Irán új rakétarendszereket telepít a Perzsa-öböl stratégiai fontosságú három szigetén - ismertette Ali Reza Tangsziri, a Forradalmi Gárda haditengerészeti erőinek parancsnoka.
Behívta Irán külügyminisztériuma Pethő Gyulát, Magyarország teheráni nagykövetét egy EU-s állásfoglalás miatt – írja az iráni Tasznim hírügynökség.
Katar a világ egyik legvonzóbb helye számos szempontból: mesés vagyonra tettek szert az elképesztő szénhidrogéntartaléknak köszönhetően, gombamód nőnek ki a főváros környékén a futurisztikus felhőkarcolók, impozáns sportlétesítményekben rendeznek itt nívós nemzetközi tornákat. Úgy tűnhet, hogy szinte minden tökéletes, gyakorlatilag úgy jelölheti ki a jövőt a helyi politika, ahogy akarja, hiszen minden adott a sikerhez. A 2017-es blokád azonban – sok más egyéb gond mellett – az egyik legelemibb problémára is rávilágított: az élelmiszerellátás nehézségeire.
2024. július 15-én, hétfőn egész az egész Arab-félszigetet megrázó események zajlottak le Ománban. Három fegyveres egy síita mecsetben tüzet nyitott az épületben tartózkodókra. A lövöldözésben hat ember vesztette életét, köztük azok is, akik a merényletet elkövették. Az eset arra hívja fel a figyelmet, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet egyáltalán nem tűnt el, sőt, olyan helyen is képes lecsapni, ahol korábban ez szinte elképzelhetetlennek tűnt.
Számos konfliktus zajlik jelenleg a világban, amelynek egyelőre nem látszik a megoldása. A nyílt fegyveres összecsapások a világ nagy részének többnyire nem áll érdekében, ezért ilyenkor viszonylag hamar felbukkannak azok a szereplők, akik megpróbálnak közvetíteni a szemben álló felek között. A 21. században egyre gyakrabban merül fel a hasonló ügyeknél a Perzsa-öböl apró olajmonarchiája, Katar neve. Emögött pedig hosszas építkezés, de komoly stratégiai célok is felmerülnek. Elemzésünkben annak járunk utána, hogy pontosan mi motiválja Dohát a békés rendezések elősegítésében és mit nyerhet ezzel pontosan az ország.
24-48 órán belül katonai csapást fog mérni Izrael területére Irán – írja a Wall Street Journal amerikai hírszerzési információkra hivatkozva.
Az iráni haditengerészet parancsnoka bemondta, hogy az ország akár le is zárhatja a Hormuzi-szorost. De milyen következményekkel járhat egy ilyen lépés?
Irán "lefoglalt" több mint 50 millió dollár értékű amerikai kőolajat a Perzsa-öbölben egy amerikai tankerből - jelentette szerdán az Irna helyi hírügynökség. A közlés érzékenyen érintette a piacot, nagyot ugrott az olajár.
Az Egyesült Királyság haditengerészete a jemeni húszik tavaly novemberben meginduló támadássorozata óta fokozott aktivitást mutat a Közel-Kelet vizein. A több hajó nagyobb forgalmat, esetenként pedig baleseteket is eredményez, ahogy az két aknaszedővel is történt.
Az Egyesült Államok több évtizede tart fenn katonai bázisokat a Közel-Keleten, de az utóbbi években erősödtek a hangok, hogy Washington szép csendben kivonulna a térségből. Egy, a héten kiszivárgott hír bizonyítja, hogy ez egyáltalán nincs így, a Fehér Ház még minimum egy évtizedre tervez a kulcsfontosságú területen – számolt be a CNN.
A Pentagon ismételten a Perzsa-öböl térségébe vezényelte a nukleáris meghajtású USS Florida tengeralattjáróját annak érdekében, hogy elrettentsék Iránt az esetleges izraeli beavatkozástól – számolt be róla a Bloomberg.
A nemzetközi nyilvánosság számára a súlyos szárazföldi harcok, az állandó bombázások és a legfontosabb szereplők hangzatos kijelentései jelentik a legfontosabb híreket az izraeli–palesztin háborúval kapcsolatban. A zárt ajtók mögött azonban aktív diplomáciai munka zajlik, hogy az ellenkező oldalon álló felek meg tudjanak állapodni egymással a legfontosabb civileket érintő kérdésekben: a Hamász túszainak szabadon engedéséről, a humanitárius segélyek eljuttatásáról a Gázai övezetbe, vagy a kulcsfontosságú rafahi határátkelő megnyitásáról a civilek evakuálása érdekében. Mivel a felek egymással közvetlenül nem hajlandóak tárgyalni, ezért egy olyan szereplő bevonása szükséges, akit mindkét fél elfogad: így lett Katar az izraeli–palesztin konfliktus egyik legfontosabb szereplője.
Irán beleegyezett több házi őrizetben tartott amerikai szabadon bocsátásába, ha a jelenleg Dél-Koreában befagyasztott 6 milliárd dollárnyi iráni pénzeszköz felszabadul. A Teherán és Washington között létrejött megállapodás értelmében több bebörtönzött iráni állampolgárt is szabadon bocsátanak - írja a Reuters.
Irán szerdán bejelentette, megvan a technológiájuk arra, hogy szuperszonikus (a hangsebességnél nagyobb sebességű) cirkálórakétát gyártsanak – írja a Reuters.
Irán fokozta a kereskedelmi hajók elleni támadásokat a Perzsa-öböl térségében, ez kiváltotta az Egyesült Államok válaszlépését. Most érkezik a két korábban beígért hadihajó, már áthaladtak a Szuezi-csatonán is. Irán szerint inkább Washington szítja a feszültséget a térségben - írja a Middle East Eye.
Szerdán mindkét finomított olajtermék árában komoly emelkedésre kell számítani a hazai benzinkutakon a holtankoljak.hu szerint. A mostanában látott jelentős drágulás mögött számos globális ok meghúzódik, de magyar-specifikus körülmények is hozzájárulnak a történethez.
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Véleményt mondott a Moody's.
Döntött Fővárosi Törvényszék.
Üdv a 30 ezres klubban Goldman Sachs!
Közeledik a határidő.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.