Kínában rekordmagasra emelkedett a fiatalok munkanélkülisége, a főiskolát végzettek közül sokan kénytelenek alacsony fizetésű munkát vállalni, vagy beérik a képzettségi szintjüknél alacsonyabb szintű munkával.
Masszív, közel másfél milliárd eurós nyereséget könyvelt el a Ryanair március végén zárult pénzügyi évében, köszönhetően az utasforgalom fellendülésének, a jegyárak emelkedésének, valamint a fedezeti ügyleteknek, amivel az üzemanyagár-változások ellen védekezik a cég. A bevételek rekordot döntöttek a légitársaságnál, az eredmények azonban még elmaradnak a 2016-2018 közötti időszaktól.
Közzétette tavalyi egész éves számait a Gloster, amiből kiderült, hogy üzletileg a legsikeresebb évét zárta az IT-társaság 2022-ben. Árbevétele és EBITDA-soron is bőven kétszámjegyű volt a bővülés mértéke, elsősorban a tavaly lezárt három akvizíciónak köszönhetően tudott kiemelkedően jól teljesíteni a társaság nemzetközi szoftverfejlesztési üzletága. A jövőbeli tervekkel kapcsolatban is megosztotta velünk gondolatait Szekeres Viktor, a Gloster alapítója és igazgatóságának elnöke, többek között szóba került az újabb akvizíciók lehetősége, a mesterséges intelligencia szerepe és a hosszú távú, 5-10 éves tervekről is beszélt a cégvezér.
A hazai kortárs műkereskedelemben igazi ritkaság került kalapács alá a Virág Judit Galéria vasárnap esti aukcióján. Hantaï Simon nagyméretű festményéért 46 millió forintot fizetett egy licitáló - tájékoztatta a galéria a Portfolio-t. A művész a világ leghíresebb magyar absztrakt festője, aki 26 évesen költözött Párizsba és soha többé nem tért vissza szülőföldjére, így Magyarországon valódi művészeti szenzáció egy-egy alkotásának felbukkanása.
Elsősorban a megugró energiaáraknak és a relatíve olcsón érkező orosz olajnak köszönhetően tavaly minden tekintetben rekord évet zárt a Mol, ezután lehetett számítani arra, hogy a 2022-es év után fizetett osztalék is rendkívül magas lesz. A tegnapi közgyűlési előterjesztésből ki is derült, hogy valóban rekord osztalékot fizethet az olajcég, mi pedig megnéztük, hogy ez az elmúlt évek kifizetéseihez hogyan aránylik és annak is utánajártunk, hogy a tulajdonosok mekkora összegre tehetnek szert a tavalyi extrém év után.
Rekordszintre emelkedett a spanyol Inditex, egyebek között a Zara ruházati üzletlánc tulajdonosának a nyeresége és bevétele a január végével záródott pénzügyi évben.
Megdőlt a fővárosi szélrekord szombaton: a János-hegyen 117 kilométer/órás széllökést mértek - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Facebook-oldalán.
Ismét rekordot döntött a magyarországi ipari méretű naperőművek termelése: február 21-én kedden dél körül 2030,5 MW volt az 50 kW feletti napelemparkok termelése, ami már magasabb, mint a Paksi Atomerőmű 2026,6 MW-os teljes beépített kapacitása, illetve elektromos összteljesítménye.
Az előzetes adatok szerint megdőlt a napi országos és a budapesti melegrekord is szombaton - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a közösségi oldalán.
Az ország történetében rekordmennyiségű, 3,2 tonnányi kokaint foglaltak le a hatóságok Új-Zéland felségvizein, a kábítószer a Csendes-óceán felszínén lebegett - jelentette be Andrew Coster rendőrfőnök szerdai wellingtoni sajtótájékoztatóján.
Az előzetes adatok szerint új országos napi szélrekord született szombaton: a Kab-hegyen óránként csaknem 130 kilométeres sebességet mértek - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a közösségi oldalán vasárnap.
Történelmi csúcsra, 84 millió fölé emelkedett Németország lakossága 2022-ben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közölt adatai szerint.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy akár már szeptemberben, de a következő 1-2 hónapban biztosan elérheti az infláció a 20%-ot. Az áremelkedés ütemét csak gyorsítja a forint drámai gyengülése, ma az árfolyam ismét történelmi mélypontra került. Az infláció tetőzéséről, és a forintárfolyam potenciális jövőbeni változásairól Beke Károlyt, a Portfolio makro elemzőjét kérdeztük. A műsorban az is szóba került, hogy milyen feltételek teljesülése esetén lehet újra 380 forint az euró árfolyama. Az adás második részében azzal foglalkoztunk, hogy miután a kormány kénytelen volt a 2022-es költségvetés hiánycélján módosítani, a 2023-as költségvetést illetően is megsokasodtak a kérdőjelek. Ezekről kérdeztük Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját.
A múlt hónapban Kína eddig sosem látott összegben, összesen 8,3 milliárd dollárért vásárolt energiatermékeket Oroszországtól. A világ vezető importőre ezzel tovább erősíti a stratégiai szövetséget és egyben növeli is a Moszkvától való függőségét energiaellátás terén.
Rekordáron, 10,1 millió dollárért, vagyis jelenlegi árfolyamon közel 4,1 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el az a mez, amit Michael Jordan viselt az 1998-as NBA-döntő nyitómeccsén. Ez a legmagasabb összeg, amit valaha fizettek egy sportemléktárgyért, írja a BBC.