németország

Totálisan felforgathatja a magyar oltási tervet is az AstraZeneca körüli zűrzavar, exportkontrollal vág oda az EU

2021. január 26. 10:24 | Portfolio

Totálisan felforgathatja a magyar oltási tervet is az AstraZeneca körüli zűrzavar, exportkontrollal vág oda az EU

Az egyik legdurvább eszközzel, az EU-n kívüli export teljes kontrollálásával, és a szállítások előzetes bejelentési kötelezettségével vág oda az Európai Unió a belga gyárban termelő AstraZeneca gyógyszergyártónak azért, mert a feltételezések szerint külső országoknak drágábban adott el vakcinát és ezért szállít az EU-ba az első negyedévben 60%-kal kevesebbet, mint a szerződéses kötelezettsége – rajzolódik ki a Politico összefoglalójából. Sőt, nemcsak ez vághat oda keményen az uniós és benne a magyar oltási stratégiának, hanem az is, hogy az AstraZeneca vakcinájának 65 év felettiek körében lévő hatásosságával is nagy kérdőjelek vannak a német Bild és a Handelsblatt egybehangzó hétfő esti értesülései szerint. Információik szerint alig hat a szer ennél a korosztálynál, igaz a cég közleménye határozottan cáfolja ezt. A két lap szerint a német kormány arra számít, hogy az uniós gyógyszerfelügyelet nem is fogja engedni a 65 év felettieknél az oltást akkor, amikor majd a hét második felében kiadja az uniós engedélyt az AstraZeneca készítményére.

Frissítés! Kedden délelőtt a német egészségügyi minisztérium közleményben cáfolta, hogy ne lenne hatásos az idősek körében az AstraZeneca készítménye, erről lásd külön cikkünket.

Váratlanul esett a német gazdaság legfontosabb konjunktúra-indexe: újra megállt a növekedés

2021. január 25. 10:24 | Portfolio

Váratlanul esett a német gazdaság legfontosabb konjunktúra-indexe: újra megállt a növekedés

A 92,2 pontra módosított decemberi értékről januárban 90,1 pontra, 6 hónapja a legalacsonyabb szintre esett a német gazdaság legfontosabb konjunktúra-indexe, az Ifo, noha a Reuters elemzői konszenzusa 91,8 pontos értéket valószínűsített. Mivel a második járványhullám miatti korlátozások hatályát február közepéig kitolta a kormány a múlt heti döntésével, így ez arra utal, hogy a német gazdaság az idei első negyedévben megint egy nehezebb perióduson megy át, ami akár átmeneti gazdasági visszaesést is jelenthet.

Koronavírus: a németek új módszert próbálnak ki a súlyos betegeken

2021. január 24. 15:30 | MTI

Koronavírus: a németek új módszert próbálnak ki a súlyos betegeken

Több százmillió eurós ráfordítással új terápiát vezetnek be Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegség (Covid-19) súlyos lefolyásának megelőzésére - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter egy vasárnapi lapinterjúban.

Január végére lehet meg az Oxford/AstraZeneca-vakcina EU-s engedélye

2021. január 22. 13:43 | MTI

Január végére lehet meg az Oxford/AstraZeneca-vakcina EU-s engedélye

Január utolsó hetének végén adhat ki az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazási engedélyt az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen közösen kidolgozott oltóanyagra, és az új termék révén februárban már jelentősen több vakcinával lehet folytatni az oltási kampányt - mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.

Tovább hasít a német ipar, a szolgáltatószektor helyzete sem romlott tovább

2021. január 22. 09:36 | Portfolio

Tovább hasít a német ipar, a szolgáltatószektor helyzete sem romlott tovább

A vártnál alacsonyabb volt a német feldolgozóipari BMI, de azért így is jócskán a növekedési tartományban állt januárban az IHS Markit friss közlése szerint. A szolgáltatószektor az előrejelzéseknek megfelelően 50 pont alatt állt, de sokkal jobban teljesít januárban, mint ahogy azt az elemzők várták.

Megjött a német döntés a korlátozásokról - Merkel figyelmeztette a szomszédos országokat

2021. január 19. 23:59 | MTI, Portfolio

Megjött a német döntés a korlátozásokról - Merkel figyelmeztette a szomszédos országokat

Elővigyázatosságból február közepéig meghosszabbítják és meg is szigorítják a járványügyi korlátozásokat Németországban, hogy megakadályozzák az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) először Nagy-Britanniában azonosított, a korábbiaknál fertőzőképesebb változatának szétterjedését - jelentették be kedd este Berlinben. Az utazási korlátozások bevezetése egyelőre elmaradt, azonban ezzel kapcsolatban Angela Merkel német kancellár figyelmeztetést küldött.

Szorosabb európai összefogást hozhat Merkel utódja, aki Magyarországgal is megengedőbb lehet

2021. január 19. 15:21 | Huszák Dániel

Szorosabb európai összefogást hozhat Merkel utódja, aki Magyarországgal is megengedőbb lehet

Armin Laschetet választották a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének szombaton, ezzel lényegében eldőlt az is, hogy a párt nem tér vissza konzervatív-keresztény gyökereihez, hanem folytatja az Angela Merkel által kijelölt mérsékelt, centrista utat. Armin Laschet veterán politikus, aki szorosabb európai integrációban hisz, illetve kulcsfontosságúnak tartja az Amerikával való szövetséget is, de megengedőbb Oroszországgal és Kínával szemben. Emellett a magyar kormánnyal is barátságosabb viszonyt ápolhat, mint elődje. Nézzük, mit kell tudni a CDU következő elnökéről, aki szeptembertől akár Németország következő kancellárja is lehet.

2021. január 19. 08:42 | MTI

Kitart a defláció Németországban

A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden azt közölte végleges adatként, hogy decemberben az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Novemberben 0,8 százalékos csökkenést jegyeztek fel. Az egy évvel korábbihoz képest 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak decemberben, csakúgy mint novemberben.

2021. január 18. 17:17 | MTI

Három német cég is friss beruházást indít Magyarországon

Újabb három jelentős, nemzetközi jelenléttel rendelkező német vállalat döntött további magyarországi beruházás mellett - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ezt üzeni Orbán Viktor a CDU új elnökének

2021. január 16. 15:20 | MTI

Ezt üzeni Orbán Viktor a CDU új elnökének

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke levélben gratulált Armin Laschetnek a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választásához - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szombaton. A kormányfő szerint a Fidesz és a CDU együttműködése hozzájárul a magyar-német kapcsolatok fejlődéséhez.

Célegyenesbe ért az Északi Áramlat-2

2021. január 15. 21:03 | MTI

Célegyenesbe ért az Északi Áramlat-2

Engedélyezte a német szövetségi hajózási és vízrajzi hivatal (BSH), hogy azonnal folytassák az Északi Áramlat-2 gázvezeték építését Németország felségvizein. A hivatal pénteken nyilvánosságra hozott döntését még megfellebbezhetik például környezetvédelmi csoportok.  A korábbi engedély alapján a csőfektetési munkálatok csak május végétől folytatódhattak volna Németország kizárólagos gazdasági övezetében.

A vártnál kevesebb vakcina-szállítmány miatt panaszkodnak az EU-s országok

2021. január 15. 13:46 | Portfolio

A vártnál kevesebb vakcina-szállítmány miatt panaszkodnak az EU-s országok

A Reutersnek nyilatkozó EU-s tisztségviselők szerint a vártnál kevesebb vakcina áll rendelkezésre és aggódnak a jövőben várható szállítmányok miatt. Sokan amiatt panaszkodnak, hogy az EU által megrendelt vakcinákat egyenetlenül osztják szét a tagállamok között – írja a Reuters.  

Holnap dől el, ki lesz Merkel utódja - Teljesen új irány jöhet Európában

2021. január 15. 11:00 | Huszák Dániel

Holnap dől el, ki lesz Merkel utódja - Teljesen új irány jöhet Európában

Január 16-án dől el, ki lesz a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) következő elnöke, jó eséllyel ugyanez a személy lesz majd a párt kancellár-jelöltje is az ősszel esedékes német választásokon. A választás során az is eldől, hogy fennmarad-e a párt Merkel által kezdeményezett középre tolódása, vagy visszatér-e a CDU a konzervatív-keresztény alapideológiájához, ennek pedig egész Európára nézve is lehetnek következményei.

Részletes keresés