stratégia

A legjobb befektetés a munkavállalói elkötelezettség erősítése

A legjobb befektetés a munkavállalói elkötelezettség erősítése

A munkavállalók elkötelezettségének erősítése az egyik legjobb befektetés, amit egy vállalat a saját háza táján megtehet. Mégis az látható, hogy erre nem áldoznak eleget a cégek, vagy hamvába holt kísérletekkel próbálkoznak. A HR-esek azonban meghatározhatnak olyan középtávú célokat, amik befuthatók, és a hosszú távú stratégiai célok irányába mozgatják a vállalatokat - írja elemzésében Halász Erika, a KPMG szenior menedzsere.

Hogyan őrizhető meg a bizalom válság idején? – Ez lehet a túlélés kulcsa

Hogyan őrizhető meg a bizalom válság idején? – Ez lehet a túlélés kulcsa

A koronavírus-járvány új helyzetet teremtett a vállalatok számára azzal, hogy a munkatársak otthoni munkavégzésre kényszerültek. A távolság, a személyes kontaktus hiánya, korlátozottsága ráirányította a figyelmet a bizalom kérdésére, amely békeidőben sem lényegtelen, de válság idején – fogalmazzunk úgy: extrém körülmények között – még jobban kidomborodik a jelentősége. Hogyan lehet válsághelyzetben megőrizni a bizalom szintjét a vállalat vezetői és beosztottjai között annak érdekében, hogy a cég versenyképessége ne romoljon, jövőálló maradjon?

Beindul a hazai hidrogénfejlesztés – Nemzeti Hidrogénstratégia, pályázatok és vállalati tervek

Beindul a hazai hidrogénfejlesztés – Nemzeti Hidrogénstratégia, pályázatok és vállalati tervek

Nem régen fogadta el a kormány a Nemzeti Hidrogénstratégiát, amely kijelöli a következő évek irányát a hazai hidrogénfejlesztések számára, és meghatározza a legfontosabb irányokat és célokat. Ma pedig egy hidrogénes konferencián Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ismertette ennek a stratégiának a részleteit, de szóba kerültek a szabályozási nehézségek és a lehetséges EU-s pályázatok is az eseményen, illetve a hazai vállalatok képviselői is beszámoltak eddigi tapasztalataikról és terveikről.

Bacsa György: a szén-dioxid-kibocsátás teljes megszüntetése egyelőre nem reális, de nagyon fontos ambíció

Bacsa György: a szén-dioxid-kibocsátás teljes megszüntetése egyelőre nem reális, de nagyon fontos ambíció

Az energiaátmenet és a kizöldülés lett az egyik legfontosabb téma az olajiparban, ahol egyre nagyobb nyomás nehezedik a társaságokra, hogy fenntarthatóvá tegyék működésüket. Nincs ez másképpen a Mol esetében sem, ahol az aktualizált 2030-as stratégia egyik legfontosabb eleme a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Nem egyszerű feladat ez, és ráadásul a zöld átmenetet a hagyományos fosszilis tevékenységekből lehet csak finanszírozni, miközben fontos az ellátásbiztonság biztosítása is. Nagyobb hangsúly kerül majd a vegyiparra is a társaságnál, ahol kiemelten fontos elem a tiszaújvárosi poliol projekt, de a fogyasztói szolgáltatások üzletág is ambíciózus célokkal rendelkezik a következő évekre. A Mol tehát a saját útját járja testre szabott stratégiával, és nagy hangsúlyt fektet az ESG szempontokra is, mondta el a Portfolio-nak Bacsa György, a Mol-csoport stratégiai ügyvezető igazgatója, akivel a megújuló energiákról, az üzemanyagok keresletéről és az olajárról is beszélgettünk. A szakember azt is elmondta, hogy a szén-dioxid-kibocsátás teljes megszüntetése egyelőre nem reális, de nagyon fontos ambíció. A tények, adatok, előrejelzések azt mutatják, hogy a szén-dioxid befogására még évtizedekig szükség lesz.

Itt vannak a 4iG tervei, céljai

Itt vannak a 4iG tervei, céljai

Kifejezetten a befektetőknek készített prezentációt tett közzé tegnap piaczárás után a 4iG, amelyben hivatalosan is konkretizálták azokat a terveket, célokat, amelyek többségéről a Portfolio-nak a vállalat elnök-vezérigazgatója és nagytulajdonosa április közepén egy interjúban már beszélt.

Kerékpáros stratégia készül Budapest térségére - Így javulhat az agglomeráció biciklis közlekedése

Kerékpáros stratégia készül Budapest térségére - Így javulhat az agglomeráció biciklis közlekedése

A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiára épülő regionális kerékpáros stratégiát készít a központi régióra, Budapest térségére a kormány megbízásából a Budapest Fejlesztési Központ. A BFK a napokban jelentette meg a stratégia létrehozására szolgáló szakértői támogatásra szóló tendert. A megrendelt stratégiának a legfőbb feladata az lesz, hogy megmutassa, milyen beruházások, új kerékpárutak, útépítések, forgalomtechnikai változások szükségesek, hogy az agglomerációban minden vasút- és hévállomás biztonságosan megközelíthető legyen kerékpárral, és legyen biciklitárolási lehetőség is ott. A stratégia 2022 végéig készülhet el folyamatos együttműködésben az önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel és minden érintettel.

Lemondott a Magyar Államkincstár vezetője

Lemondott a Magyar Államkincstár vezetője

Rövid belső e-mailben jelentette be távozását Magyar Államkincstár éléről Mészáros József – értesült több forrásból is a Népszava.

Itt a Mol nagy bejelentése, meghirdették a fordulatot

Itt a Mol nagy bejelentése, meghirdették a fordulatot

A Mol utoljára 2016-ban fogalmazott meg komplex, hosszútávú, stratégiát, amelyet most aktualizált a vállalat, az új stratégiában még nagyobb fókuszt kapnak a fenntarthatósági célok, és bekerült a 2030 utáni időszakra vonatkozó jövőkép, és a távlati tervek is. A fosszilis motorüzemanyagok iránti kereslet hosszú távú csökkenése miatt a Mol folytatja és felgyorsítja az átállást az üzemanyag-termelésről a vegyiparra, a fogyasztói szolgáltatások területén magas szinten digitalizált kiskereskedelmi és komplex mobilitási szolgáltatóvá kíván válni a régióban. A vállalat olyan új üzletágakba tervez beruházni, mint a hulladékkezelés és -hasznosítás, az újrahasznosítás, a szén-dioxid-leválasztás, -hasznosítás és -tárolás, a második generációs bioüzemanyagok vagy akár a hidrogénnel kapcsolatos lehetőségek. 2030-ra a beruházási költségek több mint felét, 2050-re pedig teljes egészét fenntartható beruházásokra fordítaná a Mol.

Megválik az Adidas a Reeboktól

Megválik az Adidas a Reeboktól

Tizenöt évig tartó próbálkozás után megválik az Adidas az amerikai testvérmárkájától, a Reeboktól - jelentette be a német sportszergyártó társaság kedden.

9 milliárd eurós beruházási csomaggal is segítjük a Nyugat-Balkánt az EU felé vezető úton

9 milliárd eurós beruházási csomaggal is segítjük a Nyugat-Balkánt az EU felé vezető úton

Az Európai Bizottság a minap fogadta el és mutatta be a Nyugat-Balkánra vonatkozó 9 milliárd eurós átfogó gazdaságélénkítési és beruházási tervét, és ennek apropóján küldött a Portfolio szerkesztőségének vélemény cikket a testület magyar tagja, Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos. Az alábbiakban az ő cikkét közöljük.

Új vezérigazgató a magyarországi Metro élén

Új vezérigazgató a magyarországi Metro élén

2020 októberétől a Metro korábbi horvátországi vezérigazgatója, Thierry Guillon-Verne kerül a Metro Magyarország élére. A hazai posztot 7 évig betöltő vezérigazgató Horváth Imre mostantól a horvátországi Metro irányítását veszi át.

Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia stratégiája

Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia stratégiája

Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt - mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A civil szektor is nyögi a koronavírust, de nem csak az anyagi támogatásra alapoznak

A civil szektor is nyögi a koronavírust, de nem csak az anyagi támogatásra alapoznak

A nonprofit világra – nevéből is adódóan – hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint az üzleti élettől távoli szervezetekre. Az eltérő motivációk miatt a közösségek a forprofit szervezetek működési mechanizmusait is sokszor tagadják. Pedig ezek a szervezetek is tudnak hasznosítani sok olyan elvi és gyakorlati megközelítést, ami sikerre viheti küldetésüket - írják elemzésükben Szabó István, a KPMG Senior Managere és Takács Eszter, a KPMG Junior Corporate Responsibility munkatársa.

Több hullámban építhet le a Tesco Magyarországon

Több hullámban építhet le a Tesco Magyarországon

Aggasztó kép körvonalazódik a tulajdonosoknál a Tesco áruházlánc pénzügyi kilátásairól, a londoni központban nemrég elrendelt átvilágítás eddigi eredményei alapján mostanra biztos, hogy változik a multivállalat üzletpolitikája. Emiatt a részvényesek drasztikus lépéseket várhatnak el az áruházlánc kelet-közép-európai piacain is - értesült a Magyar Nemzet londoni forrásból.

Minden szektorban vannak nyertesei a koronavírus-válságnak

Minden szektorban vannak nyertesei a koronavírus-válságnak

A járvány minden szektorra másképp hat, de hiba lenne azt gondolni, hogy a túlélés vagy a bukás közötti törésvonalak csupán a szerencsén vagy a szektoron múlnának. Minden szektornak megvannak a maguk relatív nyertesei, akik ha esetleg maguk is elszenvednek veszteségeket, versenytársaikhoz képest mégis jobb pozíciót érnek el. A relatív előny legtöbbször a cégek krízisstratégiáján és alkalmazkodóképességén múlik - írja elemzésében Székely András, a KPMG bank- és pénzügyi szektorért felelős menedzsere.

Ez a receptje annak, hogy legyőzhetetlenné váljon egy vállalat

Ez a receptje annak, hogy legyőzhetetlenné váljon egy vállalat

A verhetetlenség kulcsa a jó stratégia. Az Apple vagy a McDonald’s működése nagyszerű példái egy-egy kiváló stratégia megvalósításának. De vajon Elon Musk SpaceX-szel kapcsolatos terveit ide sorolhatjuk? A stratégia fogalmának fontosságát mutatja, hogy lépten nyomon találkozunk vele, akár Németország hidrogéngazdasága, akár az EU jövője a kérdés. Az üzlet és a politika világában, illetve a közszférában is gyakran használt, kissé misztikus kifejezésről van szó. Cikkünkben bemutatjuk, miért fontos megérteni, milyen elemekből áll, és egyáltalán mit nevezünk és nem nevezünk stratégiának.

Tőzsdei stratégiaépítés kezdőknek - online előadás

Tőzsdei stratégiaépítés kezdőknek - online előadás

Sokan szeretnének jó időben és jó helyen vásárolni a tőzsdén és kiharapni egy nagyobb falatot az elérhető tőzsdei profit tortájából. Azonban kevesen veszik a fáradságot, hogy kereskedési tervet készítsenek saját maguk számára, legyen szó akár rövidebb vagy hosszabb távról. Legtöbben az őket érő impulzusok alapján, rendszer nélkül kereskednek. Részben ez az oka annak, hogy a legtöbb kereskedő veszteséges.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.