repülőtér

Vasútállomás épülhet a budapesti reptérre

A következő hónapokban döntenek a ferihegyi vasút fejlesztéséről, amelynek keretében vasútállomás épülne a 2-es repülőtéri terminálon. Az engedélyezési tervek kidolgozása folyamatban van, illetve ebben az évben várható a vasúthatósági létesítési engedély megszerzése - szerepel a Világgazdaság cikkében.

Nem véletlenül nőttek jelentősen a késések a reptereken

Azonnali lépéseket sürget több európai légiközlekedési szövetség és a Nemzetközi Szállítási Szövetség (IATA) is az uniós tagországoktól, mert a szigorított határellenőrzés miatt jelentősen nőttek a késések az európai járatokon.

Napi félmilliós profit: bejött a BKK-nak az új reptéri busz

Napi kétezer utas választja az új 100E járatot, mely így 1,8 millió forint bevételt termel minden nap - árulta el a BKK a 444.hu kérdésére. Vagyis az első hónap tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy megérte elindítani az új reptéri buszjáratot a belvárosból.

Nyaralni indulsz? Kellemetlenség érhet a reptereken

Fel kell készülni a hosszú sorokra az európai reptereken, a szigorúbb biztonsági ellenőrzések miatt Palma de Mallorca, Madrid, Lisszabon, Milánó és Párizs repülőterein az utasoknak négy órát is várniuk kellett, mire átjutottak a biztonsági kapukon - írja a Financial Times.

Kiderült, mennyien használják az új reptéri expresszbuszt

Naponta 2000 utas veszi igénybe az új repülőtéri 100E jelzésű expresszbuszt, amely Ferihegy és a belváros között közlekedik. A külföldi turistáknak vagy az utazni vágyóknak a taxik kivételével minden közlekedési eszköz használata esetén át kell szállniuk, akár metróval vagy vonattal utaznak, így a közvetlen busszal sokat spórolhatnak az utazási időn - szerepel a Magyar Idők cikkében.

Buszjárat indul Budapest belvárosából a reptérre

Július 8-ától közlekedik az új közvetlen repülőtéri buszjárat Budapesten, a 100E jelzésű járat a Liszt Ferenc-repülőtér és a Deák Ferenc tér között szállítja majd az utasokat - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kinőtt a semmiből a repülőtéri szálloda

Nyolc hónappal az alapkő letétele és a földmunkák megkezdése után elérte a legmagasabb pontját a repülőtéri szálloda. Az ilyenkor hagyományos bokrétaavató ünnepségen bejelentették, hogy a repülőtéri hotel a tervek szerint idén év végén fogadhatja az első vendéget.

Hatalmas telek cserél gazdát a reptér szomszédságában

Eladhatják a ferihegyi repülőtér szomszédságában lévő 170 hektáros ecseri ingatlant, amit az AirportLand Zrt. felszámolója az előző két évben hiába próbált értékesíteni - írja a Világgazdaság. Az ingatlanra korábban nem sikerült vevőt találni, a közelmúltban lezárult pályázatra azonban többen is jelentkeztek, sőt ártárgyalásra is sor került

Olcsóbb repjegyekben bíznak a spanyolok

A repülőtéri illeték csökkentéséről döntött pénteki ülésén a spanyol kormány, amely hatással lehet a jegyárakra is - közölte Ínigo de la Serna, fejlesztési miniszter a tanácskozást követő madridi sajtótájékoztatón.

2018 második felében kezdhetik el a ferihegyi gyorsforgalmi fejlesztését

A Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út fejlesztése 2018 második felében kezdődhet meg, ugyanakkor a jövő évben megrendezendő vizes világbajnokság miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)fenntartási és esztétikai jellegű feladatok elvégzésének a lehetőségét vizsgálja - derül ki Tarlós István főpolgármester Tokody Marcellnek, a Jobbik fővárosi képviselőjének adott írásbeli válaszából.

Az olimpia idején már vonattal mehetünk Ferihegyre

Elkészült a budapesti reptéri vasút megvalósíthatósági tanulmánya - tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A projekt finanszírozásáról és ütemezéséről még nem döntöttek, de a 2024-es budapesti olimpia előkészítői számolnak a fejlesztéssel, így a jelenlegi uniós ciklus második felében elkezdődhet az építkezés.

50 milliárdból épül új utasmóló Ferihegyre

BUD 2020 néven 50 milliárd forintos beruházási programot hajt végre a Budapest Airport a következő öt évben - írja a HVG. A program egyik legfontosabb eleme az új B jelű utasmóló lesz, emellett számos kiemelt fejlesztés, mint a repülőtéri hotel, valamint logisztikai és biztonsági beruházások sora indul el rövid időn belül.

Szerdán részlegesen megnyithatják a brüsszeli repülőteret

Szerdán részlegesen megnyithatják újra a forgalom előtt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret, ahol egy héttel ezelőtt kettős robbantásos merényletet hajtottak végre - közölte a légikikötőt üzemeltető vállalat igazgatója.

Ez a világ 10 legjobb repülőtere!

Idén is rangsorolta a világ repülőtereit a Skytrax. A világ legjobb repülőterének ismét a szingapúri légikikötőt választották, már a negyedik egymást követő évben. A Changi repülőtéren van mozi és még egy botanikus kert is helyet kapott, több mint ezer pillangóval, a fejlesztési tervek között pedig szerepel egy 40 méteres beltéri vízesés is. Íme, ez a világ 10 legjobb repülőtere.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.