olaj

Különös dolog történik az olajjal, évek óta nem volt ilyen

Több mint három éve nem látott különbség alakult ki a brent és a wti nyersolaj árfolyama között. A jelenség már csak azért is érdekes, mert a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) által belebegtetett kitermelésnövelés elvileg a globális benchmarknak számító brentet közvetlenebbül érinti, mint az amerikai olajfajtát.

FT: a Mol messzebbre jutott, mint a legtöbben

A világ nagy olajvállalatai közül egyre több vág bele valamilyen formában az elektromos jármű (EV) technológiákba, mindez pedig egyúttal a szállítás-közlekedés alapvető megváltozását is előrevetíti. Az új világra való felkészülésben pedig a magyar Mol messzebbre jutott, mint a legtöbben - írja a Financial Times. A Mol új üzleti területekre lépéséről, így az e-mobilitás és autómegosztás terén megvalósított és várható fejlesztéseiről a Portfolio június 7-i konferenciájának résztvevői első kézből informálódhatnak Sverla Viktortól, a Mol csoport stratégiai vezetőjétől.

Az olajár sorsát meghatározó döntés készül

Az olajár sorsát meghatározó döntés készül

Az olajárak jövőbeni alakulását illetően rendkívül fontos ülésre készül a világ legjelentősebb olajtermelő országait tömörítő OPEC. A korábbi tervekkel szemben ugyanis már június 22-i, Bécsben tartandó találkozóján dönthet a kitermelés növeléséről a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete. Az OPEC-től, illetve orosz forrásból származó hírek szerint a júniusban meghozandó döntés akár teljes mértékben visszavonhatja a 2017 eleje óta hatályos, összességében a globális olajpiaci kínálat közel két százalékát kivonó összehangolt kitermeléscsökkentési intézkedést. A döntésnek már önmagában a kilátása jókora gyengülést idézett elő az olaj árfolyamában, ami az olajtársaságok árazását is kedvezőtlenül érintette.

Véget érhet egy korszak az olajpiacon

Véget érhet egy korszak az olajpiacon

Hathetes mélypontra gyengült az olaj árfolyama hétfőn, miután a piac egyre inkább a nagy olajországok kitermelésének bővülését várja. Mind biztosabbnak tűnik, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete a korábbi tervekkel ellentétben már júniusban az olajtermelés növeléséről határoz.

Alakul a fordulat az olajpiacon? - Váratlan lépésre készülhet a kartell

A korábbi várakozásokkal szemben már júniusban az olajkitermelés fokozásáról dönthet a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), mivel a venezuelai kitermelés zuhanása és az Iránnal kapcsolatos aggályok nem várt kínálati szűkületet, extra áremelő hatást okoztak a piacon. A hírek hatására az olaj árfolyama három és fél éves csúcsról gyengül.

Nagyot estek az európai olajcégek

Esnek az európai tőzsdék szerdán, az olajcégek részvényei pedig különösen rosszul teljesítenek, miután a Reuters beszámolója szerint Kőolaj-exportáló Országok Szervezete már júniusban dönthet az olajkitermelés növeléséről. A kitermelés emelésével kapcsolatos hírekre az olajár eséssel reagált, az európai olajvállalatok részvényei pedig esnek, a Mol 2 százalékkal került ma lejjebb, míg a Repsol 3,9 százalékot zuhant a szerdai kereskedésben.

Három és fél éve nem látott szinten az olaj árfolyama

Három és fél éve nem látott szintre, 80,4 dollárra emelkedett a Brent típusú kőolaj árfolyama ma este. Jelenleg valamivel 80 dollár alatt tartózkodik az árfolyam, miközben a WTI 72,6 dollár közelébe gyengült valamelyest.

Régen látott szinten ragadt az olaj az iráni helyzet miatt

Csütörtökön nem láthattunk érdemi elmozdulásokat a vezető amerikai tőzsdéken, a befektetők fantáziáját csak egyedi vállalati sztorik mozgatták meg. Az olaj árfolyam viszont az elmúlt napok szárnyalását követően magas szinten kezd stabilizálódni az iráni helyzet miatt.

Megtört a jég: bemondták a 100 dolláros olajárat

Megtört a jég: bemondták a 100 dolláros olajárat

A Bank of America becslése szerint jövőre elképzelhető, hogy eléri a 100 dollárt az olaj hordónkénti ára, miután az iráni és venezuelai készletekkel kapcsolatos kockázatok felhajtják az árakat. Legutóbb 2014-ben láthattuk 100 dollár vagy afelett az olaj árfolyamát - írja a Bloomberg.

Mikor vegyél OTP-t? Videó technikai elemzés

Mikor vegyél OTP-t? Videó technikai elemzés

Kiesett az OTP egy kereskedési sávból, de ettől még nem dőlt össze a világ, mi több, az esemény kiváló kereskedési lehetőségeket adhat. Mostani videónkban az OTP, a Mol és az olaj grafikonokat tekintjük át, fontos technikai szintek után kutatva.

Visszavett az orosz olajimportból Magyarország

Csökkent az Európába exportált orosz olaj mennyisége idén, részben minőségi problémák, részben a diplomáciai feszültségek miatt. Magyarország 10 százalékkal importált kevesebbet.

A magyar autósoknak is fáj Trump újabb húzása

Ma reggel - ledolgozva a tegnap délutáni esést - 76 dollár felett indult a kőolaj kereskedése a Brent-piacon. A kőolaj drágulását az okozza, hogy Donald Trump bejelentette: az USA kilép az Iránnal 2015-ben kötött nukleáris egyezményből, és a legmagasabb szintű szankciókat intézményesíti a perzsa állammal szemben.

A végére belehúztak az amerikai részvények

Negatív tartományban töltötték a keddi kereskedési nap nagy részét az amerikai részvényindexek, ehhez képest a nap végére vegyesen zártak. Elsősorban az Iránnal kapcsolatos bejelentés határozta meg a hangulatot.

Esik az olaj árfolyama, meghátrál Trump?

Magyar idő szerint ma este 8 órakor fogja bejelentetni Donald Trump, hogy mit kezd az USA az iráni atomalkuval, illetve az Irán elleni szankciókkal. Friss sajtóértesülések szerint az amerikai elnök nem fogja elvetni végleg az atomalkut. A hírre esni kezdett az olaj árfolyama.

Eljöhet a magyar autósok rémálma, a 400 forint feletti benzinár

Újabb és újabb sokéves csúcsokat megdöntve tovább tart az olaj drágulása a nemzetközi piacokon, az árfolyamok legutóbb 2014-ben látott szinteken tartózkodnak. Az olajár folytatódó emelkedését pedig a hazai üzemanyagárak is követik, amelyek máris megközelítették a 400 forintos szintet. A benzin- és gázolajárak növekedésében azonban az olajárak mellett ezúttal a dollár forinttal szembeni erősödése is jelentős szerepet játszik, így az üzemanyagárak a következő hetekben könnyedén át is léphetik ezt a szintet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.