Friss tanulmányt tett közzé az IQAir arról, hogy a világ mely részein a legtisztább és a legszennyezettebb a levegő – számol be a hírről a CNBC.
Míg korábbi kutatások azt mutatták ki, hogy minél több zöldséget eszik valaki, annál jobban csökkenti a kockázatát esetleges szívbetegségek kialakulásának, egy újonnan kihozott tanulmány szerint azonban ez nem feltétlenül igaz – számol be a hírről a Bloomberg.
Az újonnan kialakuló szívproblémák kockázata sokkal magasabb a koronavírus okozta betegségből való felgyógyulás után – állítja egy nagyszabású, még lektorálás előtt álló amerikai tanulmány.
Napi 0,5-3,0 csésze kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt, a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kockázatát is. A Semmelweis Egyetem (Budapest) és a Queen Mary Egyetem (London) közös vizsgálatának eredménye a közelmúltban látott napvilágot a European Journal of Preventive Cardiology orvosi szaklapban.
Egy amerikai férfi lett az első ember a világon, akibe genetikailag módosított sertésből ültettek át szívet. Az orvosok szerint az 57 éves David Bennett jól van három nappal a Baltimore-ban elvégzett, hétórás kísérleti beavatkozás után – számolt be a BBC.
A legfrissebb statisztikai felmérés szerint a koronavírus-fertőzésből kialakuló Covid-19 betegség már csak a kilencedik helyen áll az Angliában történt halálozások leggyakoribb okainak listáján.
Tüdő, szív, agy, vese, emésztőrendszer – úgy tűnik, semmi sincs biztonságban, ha a koronavírusról van szó. A szakemberek folyamatosan kutatják, milyen hosszabb távú hatásai vannak az új vírusnak, de azt már most látni, hogy jelentős szövődmények maradnak fenn. Baktréiumbuborékoktól a tüdőben a szívrendellenességen át egészen az agykárosodásig mindenről hallani. Rossz hír, hogy az enyhébb lefolyás esetén is fennmaradhatnak szövődmények, és ez alól a fiatalok sem kivételek. Alábbi cikkünkben a koronavírus szövődményeiről szóló nagyobb kutatásokat szedtük össze.
Betör a fitnesz appok világába is az Amazon azzal, hogy elindította Halo nevű alkalmazását és karperecét.
2016-ban 1,5 millió ember halt meg az Európai Unióban, közülük egymillió ember halála elkerülhető lett volna – állítja az Eurostat és az OECD közös listája.
Az Újraélesztés Nemzetközi Napján elindult a Szív City közösségi életmentő rendszer - jelentette be az Országos Mentőszolgálat.
Kiderült, kik a legkitartóbb MÁP+-hívők. De megérte?
Több kínai autógyártó is megjelenhet Törökországban.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Michal Šimečka szerint élettársát és kislányát is megfenyegették.
Itt van London elemzése.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.