tagállamok

Ez lett volna Putyin nagy terve Oroszország felemelésére, de most a tönk szélére került az elképzelés

Ez lett volna Putyin nagy terve Oroszország felemelésére, de most a tönk szélére került az elképzelés

A Kazahsztánt, Kirgizisztánt, Örményországot, Fehéroroszországot és Oroszországot tömörítő Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) viszonylag sikeres geopolitikai projekt Moszkva számára, hiszen az oroszok vitathatatlanul az unió domináns szereplői. Viszont a szervezet még nagyon gyermekcipőben jár, ezért jelentős lemaradásban van gazdasági együttműködés és integráció terén a nagy rivális, az Európai Unió mögött – írta meg a The Diplomat.

Megunta az EU az adókerülést – Nagyot harapnának az almába

Megunta az EU az adókerülést – Nagyot harapnának az almába

Régóta tart a háború az Apple és az Európai Unió között, a tét 13 milliárd euró. Brüsszel azzal vádolja az amerikai techcéget, hogy ennyit nem fizetett be az EU kasszájába. Az ügyben egyszer már nyert a kaliforniai vállalt, most azonban fordulat következhet – közölte a Bloomberg.

Komoly kihívások előtt ál az EU

Komoly kihívások előtt ál az EU

Nagyon fontos, hogy az EU nehéz időkben is egységet mutasson, megvédje értékeit és elveit - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozójára érkezve.

Súlyos kritikákat kapott a kormány az Európai Bizottságtól az új jelentésben

Súlyos kritikákat kapott a kormány az Európai Bizottságtól az új jelentésben

Az Európai Bizottság közzétette negyedik éves jogállamisági jelentését, amelyben minden uniós tagállam demokratikus intézményrendszerének helyzetét értékelték. A jelentés szerint a jogállamisággal kapcsolatos aggályok továbbra is fennállnak, ugyanakkor a korábbi ajánlások nyomán pozitív fejlemények és reformok is történtek. A tavaly megfogalmazott ajánlások mintegy 65%-át részben vagy teljes mértékben teljesítették tagállamok. Néhány országban azonban továbbra is vannak rendszerszintű aggályok, és közülük épp Magyarországot emelték ki.

Átírná a választási szabályokat az Európai Bizottság, elindult a lázadás

Átírná a választási szabályokat az Európai Bizottság, elindult a lázadás

Egy most kiszivárgott, még a svéd elnökség által készített felmérés szerint számos uniós ország hezitál vagy ellenzi az uniós választójogi reform kulcsfontosságú javaslatait. A jelenlegi szabályozás 1979 óta, a közvetlen választások bevezetése óta változatlan. Az Európai Parlament 2022 májusában szavazott a reformról, amely többek között transznacionális listák létrehozását tartalmazza, amelyeken 27 európai parlamenti képviselőt (EP-képviselőt) választanak meg az EU egész területéről, valamint azt, hogy az uniós polgároknak lehetőségük legyen megjelölni az Európai Bizottság elnöki tisztségére az általuk preferált jelöltet.

Készpénzzel fizet? Fontos döntés van készülőben

Készpénzzel fizet? Fontos döntés van készülőben

Az Európai Bizottság szerdán javaslatot terjesztett elő a készpénzhasználat hosszú távú biztosítására, valamint az euró új digitális formájának kidolgozására. A készpénzről, mint törvényes fizetőeszközről szóló jogalkotási javaslat megvédi a készpénz szerepét, biztosítja, hogy széles körben elfogadott fizetési eszközként használják.

Az Európai Bizottság plusz befizetéseket irányoz elő a közös költségvetésbe

Az Európai Bizottság plusz befizetéseket irányoz elő a közös költségvetésbe

Az Európai Uniónak több kihívással kell szembenéznie, amelyek a többéves pénzügyi keret (MFF) 2020-as elfogadása óta megterhelik költségvetését. E kihívások közé tartozik Oroszország ukrajnai inváziója, a világjárványt követő megnövekedett migráció, az infláció és a kamatlábak emelkedése, valamint a globális ellátási láncok zavarai. E problémák kezelése érdekében az EU célzott megerősítéseket javasolt a kulcsfontosságú területeken, aminek része az is, hogy a tagállamoktól többlet befizetéseket várnak.

Egyre kiugróbb a magyar infláció Európában

Egyre kiugróbb a magyar infláció Európában

Az európai országok közül Magyarországon volt a legmagasabb éves infláció áprilisban. Noha már idehaza is elindult a dezinfláció, a rangsorban minket követő országban gyorsabban mérséklődik az áremelkedés mértéke. Az év második felében ugyanakkor idehaza is beindulhat a jelentős inflációcsökkenés éves szinten, hiszen idehaza az év második felében láttuk a legnagyobb ársokkot.

Miről szól valójában az uniós lőszerek körüli vita?

Miről szól valójában az uniós lőszerek körüli vita?

Pár hisztérikusabb reakciót hallva az gondolhatnánk, az EU holmi jelentéktelen belső civakodás miatt felelőtlenül késlelteti az ígért lőszerszállítmányt, melyre Ukrajnának égető szüksége volna. Nos, ebből mindössze az utolsó megállapítás igaz: Kijev valóban fogytán a muníciónak. De egyrészt nem az uniós huzavona okoz késést a mostani szállításokban, másrészt minden, csak nem jelentéktelen a vita, harmadrészt felelőtlenség pont a dolog annyiban hagyása volna. Amikor ugyanis a hírbeszámolók szerint hetek óta csupán „néhány részlet kisimítása maradt csak hátra”, az nem másra utal, mint egy jó pár évtizede függőben tartott politikai-stratégiai dilemmára.

Kiderült, mennyi lőszert szállítana az unió Ukrajnának

Kiderült, mennyi lőszert szállítana az unió Ukrajnának

Az Európai Unió célja, hogy a következő 12 hónapon belül 1 millió darab lőszerrel lássa el Ukrajnát, és biztosítsa ehhez a megfelelő finanszírozást; "ennek érdekében intézkedéseket kell hoznunk az európai védelmi ipar gyártási kapacitásának növelésére" - írta Charles Michel az Európai Tanács elnöke pénteken, az uniós tagállami vezetőknek küldött, a csütörtökön kezdődő brüsszeli uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.

Megtilthatja-e az EU, hogy kínai gigaberuházás legyen Magyarországon?

Megtilthatja-e az EU, hogy kínai gigaberuházás legyen Magyarországon?

Az Európai Tanács és a Parlament 2019 márciusában fogadta el a külföldi befektetések átvilágításáról szóló rendeletet (2019/452), amely 2020 októberében lépett érvénybe. Az azóta eltelt két évben sok tapasztalat felhalmozódott a tagállami jelentéseknek köszönhetően, ezekről a Bizottság ősszel szokott kiadni összesített beszámolót. Tavaly szeptemberben érkezett a második ilyen dokumentum, amely az elsőhöz hasonlóan nyomatékosítja az EU szerepét a külföldi befektetések elleni védekezésben, nem elfeledve, hogy továbbra is a tagállamok a végső jóváhagyói vagy tiltói a saját területükre érkező projektek esetében. Mik a tanulságok, és mennyire működik olajozottan a rendszer? Körkép az európai befektetés-átvilágítás helyzetéről.

Elhalasztották a belsőégésű motorok száműzetéséről szóló uniós szavazást

Elhalasztották a belsőégésű motorok száműzetéséről szóló uniós szavazást

Németország kérésére az Európai Unió Tanácsa elhalasztotta az új gyártmányú benzin- vagy dízelmotoros autók értékesítésének 2035-től való betiltásáról szóló végszavazást - tájékoztatott az uniós tanács elnökségét januártól féléven át betöltő Svédország illetékes diplomatája pénteken.

Szíria hivatalosan is segítséget kért az Európai Uniótól

Szíria hivatalosan is segítséget kért az Európai Uniótól

Szíria segítséget kért az Európai Uniótól a polgári védelmi mechanizmus keretében, két nappal azután, hogy hatalmas földrengés pusztított területén és a szomszédos Törökországban - közölte az Európai Bizottság szerdán.

Véget érhet az uniós vétók időszaka?

Véget érhet az uniós vétók időszaka?

A német külügyminiszter Lisszabonban arról nyilatkozott, hogy változtatni kellene az uniós szabályokon, és el kellene kerülni, hogy egy tagállam vétójával döntéseket lehessen blokkolni - írja Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meglépte Donald Trump, amitől Moszkva a legjobban félt - Itt van a fordulat a háborúban?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.