Sokkal többet érhet a Richter az elemző szerint
Az HSBC felminősítette és megemelte a Richter részvényeire vonatkozó célárát - írja a Világgazdaság.
Az HSBC felminősítette és megemelte a Richter részvényeire vonatkozó célárát - írja a Világgazdaság.
Donald Trump korábban általános vámokat jelentett be az összes kereskedelmi partnerével szemben, erre reagálva brutális zuhanás indult a tőzsdéken, aztán tegnap 180 fokos fordulatot vett a történet, ugyanis az amerikai elnök 90 napos szünetet hirdetett a rendelkezésnél, rögtön jött a reakció és elszálltak a tőzsdék. Ebben az elképesztő bizonytalanságban a befektetők joggal vakarhatják a fejüket, nagyon nehéz informált és időtálló befektetési döntést hozni. Ilyenkor tud felértékelődni a profi befektetők és stratégák véleménye, melyeket megismerve talán tisztább képet kaphatunk arról, hogy mi is a valóság és mik a kilátások.
Történelmi emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést az irányadó amerikai indexek, miután Donald Trump bejelentette, hogy 90 napos szünetet rendel el a vámháborúban azon országok számára, amelyek nem vezettek be megtorló vámokat az Egyesült Államokkal szemben. Mutatjuk, hogy a tegnapi részvénypiaci szárnyalás hol helyezkedik el a rangsorban a valaha volt legnagyobb amerikai tőzsdei emelkedések között. Joggal mondhatjuk, hogy történelmet írt a tegnapi nap.
A vámháborús fejleményeknek az európai autóipari szereplők is örülhetnek, ennek megfelelően nagy pluszokat láthatunk ebben a szektorban is.
Donald Trump szerda este bejelentette, hogy egy 90 napos szünetet rendel el azon országok számára, amelyek nem vezettek be megtorló (visszavágó) vámokat az Egyesült Államokkal szemben. Ennek hatására nagy ralit láthatunk az európai tőzsdéken is, a vezető indexek mellett a régiós börzék is nagyon jól teljesítenek.
Nagy pluszban nyitja a napot a magyar tőzsde. A blue chipek közül az OTP, a kisebb kapitalizációjú részvények közül pedig az Állami Nyomda teljesít legjobban csütörtök reggel miután Donald Trump bejelentette, hogy egy 90 napos szünetet rendel el azon országok számára, amelyek nem vezettek be megtorló (visszavágó) vámokat az Egyesült Államokkal szemben.
A Google anyacége, az Alphabet megerősítette 75 milliárd dolláros adatközpont-fejlesztési terveit, amit annak ellenére is átvisznek, hogy az ilyen magas költségű befektetésekhez meglehetősen bizonytalan a vámháború által gerjesztett környezet. A cég nem akar lemaradni saját mesterséges intelligencia szolgáltatásával, ezért a vártnál is több pénzt fektet a kapacitásnövelésekre.
Donald Trump szerda esti vámbejelentésével azért még nem múltak el a bizonytalanságok és a kockázatok a piacokon: a tőzsdékkel együtt az arany is nagyot ralizott, csütörtök reggel pedig már történelmi csúcs közelében van az árfolyam.
Donald Trump amerikai elnök 90 napos szünetet rendelt el a legtöbb vámtétel alkalmazása terén, ami lehetőséget teremt a mélyrehatóbb kétoldalú tárgyalásokra - közölte csütörtökön Lin Csia-lung tajvani külügyminiszter.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök az USA-ban tartaná az ott előállított acélt, mivel továbbra is akadályozza a japán acélcég 14 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát. A üzlet hosszú ideje nemzetbiztonsági kockázatként van kezelve, annak ellenére, hogy a két ország hosszú ideje szövetségese egymásnak.
Amikor már mindenki kezdte elkönyvelni, hogy Donald Trumpék nagy vámháborúja még a kezdetben látottaknál is nagyobb pusztítást fog okozni a tőzsdéken és a világgazdaságban, az amerikai elnök az utolsó pillanatban megmentette a piacokat. Egyből borultak a vészforgatókönyvek, a befektetők pedig történelmi mértékben kezdték el zsákolni a részvényeket Amerikában. Mutatjuk, mely részvények nyertek a legnagyobbat az amerikai elnök húzásával.
A "Csodálatos hetes" technológiai részvények több mint ezer milliárd dolláros piaci értéknövekedés előtt állnak, miután Donald Trump amerikai elnök 90 napos vámszünetet jelentett be, enyhítve a nyomást a közelmúltban zuhanó technológiai óriásokon.
2025 első negyedévében még remekül muzsikáltak a magyar befektetési alapok, Donald Trump múlt heti bejelentése azonban szinte mindenütt felért egy nagy gyomrossal – kivéve az alacsony kockázatú kategóriákat. A kockázatosabb alapok pár napon belül akár 10%-ot meghaladó veszteségeket is elszenvedtek, de ez szerencsére kevés esetben lökte negatív tartományba a csúcsteljesítményű alapok idei összesített hozamait. Mutatjuk, mely befektetési alapokkal jártak a legjobban a megtakarítók az idei év eddigi részében, és hogyan reagáltak az árfolyamok a totális vámháború kirobbanására. Egy rossz hírrel mindenképpen szolgálhatunk: aki most rendezné át a portfólióját, kénytelen lehet némi veszteséget realizálni.
Ma is a vámháborús híráram mozgatta a piacokat, az USA-Kína kölcsönös vámemelés, vagyis a kereskedelmi konfliktus eszkalálódásának hírére jelentősen estek az európai tőzsdék, beleértve a magyar piacot is.
A világ leggazdagabb magyar embere, Thomas Peterffy nem ért egyet azzal, hogy Trumpéknak csak fokozatosan kellett volna bevezetni a múlt hét szerdán bejelentett vámokat. Peterffy a tőzsdékről is beszélt, elmondta, hogy a mostani a legjobb vásárlási lehetőség, melyet közel 60 éves tőzsdei pályafutása alatt látott - írja a Bloomberg.
Tőzsdei vérengzés kísérte Donald Trump újabb vámháborús offenzíváját, hiszen az eszkalálódó konfliktus a világgazdaság növekedését fenyegeti, a kilátások pedig továbbra is rendkívül bizonytalanok. A globális piacokon pánikszerű hangulat uralkodott el, a befektetők hirtelen kezdték el csökkenteni kitettségüket a kockázatos eszközökben, miközben a részvény-, nyersanyag- és devizapiacokon is drámai mozgások zajlottak. Bár a vad csapkodásnak valószínűleg még nincs vége, megnéztük, hogy eddig milyen mozgásokat okozott Donald Trump vámháborúja a tőkepiacokon.
Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés.
A Vail Resorts, Észak-Amerika legnagyobb síüzemeltető vállalata részvényei közel 20%-ot zuhantak egy hét alatt, miközben a Trump-adminisztráció által bevezetett új importvámok és a gyenge 2024-25-ös síszezon eredményei sújtják a céget - tudósított a Snow Brains. Az amerikai síipar nagyon megszenvedi majd a vámokat, mert ezer szállal kötődnek az európai cégekhez.
Újabb céláremelés érkezett az OTP részvényeire, ezúttal a Citi emelte meg a papírokra vonatkozó célárfolyamát, ajánlása változatlanul vétel.
A Walmart szerdán visszavonta az első negyedévre vonatkozó működési eredmény előrejelzését a Kínára, Vietnámra és más kulcsfontosságú beszállító országokra kivetett átfogó vámok bizonytalan hatása miatt - tudósított a Cnbc.
Európa-szerte esnek a tőzsdék, a magyar piacon hasonlóképp mínuszokat látni.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.