Mini mozgások a világ tőzsdéin
Nyugodtan telt a kereskedés kedden a világ tőzsdéin, a vezető európai és amerikai részvényindexek is nagyjából stagnáltak.
Nyugodtan telt a kereskedés kedden a világ tőzsdéin, a vezető európai és amerikai részvényindexek is nagyjából stagnáltak.
Felemás hangulatban indult a kereskedés hétfőn az európai tőzsdéken, de a délelőtti bizonytalankodás után a koradélutáni órákra lefordultak a vezető indexek, és a tengerentúlon is esett a piac. Az ázsiai részvénypiacokon a kínai tőzsde emelkedett ma, a befektetők a kínai jegybankra figyelnek az élénkítő lépések közepette, ezen kívül egy német ipari termelői infláció érkezett délelőtt. A hét már a vállalati eredményekről is szól, viszont fontosabb negyedéves gyorsjelentés hétfőn nem lesz kereskedési időben. Itthon a hét eseménye az MNB kamatdöntése lesz kedden. A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint változatlanok maradhatnak a kamatok, a Magyar Nemzeti Bank holnapi ülésén aligha folytatja a kamatcsökkentést.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
Jelentősen emelkedtek ma az ázsiai tőzsdék, miután Kína a vártnál erősebb harmadik negyedéves GDP-számot közölt, és a kiskereskedelmi forgalmi adatok, valamint az ipari termelés is meghaladták a várakozásokat. Ami az európai piacokat illeti, itt a vegyes teljesítménnyel zártak a piacok. Az USA-ban is vegyesek voltak a mozgások a hét utolsó kereskedési napján, ám végül mindhárom nagy index pluszban zárt. Az arany új történelmi csúcsra emelkedett, az olaj ára esik.
Ugyan Amerikában dőlnek ma is a történelmi csúcsok a tőzsdéken, a magyar tőzsdén elfogyott a lendület. Délután a várakozásokkal összhangban, 25 bázisponttal 3,5%-ról 3,25%-ra csökkentette az alapkamatot az Európai Központi Bank. Közben az USA-ból is érkeztek fontos makroadatok - beleértve a gazdaság állapotának erős indikátoraként szolgáló kiskereskedelmi adatot -, amelyek közül mindegyik a vártnál erősebb lett.
A hétfői csúcsdöntések után tegnap elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken, és a vezető indexek végül eséssel zártak, főleg a chiprészvények esése miatt. Ezt követően az ázsiai piacokon vegyesen alakultak a mozgások, a japán tőzsde esett, de a kínaiak felpattantak. A globális hangulatromlás Európában is érezteti hatását a mai kereskedésben, lefelé vették az irányt az európai tőzsdék, míg az amerikaiak hamar kilőttek.
Az elmúlt hetekben jelentős változások történtek az amerikai gazdasággal és kamatpolitikával kapcsolatos várakozásokban, amelyek együttesen a kötvénypiacot is a feje tetejére állították. Márpedig amikor a kötvénypiacokon trendforduló van, az számos más eszközosztályban is új trendeket tud elindítani. Megmutatjuk, hogy ez mit jelent a részvénybefektetéseknek és azt is, hogy ebben a helyzetben milyen eszközosztályok teljesíthetnek jól.
A japán jegybank igazgatótanácsának egyik tagja szerint óvatosnak kell lenni a további kamatemelésekkel kapcsolatban és nem szabad azt a hibát elkövetni, hogy a japán gazdaság újra deflációba süllyedjen. Elhangzott továbbá az is, hogy az egyensúlyi kamatszint japánban 1% körüli lehet. Ez egyben talán egy elméleti felső korlát is, ameddig akarhatják emelni a kamatokat.
Ázsiában ma vegyes mozgásokat láthattunk: Japánban emelkedtek, Kínában pedig estek a tőzsdék, miután a befektetők egyre bizonytalanabban a beígért gazdaságélénkítő intézkedésekkel kapcsolatban. Európában ezt követően szintén vegyes hangulatban telt a kereskedés, a német tőzsde azonban képes volt új történelmi csúcsra emelkedni. Az USA-ban ugyancsak felemás mozgásokat láthattunk a nyitáskor, azonban hamar mínuszba fordult Amerika, és ez kitartott a piaczárásig.
Főként pozitív mozgásokat hozott a hétfő reggel Ázsiában, miután a piaci szereplők továbbra is meglehetősen bizonytalanok a kínai gazdaságélénkítő csomag részleteivel kapcsolatban, emellett ráadásul a deflációs félelmek is nőni kezdtek az országban a friss inflációs adatok láttán, ennek következtében pedig eséssel kezdi a hetet az olajár. Európában a tőzsdék a nap végére már pozitív képet mutattak. Gazdasági események szempontjából kimondottan eseménytelenül indult a hét. Amerikában Colombus-nap mellett is rekordon zárt az S&P500, de a többi főbb index is emelkedéssel kezdte a hetet.
Az amerikai tőzsdéken jó volt a hangulat, új csúcson zárta a hetet az S&P 500 és a Dow Jones Index. Ma az inflációs adatoké volt a főszerep külföldön, valamint megkezdődött a harmadik negyedéves jelentési szezon. A nap egyik sztorija a Tesla volt, a vállalat új járműveket mutatott be, a befektetők nem fogadták nagy örömmel az autógyártó terveit.
A termelői infláció és maginfláció is meghaladta a várakozásokat. Ez pedig az erős reálgazdasági adatokkal karöltve a vártnál óvatosabb kamatpálya irányába mutathat.
Ázsiában nagy emelkedést láthattunk a kínai és hongkongi piacokon is, ezt követően Európában kivártak a befektetők a délutáni amerikai munkaerőpiaci és inflációs adatok előtt. A vártnál magasabb inflációs adat délután Európában és az USA-ban is negatív piaci reakciót váltott ki, mivel azt a narratívát erősítette, hogy a kamatcsökkentési ciklus lassabb lehet a korábban vártnál. Ma viszont nem csak külföldön, hanem Magyarországon is érkezett fontos inflációs adat: az egy évre visszatekintő áremelkedés 3 százalékos volt, vagyis három és fél év után elérte a jegybanki célt. Csütörtökön a nyugat-európai részvénypiacok mérsékelten estek, a magyar tőzsde viszont felülteljesítő volt, és mérsékelten emelkedett. Az olajár meredeken emelkedett, a befektetők az izraeli-iráni konfliktus és a Milton hurrikán lehetséges hatásait árazzák.
Az amerikai infláció a várakozásokhoz képest magasabb lett, míg az új munkanélküli segélykérelmek száma nagyot emelkedett. Utóbbi elképzelhető, hogy hurrikánhatás. A bejövő adatok fényében az 50 bázispontos amerikai kamatcsökkentésnek búcsút inthetünk és lehet, hogy inkább a kamatcsökkentési ciklus szüneteltetéséről kezdhetünk el beszélgetni.
Az elmúlt időszakban mindenki biztosra vette, hogy az inflációt legyőztük és már csak a növekedés miatt kell aggódni. Azonban a kínai lazítás, globális kamatcsökkentések és a vártnál jobb amerikai gazdasági teljesítmény miatt elképzelhető, hogy az eddig fennálló narratíva már nem életképes. Vagy mégis? Elképzelhető, hogy a következő időszak a narratívák harcáról fog szólni a tőzsdéken és amíg nincs egyértelmű győztes, addig az irányt sem lehet majd megmondani.
Az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láttunk ma, a kínai piacon folytatódott a stimulus-rali utáni korrekció, míg mas ázsiai piacok emelkedtek. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt szintén vegyes mozgások látszottak a nap első felében, majd délutánra elkezdett javulni a hangulat. Megérkezett ma a Fed jegyzőkönyve, amiből kiderült, hogy a szeptemberi 50 bázispontos kamatvágás során nem volt teljes az egyetértés a döntéshozók között azzal kapcsolatban, hogy mennyire legyen agresszív a csökkentés.
Ma reggel Ázsiában többnyire negatív hangulatot figyelhetünk meg, a hongkongi Hang Seng index közel 6 százalékkal került lejjebb, miután a várakozásokkal ellentétben nem jelentett be újabb ösztönző intézkedéseket a kínai kormány. Ezt követően Európában is lefordultak a tőzsdék, noha meglepetésszerű pozitív adatok érkeztek reggel a német gazdaságból. Az amerikai részvénypiacon azonban már emelkedés bontakozott ki, miután az olaj árfolyama nagyobbat korrigált.
Ma Magyarországon a Pénzügyminisztérium szeptemberi államháztartási egyenlegéről szóló jelentése került napvilágra, amely az ország fiskális politikájának és költségvetési helyzetének állapotát tükrözi. Külföldön pedig a délutáni amerikai külkereskedelmi mérleg adatokra figyeltek a befektetők.
Múlt pénteken végül sikerült javítaniuk a közel-keleti konfliktus eszkalálódásával terhelt heti teljesítményükön a tőzsdéknek, részben a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adatnak köszönhetően. A pozitív momentum úgy tűnt, hogy a hét elején is kitart, hiszen Ázsiában emelkedtek ma a tőzsdék - bár kínai piacok egy része továbbra is zárva tartott -, és Európában is pozitív felütéssel indult a nap, ezt követően elbátortalanodtak a befektetők és oldalazást láttunk Európában, az amerikai tőzsdék pedig egyre nagyobb mínuszban vannak. Eközben a geopoltikai feszültségek fokozódásának köszönhetően nagyot ugrott az olaj ára.
A Goldman Sachs elemzői a vártnál erősebb amerikai munkaerő-piaci adatok hatására 20%-ról 15%-ra csökkentették a recesszió valószínűségének az esélyét az USA-ban a következő egy évre. Sőt, véleményünk szerint novemberben csak 25 bázispontos kamatcsökkentésre van esély.
Az amerikai gazdaság kiváló teljesítménye a csökkenő inflációval párosulva nem indokolja azt, hogy az amerikai jegybanknak gyorsan kellene kamatot csökkentenie. Azonban elképzelhető, hogy van egy háttérben meghúzódó sérülékenységi pont, ami a Fed-et akár arra kényszerítheti, hogy a mostani kedvező helyzetet használva - kimondatlanul is -, hosszabb távú stabilitási kérdésekkel foglalkozzon.
Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.
Obszcén, diszkriminatív és elutasító.
Szerintük megváltozott a helyzet.
Úgy néz ki, mégsem zárult le a béketeremtés.
Ez komoly hibának tűnik.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?