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 1,8 millió hordóval többet, fűtőolajból 1,7 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Kilencedszer is nőttek az USA olajtartalékai

Az elemzői várakozásokkal szemben 0,4 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,3 millió hordóval, fűtőolajból 4,8 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Esély sincs az olajtartalékok csökkenésére

Az elemzői várakozásokkal szemben 2,6 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,8 millió hordóval, fűtőolajból 0,5 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Nem tört meg a lendület, tovább híznak az olajkészletek

Az elemzői várakozásoknak közel megfelelően 1,6 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 3,8 millió hordóval, fűtőolajból 4,9 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.