reszveny

Itt az “ingyen popcorn”, ami alaposan megváltoztathatja az életedet!

2021. június 17. 06:00 | Mohos Kristóf

Itt az “ingyen popcorn”, ami alaposan megváltoztathatja az életedet!

A január végén átélt, kisbefektetői spekuláció fűtötte short squeeze után sokáig nem hallhattunk a  hedge fundok által akkor rettegett subreddit, a wallstreetbets felől - egészen május végéig, amikor is az egyre harciasabb hangvételű kiírások közepette újra beindult a mémrészvények pumpálása, most azonban az első short squeeze során a másodhegedűs szerepét játszó, mozilánc-üzemeltető AMC került a reflektorfénybe. Elképesztő szárnyalást láthattunk a mémrészvénynél, és ami még érdekes a mostani helyzetben az az, hogy időközben alaposan kiszélesítették a látókörüket a kisbefektetők, újabb és újabb nevekkel bővült a mémrészvény-őrület. De mégis mi áll a mostani roham mögött, miért pont azok a részvények szárnyalnak amik, illetve befektetőként és elemzőként mit lehet egyáltalán kezdeni ezzel a helyzettel? Többek között ezekről beszélgetett Orosz Márton, a Portfolio Csoport tartalomfejlesztési igazgatója Mohos Kristóffal, a Portfolio részvényelemzőjével.

Lejtőre tette az indexeket a Fed szigorú hangvétele

2021. június 16. 22:01 | Portfolio

Lejtőre tette az indexeket a Fed szigorú hangvétele

Vegyesen alakul a vezető amerikai részvényindexek teljesítménye a nyitást követően, az S&P 500 stagnál, a Dow Jones kisebb mínuszban áll, míg a Nasdaq emelkedik. A befektetők elsősorban a Fed kamatdöntésére várnak, ami támpontot adhat az inflációs veszélyekkel kapcsolatban is. Az ázsiai börzéken vegyes teljesítmény volt látható, míg Európában mérsékelt elmozdulások figyelhetőek meg. A magyar tőzsde ma erősen alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP gyenge szereplésének köszönhető, de a többi blue chip is mínuszban fejezte be a napot.

Cristiano Ronaldo az új Elon Musk?

2021. június 16. 16:34 | Portfolio

Cristiano Ronaldo az új Elon Musk?

Elon Muskhoz hasonlóan mozgatta meg a Coca-Cola árfolyamát Cristiano Ronaldo kedden, miután egy sajtótájékoztatón odébb tolt két kólás üveget, és meglengetett egy vizes palackot. Ezt követően esésbe kapcsolt a Coca-Cola részvényeinek árfolyama és több milliárd dollárral csökkent a cég piaci kapitalizációja.

Zászlók a magyar részvények grafikonján - folytatódik az emelkedés?

2021. június 16. 15:37 | Faluvégi Balázs

Zászlók a magyar részvények grafikonján - folytatódik az emelkedés?

Bár az elmúlt napokban megtorpanni látszik a hazai tőzsde blue chip-jeinél megfigyelhető emelkedő trend, egy fontos alakzat két nagy részvénynél is megjelent. A zászló formáció jellemzően arra utal, hogy a vevők csak lassítanak, de nem állnak le, és nincs komoly szándék az eladói oldalon. Az OTP és a MOL esetén ez mind ad mérsékelt optimizmusra okot, hogy az intézményi vevők tovább fogják venni ezeket a részvényeket, és ez a két részvény már elegendő a BUX stabil emelkedéséhez is. A nemzetközi helyzet egyelőre nem fokozódik, így egyelőre megvannak a feltételek a további középtávú emelkedéshez. Technikai (gyors)elemzés.

Big Tech: mi lesz most a nagy technológiai részvények sorsa? - online előadás ma este

2021. június 16. 13:21 | Portfolio

Big Tech: mi lesz most a nagy technológiai részvények sorsa? - online előadás ma este

Facebook, Google (Alphabet), Netflix, Apple, Microsoft, Amazon. Ezek a részvények a világ legismertebb nevei, megkerülhetetlen tényezők mind az interneten, mind a részvénypiacokon. Bár a koronavírus válság során nagyon jól teljesítettek, az idei évben komoly kihívások elé kerültek, és volt amelyik egyelőre nem is volt képes kimászni a korrekció gödréből. Mi lesz most a sorsa ezeknek a részvényeknek? A technikai elemzés szemszögéből megnézzük őket mindegyik időtávon. Az előadás végén a felmerülő kérdésekre is igyekszünk választ adni.

Mínuszban zártak az amerikai indexek, de tovább szárnyalt az olaj - A szerdai Fed-döntésre vár a világ

2021. június 15. 22:38 | Portfolio

Mínuszban zártak az amerikai indexek, de tovább szárnyalt az olaj - A szerdai Fed-döntésre vár a világ

Az ázsiai és európai tőzsdék kedden többnyire jól teljesítettek, a magyar BUX index hétfői csúcsdöntését kedden újabb csúcsdöntés követte, így már az 50 ezer pontos kerek szint közelében járunk. Az amerikai tőzsdék a szerdai fontos Fed kamatdöntés előtt mérsékelten süllyedtek, mert egyelőre bizonytalan a piac abban, hogy az amerikai jegybank az infláció megugrását hogyan látja és arra mikor és milyen intenzitással reagál a pénznyomtatás visszafogása és a kamatemelések terén. Közben az amerikai olajfajta 2%-kal 72 dollár fölé ugrott, ami ismét többéves csúcs, azaz az olajpiac egyelőre mindenképpen érzi a válságból való kilábalás során a többlet keresletet.

Csökkenő bevétel és nyereség az Opusnál, de mostantól felpöröghet az energetika üzletág

2021. június 15. 21:14 | Portfolio

Csökkenő bevétel és nyereség az Opusnál, de mostantól felpöröghet az energetika üzletág

Csökkent az első negyedévben az Opus Global cégcsoport működési bevétele az előző év azonos időszakához képest, annak ellenére, hogy az ipari termelés, valamint a mezőgazdaság és élelmiszeripar szegmens is kétszámjegyű bevételnövekedésről számolt be - derült ki a vállalat ma közzétett első negyedéves gyorsjelentéséből. A cégnél kiemelten figyelt EBITDA szintjén jelentős visszaesésről számolt be az Opus, részben a turizmus üzletág jelentős vesztesége következtében, ami a járvány számlájára írható, viszont a pénzügyi eredmény soron elkönyvelt eredménynek köszönhetően az Opus adózott eredménye és egy részvényre jutó nyeresége megugrott év/év alapon. Az energetika üzletág felépülése elkezdődött, a Titász és a Tigáz idén már hozzájárulhat az Opus Global számaihoz.

Megint lecsapott a tőzsdei igazságosztó, közkedvelt részvényt küldött mélyrepülésbe

2021. június 15. 15:50 | Portfolio

Megint lecsapott a tőzsdei igazságosztó, közkedvelt részvényt küldött mélyrepülésbe

A SPAC csillag, a DraftKings részvényárfolyama nagyot esett a keddi kereskedésben, miután a shortos cég, a Hindenburg Research - amely a Lordstown Motors vezérigazgatójának és pénzügyi igazgatójának tegnapi lemondásáért is felelős - kiadott egy új elemzést a "DraftKings: A $21 Billion SPAC Betting It Can Hide Its Black Market Operations" címmel.

Lezárult a tőkeemelés a Glosternél

2021. június 15. 13:50 | Portfolio

Lezárult a tőkeemelés a Glosternél

A Gloster a Budapesti Értéktőzsde oldalán tájékoztatta a befektetőket és a tőkepiaci szereplőket a nemrég lezárult tőkeemelésről, a társaság alaptőkéje a lezárult jegyzés alapján 8 546 700 forint összeggel, 155 000 000 forintról 163 546 700 forintra emelkedik.

Lehangoló nyomor, csodálatos kultúra, száguldó árfolyamok

2021. június 15. 13:17 | Faluvégi Balázs

Lehangoló nyomor, csodálatos kultúra, száguldó árfolyamok

Bár a globális részvénypiacok a tavalyi koronavírus sokk óta szinte minden régióban és országban rengeteget emelkedtek, India az utóbbi időben kiemelkedően teljesít a technikai elemzés szempontjából. A vezető indexek az elmúlt egy évben közel 20%-kal múlták felül az amúgy is száguldó S&P 500 teljesítményét. Bár a tavasz nagy része a relatív erő elillanásáról szólt, május közepe óta ismét visszatért Panjabi MC lendülete, és Mumbai piacai erős technikai képet mutatnak.

Fontos bejelentés érkezett, magas forgalom mellett veszik a 4iG részvényét

2021. június 15. 09:30 | Portfolio

Fontos bejelentés érkezett, magas forgalom mellett veszik a 4iG részvényét

Ma a legforróbb hazai vállalati sztorit egyelőre a 4iG kapcsán láthatjuk,  a cég és két leányvállalata, a Hungaro DigiTel és a CarpathiaSat nemrég ugyanis előzetes megállapodást kötött a SpaceCommal, hogy irányító többségi tulajdont szerezzenek az izraeli társaságban, a tranzakció becsült értéke 65 millió dollár. A hír hatására kifejezetten magas forgalom mellett emelkedésbe kezdett a részvény árfolyama.

Az űrtávközlésben terjeszkedne a 4iG – Jöhet az első nemzetközi akvizíció

2021. június 15. 08:03 | Portfolio

Az űrtávközlésben terjeszkedne a 4iG – Jöhet az első nemzetközi akvizíció

A 4iG és két leányvállalata, a Hungaro DigiTel és a CarpathiaSat előzetes megállapodást kötött a SpaceCommal, hogy irányító többségi tulajdont szerezzenek az izraeli társaságban. A tel-avivi tőzsdén jegyzett SpaceCom négy geoszinkron műholdjával globális lefedettséggel rendelkező műhold üzemeltető és szolgáltató vállalat, amely Magyarországon és a régióban AMOS 3 műholdján keresztül biztosítja szolgáltatásait. A társaság átvilágítását követően az ügylet sikeres lezárásának feltétele, hogy a SpaceCom közgyűlése és az izraeli Kommunikációs Minisztérium is jóváhagyja a tulajdonszerzést. A tranzakció becsült értéke 65 millió dollár.

Belehúztak a techpapírok, száguldottak a spekulatív részvények a tengerentúlon

2021. június 14. 21:49 | Portfolio

Belehúztak a techpapírok, száguldottak a spekulatív részvények a tengerentúlon

Az ázsiai tőzsdéken vegyes volt a hangulat hétfőn, Európában azonban jó hangulatban indult a hét, a DAX új csúcsra emelkedett. A magyar piac ma relatíve alulteljesítő volt a kedvező nemzetközi hangulatban, viszont a midcapek között nagy mozgásokat láttunk, a Masterplast árfolyama 8 százalékos pluszban is járt ma, de jól teljesített a Rába és az Opus is. Európával szemben a tengerentúlon gyengén indult a hét, de csak kisebb mínuszban állnak a vezető amerikai indexek.

Itt az újabb tőzsdei botrány, beszakadt az egyik feltörekvő Tesla-gyilkos árfolyama

2021. június 14. 15:42 | Portfolio

Itt az újabb tőzsdei botrány, beszakadt az egyik feltörekvő Tesla-gyilkos árfolyama

A Lordstown Motors részvényei nagyot estek a hétfői kereskedésben, miután Steve Burns vezérigazgató és Julio Rodriguez pénzügyi igazgató lemondott egy belső vizsgálat eredményeit követően, amelyet a Hindenburg Research nevű shortos cég májusi állításai indikáltak. A Hindenburg azt állította, hogy a cég által nyilvánosságra hozott megrendelések valótlanok, a Lordstown pedig a mai közleményében gyakorlatilag beismerte a vádak egy részét.

Itt az újabb ígéretes koronavírus-vakcina, robban az árfolyam

2021. június 14. 15:35 | Portfolio

Itt az újabb ígéretes koronavírus-vakcina, robban az árfolyam

A Novavax biotechnológiai vállalat vakcinája 90,4 százalékos hatékonyságú a fázis 3 tesztek alapján, a vizsgálatot 30 ezer alany körében végezték el. Hamarosan benyújthatják az engedélykérelmet az FDA-hoz a vállalatnál, a hír hallatán komoly raliba kapcsolt az elmúlt bő egy évben eddig is remekül teljesítő részvény.

Részletes keresés