Érezhetően sokkal feszültebb lett a légkör Tajvan körül az utóbbi időben. Ennek oka, hogy már-már teljesen rutinszerűvé váltak a Tajpej számára fenyegető kínai katonai manőverek. A sziget azonban nem hagyja ezt annyiban, felpörgetik a saját rakétagyártásukat a hatékonyabb védekezés érdekében.
Tajvannak és Kínának mindent el kell követnie a háború elkerülésére – jelentette ki Ma Jing-csiu volt tajvani elnök a közép-kínai Vuhanban, ahol a kínai államtanács tajvani ügyekért felelős irodájának vezetőjével találkozott.
A WHO szombaton felszólította Kínát, hogy hozzanak nyilvánosságra minden információt a COVID-19 világjárvány eredetével kapcsolatban, miután az új eredményeket röviden megosztották a kórokozók nyomon követésére használt nemzetközi adatbázisban - írja a Reuters.
A HVG szúrta ki Kemenesi Gábor virulógus tweetjét, melyben a szakértő a nemrég a GISAID-ban, a COVID-19 világjárványért felelős koronavírus genomiális adatait összegyűjtő adatbázisban megjelent (majd onnan gyorsan törölt) adatokra hivatkozva azt írja, kiderülhetett, hogy honnan is és hogyan is indult el pontosan a 2019-es világjárvány.
Az amerikai energiaügyi minisztérium arra a következtetésre jutott, hogy a Covid-járvány vélhetően egy kínai laboratóriumból indult ki - derül ki a Fehér Háznak és a kongresszus egyes tagjainak nemrég átadott titkosszolgálati jelentésből a Wall Street Journal beszámolója szerint.
A kínai Vuhan városában, ahonnan feltételezések szerint a koronavírus-járvány indult, egy diák kolerával fertőződött, a betegséget okozó baktériumot pedig egy élelmiszerpiacon lágyhéjú teknősökből vett mintákban is megtalálták – írja a Reuters.
Kínában a vuhani koronavírus-kitörés óta nem jelentettek olyan magas napi esetszámot, mint most – számol be a hírről a Bloomberg.
Magyar tudósok egy meglepő felfedezésre jutottak: a világjárványt okozó, Vuhanból eredeztetett koronavírus három kulcsmutációját már tartalmazta egy olyan koronavírus-génminta, amelyet kínai kutatók vizsgáltak a laborokban.
Valószínűleg tévesen térképezte fel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Covid-19 eredettörténetét – írja a Science magazinban egy kínai kórházi jelentéseket feldolgozó tudós, Michael Worobey, akinek az írását a New York Times részletesen elemezte.
Több hónapnyi tagadás után beismerte az amerikai Nemzeti Egészségügyi Központ (NIH), hogy közvetetten anyagilag is támogatta a vuhani víruslaborban folyó, denevérből származó koronavírusokon történő vizsgálatokat – olvasható a Yahoo News felületén. Azt állítják, a kutatásoknak semmi köze nem volt a Covid-19-hez. Azt, hogy honnan származik pontosan a koronavírus, a mai napig nem tudni, de az egyik lehetséges eredetelmélet szerint a Vuhani Virológiai Intézetből szabadult el.
Új, 26 szakemberből álló kutatócsoportot állított fel az Egészségügyi Világszervezet a koronavírus eredetének vizsgálatára. Michael Ryan, a WHO egyik vezetője szerint ez lehet az utolsó esély, hogy sikerüljön megtalálni a járvány kiindulópontját - írja az Euronews.
Anthony Fauci, az Egyesült Államok allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézetének (NIAID) igazgatója lemondását követelik republikánus politikusok a kínai Vuhan víruskutató laboratóriumának lehetséges amerikai támogatása miatt kirobbant botrány kapcsán - számolt be egy amerikai online portál.
A Biden adminisztráció által 90 napja elrendelt, a koronavírus eredete utáni kutatás nem tudott meggyőző adatokat összegyűjteni – írja a The Wall Street Journal és a Washington Post értesüléseire hivatkozva a Guardian.
A múlt héten nagy vihart kavart egy részletes jelentés az amerikai Kongresszusból, amely de facto megvádolja Kínát azzal, hogy mesterségesen hozták létre a világjárványt okozó SARS-CoV-2-t és egy véletlen baleset során elszabadult a fertőzés a kísérleteknek otthont adó vuhani laborból. Kína nemhogy nem ismerte el „bűnösségét,” de saját eredet-elmélettel álltak elő, melyben azzal vágnak vissza az Egyesült Államoknak, hogy szerintük a marylandi Fort Detrickben fejlesztették ki az új koronavírust és amerikai katonákkal vitették be Kínába. Egyértelműen látszik, hogy a két rivális nagyhatalom igyekszik egyfajta diplomáciai fegyverként felhasználni egymás ellen a koronavírus labori eredetének elméletét, ennek köszönhetően pedig valószínűleg sosem tudja meg a világ, honnan származik ténylegesen a SARS-CoV-2.
Folyamatosan mutálódni fog a koronavírus, ezért fel kell készülnie a világnak arra, hogy együttél a járvánnyal – mondta Sí Zsengli, a Vuhani Virológia Intézet (VVI) vezetője a hongkongi South China Morning Postnak.
Egyre több hivatalos állásfoglalás valószínűsíti az Egyesült Államokból, hogy a Vuhani Virológiai Intézetből szabadult el a világjárványt okozó SARS-CoV-2, Kína viszont most már nemcsak tagadja ezt az eredet-elméletet, hanem azt állítja: valójában az Egyesült Államok egyik katonai laborjából szabadult el a fertőzés, melyet amerikai katonák hordoztak be Kínába.
A humanoid robotok fizikai feladatokban segíthetnek majd.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
J. D. Vance Volodimir Zelenszkijjel találkozott Münchenben.
Az elmúlt időszakban sokat erősödött a magyar deviza.
Mit tervez Donald Trump és Elon Musk
A magyar tőkepiac dinamikus fejlődését is tükrözte az elmúlt év.