reszveny

Óriási rali indult ezeknél a részvényeknél - Ez még csak a kezdet?

2024. január 24. 11:19 | Portfolio

Óriási rali indult ezeknél a részvényeknél - Ez még csak a kezdet?

Már egy január közepi elemzésünkben is felhívtuk arra figyelmet, hogy a tavaly év végén pedzegetett, 2024-re várt gazdaságélénkítő intézkedések hatására komoly rali indulhat a kínai részvényeknél. Kedden jött is a hír, hogy a lakossági befektetők megnyugtatásának céljával közel 300 milliárd dolláros intézkedéscsomagot fontolgatnak a kínai hatóságok, ennek hatására meredek emelkedést láthattunk az amerikai tőzsdéken jegyzett kínai vállalatok részvényeinél.

Itt vannak a mesterséges intelligencia első áldozatai – Több ezer állás kerül veszélybe a Magyarországon is jelen lévő techcégnél

2024. január 24. 10:55 | Portfolio

Itt vannak a mesterséges intelligencia első áldozatai – Több ezer állás kerül veszélybe a Magyarországon is jelen lévő techcégnél

Történelmi csúcsra szárnyaltak ma reggel a német szoftveróriás, az SAP részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette 2023-as eredményeit. A vállalat emellett egy többezer fős átszervezést jelentett be a reorganizáció jegyében, arról egyelőre nincs hír, hogy a magyar tevékenységet hogyan érintik a lépések.

Tűzijáték a német tőzsdén

2024. január 24. 10:31 | Portfolio

Tűzijáték a német tőzsdén

Jó sztoriktól hangos ma a német tőzsde, több részvény jelenetős emelkedésben van, ami a német tőzsdeindexet is felfelé húzza.

Tombol a streaming háború, mire készül a Netflix?

2024. január 24. 09:40 | Portfolio

Tombol a streaming háború, mire készül a Netflix?

Megkezdődött az amerikai technológiai vállalatoknál a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon, elsőként szokás szerint a Netflix publikálta számait. A streaming szolgáltató eredményeit nagy lelkesedéssel fogadták a befektetők, a részvények több mint 8 százalékkal ugrottak meg a zárás utáni kereskedésben, miután a vártnál több új előfizetőt szerzett az időszakban a Netflix az öldöklő streaming verseny közepette is, és a profitabilitás terén jelentős javulás várható az idei évben a menedzsment várakozásai szerint.

Gyengélkedik a magyar tőzsde

2024. január 24. 09:16 | Portfolio

Gyengélkedik a magyar tőzsde

Bár az európai piacokon pozitív nyitást láttunk, a blue chipek gyengélkedése miatt lejjebb került a magyar tőzsde.

Korlátozza a lakosság külföldi befektetéseit Kína

2024. január 24. 08:41 | Portfolio

Korlátozza a lakosság külföldi befektetéseit Kína

A külföldi értékpapírokba fektető kínai befektetési alapok a hatóságok nyomására bejelentették, hogy felfüggesztik, illetve korlátozzák a lakossági befektetők felé való értékesítést. A lépés mögött egyértelműen a belföldi részvények iránti gyér kereslet felrázása áll – írja a Financial Times.

Csúnya esés indult a kriptopiacon, amiben az ETF-harc nagy hőse is nyakig benne van

2024. január 24. 07:00 | Kövesy Károly

Csúnya esés indult a kriptopiacon, amiben az ETF-harc nagy hőse is nyakig benne van

Komoly esésben van a bitcoin árfolyama azt követően, hogy két héttel ezelőtt elindultak az első spot bitcoin ETF-ek az Egyesült Államokban. Ebben különös szerepe lehet az ETF-harc éllovasának, a Grayscale nevű alapkezelőnek, amely éppen azt a jogi csatát nyerte meg a felügyelettel szemben, ami után a piac borítékolni kezdte az ETF-ek elfogadását. Nagyon úgy tűnik, hogy az esést részben pont az okozza, hogy a spekulánsok rávetették magukat a Grayscale diszkonton forgó alapjára, most pedig a "buy the rumor, sell the news" alapon profitot realizáltak - csakhogy ezt látszólag nem forgatták újra vissza a bitcoin piacára.

Komoly mínuszokat hozott a kedd a magyar tőzsdén

2024. január 23. 17:15 | Portfolio

Komoly mínuszokat hozott a kedd a magyar tőzsdén

A kereskedési nap egy pontján a Magyar Telekom és az OTP részvényei is komoly mínuszban voltak, a zárásra azonban némiképp javult a helyzet, míg a midcapek közül az elmúlt napokban nagyot ralizó Appeninn részvényei vezették az esést.

Belenyúlhat a kormány a hitelekbe - Jogos, hogy büntetik az OTP-t?

2024. január 23. 14:59 | Nagy Viktor

Belenyúlhat a kormány a hitelekbe - Jogos, hogy büntetik az OTP-t?

Gyorsan nagyot emelkedett az OTP részvényárfolyama, túlvetté is vált, ilyenkor könnyebben megremegnek a kezek, és még hír is érkezett, ami arról szól, hogy a kormány belenyúlhat a változó kamatozású hitelekbe, ami kamatbevétel- és profitkiesést okozhat a bankoknál. A tényleges profithatáson túl nyilván annak sem túl jó az optikája, hogy a kormány újra átalakítja a bankok működési környezetét, és potenciálisan újra visszamenőlegesen, akár a már folyósított hitelekre alkalmazva az új szabályokat. Megnéztük, hogyan hathatnak a kormány új tervei az OTP-re.

Hobbishortos kriptomedve adta 2023 egyik legjobb befektetési tanácsát, két kórházi műszak között

2024. január 23. 13:58 | Kövesy Károly

Hobbishortos kriptomedve adta 2023 egyik legjobb befektetési tanácsát, két kórházi műszak között

Az orvosként dolgozó James Block szabadidejében blogot ír, ahol a pénzügyi világgal, különösen a kriptopiaccal kapcsolatos pesszimista nézeteit osztja meg. Tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az év eleji bankválságot megelőzően helyesen jelezte előre az egyik bajba került bank problémáit, amelyek végül addig fajultak, hogy bank lehúzta a rolót. Mivel ezzel sikerült kimaxolni a shortolást, így Dirty Bubble Media nevű blogon megjelent feltáró írást választották a 2023-as év legeredményesebb shortos elemzésének.

Ütik a Wizz Airt - Mi áll a háttérben?

2024. január 23. 10:00 | Portfolio

Ütik a Wizz Airt - Mi áll a háttérben?

Ugyan a Wizz Air-t nem érinti érdemben a Boeing-botrány, és alapvetően a csökkenő energiaárak is kedvezően hatnak a cég üzletmenetére, de mégis komoly mélyrepülésben vannak a vállalat részvényei ebben a hónapban. A közel 20 százalékos esést követően pedig tovább aggaszthatja a befektetőket, hogy milyen negyedéves számokkal rukkol elő a vállalat a csütörtöki piacnyitást megelőzően. Megnéztük, hogy hogyan vélekednek az elemzők a papírról, és hogy mi állhat a mostani esés hátterében, valamint azt is, hogy meddig eshet még a cég árfolyama.

A Magyar Telekom vitte a prímet a hazai tőzsdén

2024. január 22. 17:15 | Portfolio

A Magyar Telekom vitte a prímet a hazai tőzsdén

Kisebb elmozdulások jellemezték a hét első kereskedési napját a magyar tőzsdén, a hazai mezőnyből kiemelkedett azonban a Magyar Telekom: a cég papírjai több mint 3 százalékot emelkedtek, míg a hazai midcapek közül az Appeninn teljesített a legjobban.

Részletes keresés