németország

Most megtudjuk, mennyibe került a magyar kormánynak a koronavírus-válság

Most megtudjuk, mennyibe került a magyar kormánynak a koronavírus-válság

Mozgalmas hét áll előttünk, hiszen az előzetes államháztartási statisztikából kiderül, mennyit költött a kormány 2020-ban, de megismerjük Európa legnagyobb gazdaságának 2020-as növekedési statisztikáját is. Ezen kívül érkezik a decemberi magyar inflációs adat, jönnek építőipari, ipari és szálláshelyek forgalmát mutató statisztikák is. Amerikában pedig eldől majd, hogy eltávolítják-e még a január 20-i mandátuma lejárta előtt Donald Trump elnököt a hivatalából.

Nagy felfordulás jön idén a Commerzbanknál

Nagy felfordulás jön idén a Commerzbanknál

November óta a második alkalommal növelte hitelekre képzett céltartalékait a Commerzbank, túllépve a korábban erre vonatkozóan jelzett 1,3-1,5 milliárd eurós sávot. A lépésre a németországi lezárások kényszeríthették a második legnagyobb német bankot. Az új vezérigazgató alapvető változásokat ígér a társaságnál.

Együttműködést ajánlott fel a német külügyminiszter az új amerikai kormánynak

Heiko Maas német külügyminiszter szoros együttműködést ajánlott fel a demokrácia érdekében a leendő amerikai kormánynak egy szombaton megjelent nyilatkozatában azután, hogy erőszakos tüntetők a héten, Joe Biden megválasztott elnök győzelmének kongresszusi megerősítése közben megrohamozták a Capitoliumot, és behatoltak oda.

Merkel: Trump a felelős a zavargásokért

Merkel: Trump a felelős a zavargásokért

Angela Merkel német kancellár szerint Donald Trump amerikai elnököt felelős azért, hogy híveinek egy csoportja szerdán megrohamozta a Capitoliumot, a szövetségi törvényhozás épületét. Erről a kancellár csütörtökön beszélt a Bundestagban.

Koronavírus: újabb szigorításokat vezetnek be Németországban

Koronavírus: újabb szigorításokat vezetnek be Németországban

Meghosszabbítják az érvényben lévő korlátozásokat és újabb szigorításokat vezetnek be Németországban a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Angela Merkel kancellár kedd délután, miután egy videokonferencia keretében csaknem öt órán keresztül tanácskozott a tartományi miniszterelnökökkel.

Megszólalt az Európai Gyógyszerügynökség a féladagos koronavírus-oltásról

Megszólalt az Európai Gyógyszerügynökség a féladagos koronavírus-oltásról

Az Európai Gyógyszerügynökség állást foglalt a féladagos koronavírus-oltással kapcsolatban. Elmondásuk szerint tiszteletben kell tartani a Pfizer/BioNtech vakcina esetében a maximum 42 napos különbséget az első és második dózis beadása között, mivel csak így érhető el a teljes védelem.

Zsiday bemutatja a képzeletbeli 2021-es év legdurvább eseményeit

Zsiday bemutatja a képzeletbeli 2021-es év legdurvább eseményeit

Angela Merkelt életfogytig tartó időszakra választják kancellárnak, az EKB mindent pénznyomtatással finanszíroz, Bident alelnökként iktatják be, Trump kettészakítja Amerikát - néhány azok közül az események közül, amelyekkel Zsiday Viktor 2021-re vonatkozó "előrejelzésében" parodizálja ki a tavalyi év abszurd eseményeit.

Csődhullámtól tartanak Németországban

Csődhullámtól tartanak Németországban

Súlyos gazdasági következményeket és csődhullámot vár a második járványvédelmi zárlattól Németországban a DIW gazdaságkutató intézet elnöke.

Németországban napi 300 ezer oltást is beadhatnak

Németországban napi 300 ezer oltást is beadhatnak

A vártnál jóval sűrűbb az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltások beadására szolgáló állomások hálózata Németországban, így akár naponta 300 ezer ember is megkaphatja majd a védőoltást, amikor már nem lesz hiány belőle - mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter szerdán Berlinben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.