Még idén újra nőhet a minimálbér?

Még idén újra nőhet a minimálbér?

Tovább nőhet a minimálbér összege a Napi.hu-nak nyilatkozó szakszervezeti vezető szerint, miközben a múlt héten a béremelésről szóló konkrét javaslat elmaradása miatt fejezte ki csalódását egy másik érdekvédő. A Portfolio megkérdezte a munkáltatókat is, akik arról beszélnek, hogy nem zárkóznak el az emelés elől, de ehhez tudni kellene a kormány pontos inflációs és GDP-prognózisait. Javaslatuk szerint a 2024-es béremelésről szóló tárgyalással kellene összekötni a kérdést.

Munkanélküliséget és csődöket hozhatna az évközi béremelés

Munkanélküliséget és csődöket hozhatna az évközi béremelés

A minimálbérről szóló idei megállapodás tartalmaz egy kitételt, amely szerint év közben újra összeülhet a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma. A kkv-szektor zsugorodósa mellett azonban nem lehet nagyobb bérterheket vállalni év közben. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára ír a helyzetről.

Megkezdődtek az új bérmegállapodással kapcsolatos tárgyalások

Megkezdődtek az új bérmegállapodással kapcsolatos tárgyalások

Megkezdődtek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) a jövő évi minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó tárgyalásai, a kormány célja, hogy az év végéig megszülessen a megállapodás - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a LIGA Szakszervezetek Bérkonferencia című szakmai rendezvényén csütörtökön Budapesten.

Parragh László: fontos, hogy legyenek jól fizető cégek

Parragh László: fontos, hogy legyenek jól fizető cégek

Fontos, hogy egyre több olyan cég legyen a magyar gazdaságban, amelyek jól megfizetik munkatársaikat, ezért cserébe erős növekedési potenciált kapnak - hangsúlyozta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Nincs vége a bértárgyalásnak - Itt a szakszervezetek követelése

Nincs vége a bértárgyalásnak - Itt a szakszervezetek követelése

"A minimálbér mellett a garantált bérminimum és a bérajánlás egyenlő mértékben és azonos ütemben, vagyis egy lépcsőben való emeléséről is meg kell állapodni" – figyelmeztet a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amelynek elnöke egyáltalán ne tekinti lezártnak a tárgyalásokat. Szerinte még csak most jön a neheze.

200 ezres minimálbér: már kedden jön az első tárgyalási forduló

200 ezres minimálbér: már kedden jön az első tárgyalási forduló

Egy hét múlva, azaz szeptember 14-én lesz a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának következő ülése, ahol természetesen a központi téma a jövő évtől várható minimálbér összege lesz - tudta meg a Portfolio.

Óriási csapást mér az árrobbanás a legszegényebb magyarokra

Óriási csapást mér az árrobbanás a legszegényebb magyarokra

Az infláció emelkedése a következő hónapokban teljesen elviszi a minimálbér és a garantált bérminimum idei, 4%-os emelését, vagyis az idei lehet az első év hosszú idő után, amikor stagnál, vagy akár csökkenhet is a legkisebb bérek vásárlóereje. A teljes nemzetgazdaságban ugyanakkor továbbra is gyorsan, 10%-kal nőnek a keresetek, mégis kérdéses, hogy mikor emelkedik újra a minimálbér és a bérminimum. Sem a Pénzügyminisztérium, sem az ITM nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy a nemzetgazdasági reálbérek gyors növekedéséből profitálhatnak-e a minimálbéresek az év második felében. Annyi biztos, hogy a VKF következő ülésein fel fog merülni a minimálbéresek kompenzálásának kérdése, ami a munkavállalói oldal képviselői szerint sürgető, míg a munkaadók várnának a béremeléssel addig, amíg kiderül, hogyan teljesít a gazdaság.

Kétszer is emelkedhet 2021-ben a minimálbér

Kétszer is emelkedhet 2021-ben a minimálbér

Februártól négy százalékkal, majd júliustól - ha a feltételek teljesülnek -  további egy százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege - írja a Magyar Nemzet. Ez a megállapodástervezet körvonalazódik a munkaadók és a szakszervezetek közötti hétfői ülés előtt, az egyezséget azonban nem mindenki fogadja el.

Nincs megállapodás a magyar minimálbérről

Nincs megállapodás a magyar minimálbérről

Nem írja alá a minimálbér-emelési megállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Erről a MASZSZ elnöksége ma – január 22-én – online szavazáson döntött. Az indoklás szerint a februártól esedékes 4 százalékos ajánlatnál lényegesen jobbat érdemelnek a szerény jövedelmű munkavállalók.

Holnap eldőlhet a magyar minimálbér sorsa - Mennyivel nőhet a fizetés?

Holnap eldőlhet a magyar minimálbér sorsa - Mennyivel nőhet a fizetés?

Holnap ül össze újra a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), hogy tárgyaljon a 2021-es minimálbérről. A tavalyi tárgyalások kudarcba fulladtak, mert a munkaadói és a munkavállalói oldal nem tudott megegyezni egymással. A Portfolio értesülése szerint arra van a legnagyobb esély, hogy a tárgyalásokon arról egyeznek meg, hogy 4%-kal nőnek a legkisebb bérek.

Itt a javaslat: eltörölnék a munkaerőpiaci járulékot

Itt a javaslat: eltörölnék a munkaerőpiaci járulékot

A munkaerőpiaci járulék eltörlését javasolja a Munkástanácsok Országos Szövetsége, amelynek elnöke szerint a lépéssel az összes munkavállaló nyerne, mivel a járulékot a munkavállaló bruttó béréből kell levonni - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.