siófok

Megelőzték Budapestet a balatoni lakásárak – Sok vásárló gondolja úgy, hogy ez is a fővárosi agglomeráció

Megelőzték Budapestet a balatoni lakásárak – Sok vásárló gondolja úgy, hogy ez is a fővárosi agglomeráció

Olyan mértékben drágultak meg az elmúlt két évben a balatoni ingatlanok, hogy sok helyen a budapestit is megelőzték az árak. Egyre több a vízparti telkeken épülő társasház, amelyek árazása a budai kerületekkel vetekszik. Úgy tűnik, a vásárlók egy része a fővárosból kiszakadva második otthonaként vásárol itt lakást, sőt vannak, akik egyenesen a főváros agglomerációjaként beszélnek róla. Mennyi ennek a valóságalapja? Mit jelent ez a népszerűség az épülő lakások számában és azok árazásában? Hol érdemes Magyarországon nyaralót néznie annak, aki kisebb költségvetésből gazdálkodna? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgetett Orosz Márton, a Portfolio heti podcastjának házigazdája Futó Péterrel, lapunk ingatlanpiaci elemzőjével.

Kiköltözési hullám: Siófok már tulajdonképp a budapesti agglomeráció része

Kiköltözési hullám: Siófok már tulajdonképp a budapesti agglomeráció része

Év eleje óta többször is írtunk róla és továbbra is megoldatlan probléma marad a budapesti lakosok agglomerációba való nagy ütemű kiköltözése, ami olyan terhet ró az elővárosok infrastruktúrájának nyakába, amit nem igazán bírnak el. A kiköltöző családok egyre messzebb merészkednek így már tulajdonképp Siófok is a fővárosi agglomeráció részévé válik - derül ki az RTL riportjából.

Vége a zöld rendszámos autók ingyenes parkolásának Siófokon

Vége a zöld rendszámos autók ingyenes parkolásának Siófokon

Siófok város honlapján megjelent egy friss tájékoztató a parkolási szabályokról és övezetekről. Ennek egyik lényeges és új eleme, hogy március elsejétől már a zöld rendszámmal rendelkező autósok sem használhatják díjmentesen a város fizetőparkolóit.

Nem épülhet óriáskikötő Siófokon, hiába fenyegetőzött perrel a vállalkozó

Nem épülhet óriáskikötő Siófokon, hiába fenyegetőzött perrel a vállalkozó

A korábbi tervekkel ellentétben mégsem épülhet óriáskikötő a siófoki ezüstpartra - szúrta ki a 24.hu a balatoni város honlapjáról. A 146 férőhelyes, nagy tőkesúlyú hajók tárolására alkalmas kikötő fejlesztését még Kenesei István, a Yolle Kft. ügyvezetője szorgalmazta, a tervezet engedélykérelmét azonban a fővárosi kormányhivatal országos hajózási hatósági főosztálya a napokban elutasította.

2 nap, ami csak a hazai agrárium szereplőknek szól!

2 nap, ami csak a hazai agrárium szereplőknek szól!

2021-ben kilencedik alkalommal szervezi meg a Portfolio Csoport az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számító Agrárszektor Konferenciát. Az agrárium csúcseseményét idén egy, az új világhoz igazodó hibrid (offline+online) formátumban rendezzük meg, ahol két napon át izgalmas és színes szakmai programmal, valamint különböző online kiegészítőkkel várjuk a résztvevőket.

Feloldották a vízkorlátozást a Balatonnál, újra iható a csapvíz Siófokon

Feloldották a vízkorlátozást a Balatonnál, újra iható a csapvíz Siófokon

A vízmintavételi eredmények alapján megszűnt a baktériumszennyezettség a vezetékes ivóvízben, így a mai naptól azt újra forralás nélkül lehet fogyasztani Siófok Kiliti városrészében. A DRV Zrt. a szennyezés forrásának felderítését szolgáló rendkívüli vízmérő-leolvasások alkalmával eddig 3 illegális hálózatra táplálási helyet azonosított, de a hétvégén is folytatják az ellenőrzéseket - derül ki a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. közleményéből.

Koronavírus: Siófok most nem kér a nyaralók tulajdonosaiból

Koronavírus: Siófok most nem kér a nyaralók tulajdonosaiból

Most ne jöjjenek Siófokra az üdülőingatlanok tulajdonosai - kérte csütörtökön nyomatékkal a polgármester, aki - a képviselőtársaival együtt - más vonzerőt is akar a városnak, mint a turizmus. Az önkormányzat nem régen ipari parki projektet idított, amitől azt várja, hogy sikerül fiatalokat megnyerni informatikai és mechatronikai szakmákhoz.

Ezek a magyarok kedvenc üdülőhelyei

Ezek a magyarok kedvenc üdülőhelyei

A kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-bevétele 8 százalékot növekedett 2019-ben a Szallas.hu becslése szerint. Átlagosan 49 400 forintért foglaltunk szálláshelyet. Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest lettek a legnépszerűbb úti célok.

Itt a nagy hír az M7-es autósainak: vége a 20 km-es felújításnak!

Itt a nagy hír az M7-es autósainak: vége a 20 km-es felújításnak!

Befejeződött az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a 90-es és a 96-os kilométerszelvények közötti felújítási munka és így jövő hétfőn a délelőtti óráktól a közlekedők már a felújított pályaszakaszt használhatják – jelezte közleményben a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Nagyon megverte a Balaton északi partja a délit - Megdöbbentő számokat mutatunk

A közvetlen Balaton-parti településeknek kiosztott uniós források több mint kétharmadát (27,1 milliárd forintot) az északi parti települések nyerték el, azaz alig egyharmada (12,1 milliárd forintot) jutott eddig a déli partiaknak - derül ki a Portfolio átfogó vizsgálatából. Teljesen megfordul azonban a kép, ha a part közelében zajló nagy EU-s közlekedésfejlesztéseket is bevesszük a képbe: így ugyanis már az összesen kiosztott 280 milliárdnak a négyötöde (224,5 milliárd forint) ömlik a déli partra és csak egyötöde (55,6 milliárd) az északira. Az adatok alapján az is látszik, hogy messze a legtöbb pénzt Balatonfüred "húzza be", majd utána Keszthely és Badacsonytomaj következik, így a Balaton "fővárosának" mondott Siófok a negyedik helyre szorult. Közvetlenül strandfejlesztésre egyébként csak 1,2 milliárd forintot költenek egész Balaton-szerte EU-s pénzből, de ennek többszörösét közlekedési, közszolgáltatási és közösségfejlesztési célokra.

Vége a terelésnek: újra akadály nélkül lehet autózni Siófokig az M7-esen

Ma befejeződtek az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a 96-os és a 102-es kilométerszelvények közötti szakaszon a felújítási munkálatok, amelyek tavasszal kezdődtek - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ez azt jelenti, hogy a következő napokban visszabontási munkálatok zajlanak, amelyek még okozhatnak forgalmi torlódást, de utána ez már nem lesz és így a Siófok-Sóstói csomópontot is újra megnyitják a közlekedők számára.

Már tavasszal nagy dugókra számíthatsz az M7-esen Siófoknál

2019. március 1-től május 9-ig az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a 96-os és a 102 kilométerszelvények között a tavalyihoz hasonló sávelhúzás és sebességkorlátozás mellett útfelújítási munkákat végeznek, amelynek keretében Siófok felé egy, míg Budapest felé két sávon haladhat majd a forgalom - hívja fel közleményben az autósok figyelmét a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.