Elmondta Izrael, miért rendelte el egymillió fő evakuálását
Izrael kiürítteti a Hamász alagútrendszere fölött a Gázai övezet északi részét - jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő péntek reggel
Izrael kiürítteti a Hamász alagútrendszere fölött a Gázai övezet északi részét - jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő péntek reggel
Szombaton indított nagyszabású akciót a Hamász és az Iszlám Dzsihád Izrael területe ellen. Az akció 1973 óta a legsúlyosabb betörés volt a zsidó állam területére, már ezer felett van a halálos áldozatok száma, emellett számos katonai célpontot is megsemmisítettek. Jeruzsálem a kezdeti tanácstalanságot követően gyorsan ellentámadást indított, most állandó bombázásokkal készítik elő a terepet egy várható szárazföldi akcióra a palesztin szervezet ellen. Az események újra az egész világ figyelmét a megoldhatatlannak tűnő konfliktusra irányította. Ezen belül is sokak számára meglepetés, hogy az elszigetelt Gázai övezetből a Hamász ilyen méretű akciót tudott megvalósítani. A válaszokat még az egész világ keresi, de van pár tény, ami segít eligazodni a palesztin mozgalommal kapcsolatban.
Az elmúlt két napban az Európai Bizottságban és az EU-tagállamok között erős indulatokat váltott ki Várhelyi Olivér magyar uniós biztos kijelentése, hogy az államszövetség leállítja a Palesztin Hatóságoknak folyósított támogatásokat. Több ország és az uniós végrehajtó testület vezetői határolódtak el a kijelentéstől, Brüsszel pedig azzal magyarázta a nyilatkozatot, hogy félreértésről van szó. Várhelyi viszont újra megerősítette a támogatások felfüggesztését, ezzel pedig új konfliktust generált.
Több nyugati országban is voltak az utóbbi napokban Izrael-, illetve zsidóellenes megmozdulások a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni támadása miatt.
A palesztin-izraeli konfliktus eszkalálódása a közel-keleti rendezés ügyét monopolizálni próbáló amerikai politika kudarcának következménye - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden a Kremlben fogadta Mohammed asz-Szudáni iraki kormányfőt.
Ramzan Kadirov csecsen elnök „teljes támogatásáról” biztosította a palesztinokat, és egy békefenntartó misszió Izraelbe küldését is felvetette. A Kreml kedden magyarázkodni volt kénytelen az ügyben – írja a CNN.
Az Európai Unió intézményrendszerén belül komoly vitát indított az Izrael és a Hamász közötti konfliktus eszkalálódására adott válasz: hétfőn Várhelyi Olivér, az EU bővítési biztosa bejelentette, hogy az Európai Bizottság felfüggeszti a Palesztin Hatóságnak nyújtott 691 millió eurós támogatás folyósítását, csakhogy aztán sorra jelezték a tagállamok, hogy nem értenek egyet ezzel a lépéssel. Most már Spanyolország és Franciaország is jelezte, hogy elhatárolódnak a bejelentéstől.
A Hamász palesztin terrorszervezet fegyveres szárnya bejelentette: minden egyes, gázai polgári épületek elleni légitámadás esetén kivégeznek egy izraeli túszt, előzetes figyelmeztetés nélkül – írja a Reuters.
Az izraeli haderő bejelentette, több tucat repülőgéppel 130 Hamász-célpont ellen hajtottak végre légitámadásokat a hétfő délutáni órákban.
Szombaton rakéták ezrei hatoltak be Izrael légterébe, azokat pedig a palesztin Hamász fegyveresei követték. A támadás során több mint ezer ember vesztette életét, köztük külföldiek is. Jeruzsálem elsöprő válaszcsapásra készül. Sokakban felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan lehet az, hogy a sokak szerint a világ legjobb hírszerzésével rendelkező nem tudott a támadásról, melynek nemcsak mértéke, de időpontja is látványos volt. Válasz egyelőre kevés akad, kérdés annál több.
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa az X-en (korábbi Twitter) közölte, hogy felfüggesztenek minden, a palesztinoknak eddig nyújtott uniós támogatást.
Az Amerikai Egyesült Államok legújabb tervei szerint a térségben állomásozó hadihajóit és katonai repülőgépeit "közelebb helyezi Izrael"-hez - számolt be róla a Sky News.
A vasárnap kereskedési nap a Tel-Aviv-i részvénypiacon, ki is nyitott a tőzsde, jelentős eséssel.
Tegnap megtorlást hirdetett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, miután a Hamasz meglepetés-támadást hajtott végre Izrael ellen, késő este és az éjjel számos légitámadás történt a Gázai övezet ellen.
Tömegek hagyták el otthonaikat a Gáza-övezetben a szombat reggel indult konfliktus miatt. Izrael már légicsapásokat mért a palesztinok lakta területre a Hamász támadásait követően. Egyiptom felvette a kapcsolatot a felekkel, hogy deeszkalálja a konfliktust.
Izrael ENSZ-tagságának felfüggesztését sürgette hétfőn Mahmúd Abbász palesztin elnök arra hivatkozva, hogy az ország figyelmen kívül hagyja a világszervezet számos, palesztinokra vonatkozó határozatát.
Csütörtök hajnalban rakétákat lőttek ki a Gázai övezetből Izraelre, miután 11 palesztin meghalt és több mint 90 megsebesült, amikor izraeli erők szerdán megrohamozták a fegyveres palesztinok erőközpontjának számító Nablusz városát a megszállt Ciszjordániában.
Benjamin Netanjahú izraeli miniszterelnök a hétvége során beszélt arról, hogy hazája fontolóra veszi azt, hogy Ukrajnának is adjon a hazai fejlesztésű Vaskupola (Iron Dome) légvédelmi rendszerből. A Vaskupolát gyakran szokás a világ egyik legmodernebb, és leghatékonyabb légvédelmi rendszerének nevezni, Ukrajna számára pedig valóban hatalmas segítség lenne az, ha megkapnák a fegyvert. Nézzük, mi is teszi az izraeli légvédelmet ilyen hatékonnyá.
Rendkívüli ülés keretében fogja tárgyalni az ENSZ Biztonsági Tanácsa azt, hogy Iramar Ben-Gvir, Izrael nemzetbiztonsági minisztere a keddi napon az iszlám és a zsidó vallás egyik legszentebb helyén, a jeruzsálemi Templom-hegyen tett látogatást – írja a The Times of Israel.
Az ENSZ-főtitkár erősen bízik abban, hogy 2023 végéig véget érhet a háború, bár nem derűlátó azzal kapcsolatban, hogy a közeljövőben megkezdődhetnek a hatékony béketárgyalások Ukrajna és Oroszország között, és úgy véli, hogy folytatódni fog a katonai konfrontáció.
Még Joe Biden idején.
Szerinte egy gyereknek is világos.
Kártérítést követelnek a YouTube királyától.
Ha már Isztambul kudarcba fulladt.
Az első egy ukrán állampolgár volt.
Szekeres Viktorral a Gloster Nyrt. alapítójával beszélgettünk
Kilépünk az összeszerelő-üzem szerepből?
Hétvégén tartják az elnökválasztás második fordulóját.