recesszió

Drámai fordulat Amerikában - Sokan már a következő válságra készülnek?

Az elmúlt hetekben nagyon felpörögtek az események az amerikai kötvény- és részvénypiacokon: a tőzsdék óriásit estek decemberben, ezzel összefüggésben pedig a befektetők már azt várják, hogy a Federal Reserve következő lépése nem egy újabb kamatemelés, hanem egy kamatvágás lesz. A kötvénypiacokon szintén nagy mozgásokat láthattunk november eleje óta, a hozamok ugyanis rég nem estek ilyen rövid idő alatt ekkorát. Mindez arra utalhat, hogy a piaci szereplők egy újabb recessziótól tartanak, ezért igyekeznek biztonságos eszközökbe menekíteni pénzüket. A napokban hat hónapos csúcsra kapaszkodó aranyárfolyam is ezt sugallja. Persze lehet, hogy csak túlreagálják a piacok a jelenlegi helyzetet, mindenesetre óriási a feszültség, ami garantálja az izgalmakat a következő hónapokban.

Bemondta a neves elemző: idén jön a recesszió

Bemondta a neves elemző: idén jön a recesszió

A szkepticizmusáról híres David Rosenberg, a Gluskin Sheff neves elemzője úgy véli, szinte biztosan recesszióba süllyed az Egyesült Államok gazdasága 2019-ban, ahogy a részvénypiac is gyengélkedni kezd.

Megjósolta a 20 ezer pontos Dow Jonest, most részvényralira számít

A decemberi tőzsdei pánikot idén komoly részvénypiaci rali követheti - mondta Jeremy Siegel, a University of Pennsylvania's Wharton School of Business professzora a Marketwatchnak, aki a 2015-ös, 20 ezer pontos Dow Jonest is megjósolta. Persze csak akkor valósul ez meg, ha nem zuhan recesszióba az amerikai gazdaság - tette hozzá.

Egyre biztosabb: összeomlás vár Angliára

A legfrissebb felmérés szerint a brit nagyvállalati szektor vezetőinek jelentős többsége igen borúlátó módon ítéli meg a gazdaság kilátásait a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszakra. A lakosság aggódik, az elemzők a világgazdasági válságnál is nagyobb recessziót jósolnak, ha nem lesz megállapodás.

Majdnem bedőlt a világgazdaság, amikor legutóbb hasonló dolog történt Amerikában

Majdnem bedőlt a világgazdaság, amikor legutóbb hasonló dolog történt Amerikában

Kisebb pánik bontakozott ki a héten az amerikai részvénypiacokon, amelyben a kötvénypiaci folyamatoknak is fontos szerepük volt. Legutóbb a 2008-as válság előtt láthattunk arra példát, hogy az amerikai hozamgörbe a 2-10 éves időtávon negatív meredekségűvé vált, a héten azonban nagyon közel kerültünk ehhez az állapothoz. A múltbéli tapasztalatok alapján a hozamgörbe negatív meredekségűvé válását 1-2 éven belül recesszió (és jelentős részvénypiaci korrekció) követte, ezért érdemes lesz nagyon figyelni az amerikai kötvénypiaci folyamatokra a következő hónapokban.

Most akkor tényleg összeomlik a világ?

Most akkor tényleg összeomlik a világ?

Egyre több elemzőház figyelmeztet a világra leselkedő gazdasági kockázatokra, amelyek jelentősen lassíthatják a globális növekedést vagy akár recessziót is okozhatnak. A héten az IMF is visszavágta a GDP-előrejelzését, miután egyre több gondot látnak a világban.

Két éven belül súlyos válság jöhet

Londoni pénzügyi elemzők szerint jelenleg immár egyharmados eséllyel lehet számítani arra, hogy a világgazdaság a következő két évben recesszióba kerül.

Recesszióval riogatnak a londoni elemzők

Londoni pénzügyi elemzők szerint jelenleg immár egyharmados eséllyel lehet számítani arra, hogy a világgazdaság a következő két évben recesszióba kerül.

Elképesztő drágulás Törökországban - Robognak a szakadék felé

Törökországban 25% közelébe emelkedett az infláció szeptemberben, ami több mint egy évtizede a legmagasabb pénzromlást jelenti. Ez azt mutatja, hogy a valutaválságnak egyre súlyosabb hatása van az árakra és így a gazdaságra nézve.

A Nobel-díjas közgazdász elárulta, milyen lesz a következő válság

A következő amerikai recesszió, illetve ezzel összefüggésben a világgazdaság lassulása nem fog akkorát szólni, mint a 2008-as válság, inkább olyasmire kell felkészülni, mint ami az 1990-es évek elején történt - írja Paul Krugman blogbejegyzésében. A Nobel-díjas közgazdász hozzáteszi, hogy a monetáris politika korlátozott mozgástere miatt az 1990-es visszaesésnél valamivel fájdalmasabb időszakra kell felkészülni, elhúzódó kilábalással. Azt nem tudja, hogy pontosan mikor jöhet a következő lejtmenet, azonban elmondása szerint "nagyon furcsa lenne, ha néhány éven belül nem következne be".

Dél-Afrika is bajban van, recesszióba süllyedt a gazdaság

2018. második negyedévben negyedéves alapon 0,2%-kal zsugorodott Dél-Afrika GDP-je, ezzel pedig technikai értelemben recesszióba süllyedt az ország. A jelenlegi, feszült nemzetközi környezetben (argentin és török válság) nem is jöhetett volna rosszabbkor a dél-afrikai gazdaság gyengélkedése, nem véletlen, hogy a rand idén már több mint 22%-ot veszített értékéből az amerikai dollárral szemben.

A törökök valószínűleg már most recesszióban vannak

Londoni pénzügyi elemzők szerint a friss aktivitási adatok arra vallanak, hogy a török líra meredek értékvesztése és a pénzügyi kondíciók ehhez kapcsolódó erőteljes szigorodása miatt a török gazdaság már recesszióban van. Hitelminősítői vélemény szerint a törökországi válságot az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is megszenvedheti.

Időzített bomba ketyeg Törökország alatt - Durva vége lesz, ha Erdoganék nem lépnek gyorsan

Törökország alacsony devizatartaléka, illetve jelentős egy éven belül lejáró külső adóssága miatt ki van szolgáltatva a külföldi befektetők kegyének, ezért Recep Tayyip Erdogan államfőnek és a kormánynak a politikai bizalom helyreállítására kellene helyeznie a hangsúlyt. Ha ez nem sikerül, akkor a JP Morgan elemzői szerint szélsőséges esetben közel két évtizede nem látott súlyos recesszióval nézhet szembe rövidesen az ország. A labda a török vezetés térfelén pattog, az idő pedig ellenük dolgozik, hiszen a rövid lejáratú adósságtömeg időzített bombaként ketyeg a gazdaság alatt.

Londoni elemzők: Törökország mély recesszióba került

Londoni pénzügyi elemzők szerint a friss aktivitási adatok arra vallanak, hogy a török líra meredek értékvesztése és a pénzügyi kondíciók ehhez kapcsolódó erőteljes szigorodása miatt a török gazdaság már recesszióban van, és a visszaesés üteme várhatóan meredek ütemben gyorsulni is fog a következő hónapokban.

Levegőhöz jutottak Erdoganék, de a fájdalmas összeomlást így sem kerülhetik el

Hétről hétre egyre nagyobb bajban van Törökország: a hitelezésre épülő, túlfűtött gazdasági növekedési modelljük a végét járja, a kiigazítást pedig minél tovább húzzák, annál jobban fog fájni. A líra elmúlt másfél hétben látott mélyrepülése csak tetézte az ország gondjait, hiszen a török magánszektor aggasztóan nagy külső adóssággal és devizakitettséggel rendelkezik, ami az átértékelődés következtében gyakorlatilag kódolja a rendszerbe az összeomlást. A török recesszió már rövid távon elkerülhetetlennek tűnik, csak az a kérdés, hogy mennyire lesz súlyos és hosszan tartó a visszaesés. Ez Recep Tayyip Erdogan államfőn és a török kormányon múlik: az ésszerű politizálás jegyében bevállalják-e az elkerülhetetlen kiigazítást, vagy folytatják útjukat a szakadék felé.

Zsiday: a forint sorsa az MNB kezében van

A mostani globális fellendülés elég rég óta tart, ami már önmagában figyelmeztető jel - nyilatkozta Zsiday Viktor befektetési szakember a Figyelőnek. Az alapkezelő arról is beszélt, hogy a forint sorsa teljes mértékben a magyar jegybank kezében van.

Lezárult egy korszak, elkezdődött a visszaszámlálás a következő válságig

A gazdasági adatokból az rajzolódik ki, hogy 2018-ban az emelkedési ciklus végső szakaszába léptünk. Még nem érdemes válságról beszélni, a tőzsdék még akár új csúcsokat dönthetnek, de érdemes felkészülni a nagyobb volatilitásra - írja Márton Szilárd, a Concorde Értékpapír elemzője világgazdasági kitekintő anyagában. Az olcsó pénz korszakának vége, a jegybankok sorra fejezik be eszközvásárlási programjaikat, miközben az emelkedő, a munkaerőhiány és az ebből fakadó bérinflációval is hajtott infláció miatt egyébként is szigoródó monetáris politikára, emelkedő kamatokra lehet számítani.

Ide menekítsd a pénzed, ha összeomlik a világgazdaság

Egy amerikai, illetve globális recesszió közeledtével négy devizába, japán jenbe, amerikai dollárba, svájci frankba és hongkongi dollárba érdemes menekíteni a pénzt, ugyanis válságperiódusok idején ezek a fizetőeszközök teljesítenek a legjobban - állítják a JP Morgan szakértői.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.