Egyszerűen csak eltűnt Ecuador legnagyobb vízesése
Szomorú látvány fogadhatja azokat, akik Ecuador egyik legjelentősebb turisztikai attrakcióját szerették volna látni. Az ország legnagyobb vízesése ugyanis egyszerűen csak eltűnt - írja a BBC.
Szomorú látvány fogadhatja azokat, akik Ecuador egyik legjelentősebb turisztikai attrakcióját szerették volna látni. Az ország legnagyobb vízesése ugyanis egyszerűen csak eltűnt - írja a BBC.
Folytatja a megkezdett növekedési stratégiájának megvalósítását az Appeninn Nyrt., amely a pénzügyi eredmények dinamikus emelkedése mellett számottevő ingatlanportfólió-bővülést kíván elérni a következő években. A 2018-ban meghatározott stratégiai irányok mellett a továbbiakban nagy hangsúlyt kapnak a turisztikai ingatlanfejlesztések is, valamint a társaság a korábbiaknál hangsúlyosabb módon érvényesíti majd az értékmentés és értékteremtés elvét – áll a tőzsdei vállalat által a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett, frissített stratégiáról szóló befektetői prezentációjában.
A következő hetekben megkezdik az egyeztetéseket a 44 Balaton-parti településsel külön-külön az új vízparti tervekről - mondta Füleki Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára pénteken Siófokon, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésén.
Az uniós Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretéből 650 millió forintot nyert el a Békés megyei Gyopárosfürdő turisztikai fejlesztésre, amelyek leghamarabb jövő nyárra készülhetnek el.
Az eddigi 650 millió forintnyi EU-támogatást további 350 millióval, azaz több mint 50%-kal megemeli a kormány, így kereken 1 milliárd forintnyi fejlesztési támogatást kap „Zalakaros gyógyhely komplex turisztikai fejlesztése” című projekt – derül ki a Magyar Közlönyből.
Elindult a Felső-tiszai víziturisztikai feljesztés: 500 millió forint vissza nem térítendő támogatásból négy településen - Tiszabecs, Szabolcsveresmart, Rakamaz, Tokaj - egyebek mellett víziturisztikai megállóhelyek jönnek létre - közölte a Bejárható Magyarország Sportüzemeltetési Nonprofit Kft., a projekt konzorciumvezetője az MTI-vel.
Blockchainen alapuló turisztikai platformot indít Hanti- és Manysiföld, egy kvázi-autonóm terület Oroszországon belül - írja a Coin Telegraph.
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében újabb csaknem kétmilliárd forintból folytatódik az egri vár és erődrendszer turisztikai célú fejlesztése - jelentette be a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a beruházás minapi programbemutató sajtótájékoztatóján és alapkőletételi ünnepségén Egerben.
A nagyobb balatoni kikötővárosokban folytatódik az az uniós fejlesztési program, amely remélhetőleg már a mostani üdülési szezonra lehetővé teszi, hogy kajakkal, vagy kenuval is ki tudjanak kötni a vízi túrázók és megfelelően tudják tárolni az eszközöket.
Közeledik a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) digitális rendszerének bevezetése - írja a Magyar Nemzet. Már elindult a weboldal, amely a hazai szálláshelyek vendégforgalmáról szolgáltat majd valós idejű információkat.
Újabb 40 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai programok Magyarország négy kiemelt turisztikai térségében - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerdán Veszprémben.
Tőkeemeléssel szerzi meg a BLT Group Zrt. közvetlen tulajdonát a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. - jelentette be a tőzsdei társaság a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A 977,29 millió forintos ügylettel a BLT kötelékébe tartozó Balatontourist-csoport, teljes körűen a Konzum Nyrt. konszolidációs körébe kerül. A társaság igazgatósága csütörtöki arról is döntött, hogy a Konzum PE Magántőkealap a Ligetfürdő tranzakcióból eredő, a Konzum Nyrt. felé fennálló 9,677 milliárdos követelésével tőkét emeljen a tőzsdei vállalatban. A tőkeemelések lezárását követően a Konzum menedzsmentje turisztikai érdekeltségeit közös szakmai irányítás szervezi, kihasználva a Hunguest Hotels Zrt. és a Balatontourist közötti szinergiákat. A tőzsdei társaság 2018 félévi konszolidált eredményének 64,44%-a származott a turizmusból - derül ki a Konzum közleményéből.
A szálláshely-szolgáltatásban meglévő szürkegazdaság visszaszorítását célozza a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ létrehozása, amely külföldi példákon alapul - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).
Jövő januártól egy központi adattárba kell feltöltenie a szállásadóknak, kik szálltak meg náluk, és ez nem csupán a turisztikai adminisztráció egyszerűsítésére szolgál majd: az idegenrendészet, a rendőrségi is kikérhet majd adatokat ebből.
Szlovénia a következő négy év évben harmadával növelné turisztikai bevételét, 3 milliárd euróra (912 milliárd forint), ezért az úgynevezett boutique turizmusba (magas színvonal, személyre szabott kiszolgálás) fektet be, vagyis több gazdagabb turistát kíván az országba vonzani - számolt be a szlovén sajtó a turisztikai szövetség (STO) közleményére hivatkozva.
A Balaton, a Sopron-Fertőd, illetve a Tokaj-Felső-Tisza-vidék-Nyírség térségekben hamarosan jelentős fejlesztések kezdődnek - fejtette ki a Magyar Időknek Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, aki az ágazat terveiről is beszélt.
A Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet támogatja, míg a balatoni vendéglátósok ellenzik a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 8-15 százalékos kötelező szervizdíj bevezetéséről szóló javaslatát - derül ki a Magyar Nemzet, illetve a Népszava hétfői számában megjelent összeállításból.
Megindult a pályázati dömping a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében is, melynek jelenként a napokban nyolc új pályázati felhívás jelent meg összesen 16,9 milliárd forint értékben, valamint 4,4 milliárd forinttal emelkedett egy nyitott felhívás kerete - hívta fel a figyelmet Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Így összesen a héten több mint 20 milliárdos keretű pályázat jelent meg, melyek várhatóan nyárig pályázhatóvá válnak a Pest megyeiek számára.
Három gazdaságfejlesztési pályázat keretében közel 4,2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert el 207 fejlesztés - jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Összesen 205 kkv nyert el 1,5 milliárdot, míg 2 nemzeti park 2,7 milliárdos összegnek örülhet.
A gátszakadás miatt százak vannak veszélyben Oroszországban.
A miniszter a G20-aknak is előterjesztette javaslatát.
Szigorúan büntetnék a szabálytalanul parkoló, otthagyott járműveket.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.