Termelők: karácsonyig elfogyhat a krumpli
A hazai burgonya termése idén gyenge volt, ezért pár hónap múlva már nem lesz a boltokban – mondta az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács sajtóreferense az Infostartnak.
A hazai burgonya termése idén gyenge volt, ezért pár hónap múlva már nem lesz a boltokban – mondta az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács sajtóreferense az Infostartnak.
Bár csütörtök hajnalban lépett hatályba a tojásra és a krumplira az árstop, de csütörtökön délelőtt több fővárosi boltban még vagy nem tudtak erről, vagy jövő hétfői átállási kötelezettségről tudtak, vagy várták a központ utasítását, hogy mikortól és milyen áron térjenek át a forgalmazásra – derült ki a Népszava helyszíni riportjából.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerda este megjelent közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a november 9-én késő este megjelent új árstop-rendelet november 10-én lép hatályba, kiterjesztve az árstopot a tojásra és a burgonyára. Tájékoztatásukban a vásárlók megértését kérik, mivel a november 10-i reggeli üzletnyitásokra lehetetlen felkészülni az éjszaka során.
Szerda este a kormány a várakozásoknak megfelelően kihirdette a közlönyben az árstop kiterjesztéséről szóló rendeletét. A kereskedőknek csupán néhány órájuk maradt alkalmazkodni a kormánydöntéshez, vagyis a tojás és a burgonya esetében a szeptember 30-i szintekre visszaállítani az árakat.
Csütörtöktől már életbe lép a tojás és az étkezési burgonya árstop - áll a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében.
Pleschinger Gyula, az MNB Monetáris Tanácsának tagja szerint az infláció a jövő év első felében csökkenésnek indulhat, 2024-re pedig elérheti a jegybank által kitűzött 2-4%-os célsávot – számol be a hírről a Reuters.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének szerdai adása. A mai műsor első részében a szerdai Kormányinfón bejelentett új, árstopos élelmiszerekről, és az intézkedések várható hatásairól lesz szó. A témával kapcsolatban Braunmüller Lajos, a Portfolio agrár-ssakújságírója volt a Checklist vendége. Az adás második részében a KSH legfrissebb inflációs jelentésével foglalkoztunk, mivel 1996 óta nem látott szinten van az árdrágulás mértéke, élen az élelmiszerek áraival. A friss adatokról, és arról, hogy mikor várható az infláció tetőzése, Beke Károlyt, a Portfolio Makro rovatának elemzőjét kérdeztük. A műsor harmadik részében az amerikai félidős választásokról volt szó, az eddig levonható tanulságokkal kapcsolatban vendégünk volt Kaló Máté külpolitikai szakértő.
A meglévő hat élelmiszer mellé a kormány két újabb élelmiszer, a tojás és a burgonya esetében döntött az árstop alkalmazásáról, idén szeptember végi, a jelenleginél alacsonyabb árakon rögzítik ezeknek az árát. Cikkünkben bemutatjuk, hogy a döntésnek milyen makrogazdasági és piaci hatásai vannak, valamint hogy mit üzent ezzel a kormány.
Szerdán 10 órakor tartotta a kormányülést követő Kormányinfóját Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A legfontosabb bejelentés két újabb árstop bevezetéséről érkezett: az étkezési burgonya és a tojás árát legfeljebb a 2022. szeptember 30-i áron értékesíthetik a boltok. A kisboltoknak az árstopok miatt támogatást fizetnek ki a tervek szerint még idén, erről hétfőn tudhatunk meg további részleteket. Bejelentették azt is: az energia rendszerhasználati díjakat a most rögzítettről nem lehet emelni, és megadóztatják azokat az erőműveket, amelyektől a kiegyenlítő energiát vásároljuk. A lakossági rezsidíjak kapcsán kiderült: év végéig nem változnak a mértékek, jövőre azt szeretnék, ha alacsonyabb lenne, de ezt garantálni nem tudják egyelőre. UPDATE: korábban Gulyás Gergely miniszter azt mondta, az M-es tojásiokra vonatkozik az árstop, de nemrégiben pontosított: mindegyik méretre vonatkozik majd, a burgonya esetében pedig az "étkezési burgonya" lesz árstopos.
A mai Kormányinfó után Gulyás Gergely szavait pontosította a Miniszterelnökség: nem csak az M-es méretű tojásokra vonatkozik az újonnan bevezetett árstop, és az "étkezési burgonyára" fog vonatkozi a burgonya esetében.
Nemcsak, hogy kiterjeszteni nem kellene a hatósági áras termékek sorát, hanem az eddigieket is ki kellene vezetni, azok ugyanis tönkreteszik a legkisebb vállalkozásokat – mondta az Indexnek a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetségének főtitkára az újabb ársapkák bevezetésének hírére.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfői, az Inforádiónak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy azon élelmiszerekre vezethet be napokon belül további árstopokat a kormány, melyek ára 40% fölött drágult egy év alatt, s amik dominánsan itthon készülnek. Ezeknek a szempontoknak egyebek mellett a tejföl, a kenyér és a rétesliszt is megfelel, így elképzelhető, hogy ezek a termékek is bekerülnek az élelmiszerárstop hatálya alá. Az árakat rögzítő intézkedések gazdasági hatásáról, valamint az érintett körbe potenciálisan bekerülő új élelmiszerekkel kapcsolatban Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját kérdeztük a műsorban. A mai podcast második részében Fekete Beatrix, lapunk Részvény rovatának elemzője értékelte a Richter kedd hajnalban közzétett, az elemzői várakozásokat meghaladó harmadik negyedéves eredményeit. A jelentést bemutató sajtótájékoztatóról szóló tudósításunk itt, az Orbán Gábor vezérigazgatóval készített korábbi, a Checklistben megjelent interjúnk pedig ide kattintva érhető el.
Szerdán 10 órakor tartja a szokásos, kormányülést követő Kormányinfóját Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A napokban elhangzott jelzések alapján szinte biztosra vehető, hogy a kormány dönt az árstop kiterjesztéséről és nagyon valószínű, hogy ezt mostanában ismertetik.
Orbán Viktor miniszterelnök 1,5 héttel ezelőtti kijelentése, valamint Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfő esti mondatai alapján biztosra vehető, hogy újabb élelmiszerek esetében jön árstop. A tárcavezető olyan új szempontokat is közölt, ami alapján jól körülhatárolható azon termékek köre, amelyek esetében kormányzati beavatkozás jöhet, vagyis hatósági ár.
A vállalati szektor és a lakosság erősen alkalmazkodik, a magyar gázfogyasztás akár 20-30 százalékkal is visszaeshet – mondta hétfőn az Inforádió Aréna című műsorában Nagy Márton. A gazdaságfejlesztési miniszter elárulta azt is, hogy napokon belül döntés születhet az élelmiszerek árstopjának kiterjesztéséről.
Az elszálló infláció miatt az emberek egyre inkább az olcsó árukat keresik a boltokban, ez pedig a kereskedelmi vállalatok működésére is kihatással van. Az ársapkák hatását a kereskedők más termékek drágításával próbálják kompenzálni, de nem lehet ezt teljes egészében lekövetni, mert kiárazza magát a piacról, aki túl nagyot emel. A gyenge forint azokra a cégekre is hatással vannak, melyek szinte teljes egészében Magyarországról szerzik be az árujukat. Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország vezérigazgatója a Forbesnak adott interjút, mely során beszélt az infláció, a forintgyengülés, a bérekkel kapcsolatos nyomás, illetve az ársapkák kérdéséről.
Nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon évtizedek óta nem látott infláció tapasztalható. Nálunk azonban kétszer olyan gyorsan nőnek az árak, mint az uniós átlag. Vagyis jól látható, hogy az árstopok nem tudják lefékezni az áremelkedést. Akkor mégis miért vezet be újabb hatósági árakat a kormány?
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban belengette, hogy hamarosan újabb termékekre terjeszthetik ki az árstopokat. Vélhetően elsősorban élelmiszerekre utalt a kormányfő, azonban elemzők szerint inkább a jelenlegi hasonló intézkedések eltörlésén kellene gondolkodni.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének pénteki adása. A mai műsor első témája Orbán Viktor ma reggeli bejelentése lesz, miszerint még több termékre kiterjesztik az árstopokat azért, hogy 2023 végére 10% alá csökkenjen az infláció Magyarországon. Elemzők azt is felvetik, hogy a kiskereskedelmi szektor terheit a kormány azért növeli, hogy csökkenjen a szektorban működő cégek értéke. Azt ugyanis már korábban jelezték: szerencsésebbnek tartanák, ha magasabb lenne a hazai tulajdon részaránya ezen a piacon. Arról, hogy az eddigi árstop intézkedéseknek milyen hatásai voltak a gazdaságra, és hogy mit okozhat ezeknek a kiterjesztése, Hornyák Józsefet, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük. Az adás második részében az MVM újításáról lesz szó, egy most elkészült fejlesztés ugyanis lehetőséget ad a lakosság számára a rezsiköltségek finomhangolására. A témával kapcsolatban Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója volt a Checklist vendége.
A következő hetekben várhatóan tovább bővül majd az árstoppal érintett termékek köre – mondta péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg az év végéig érvényes intézkedések esetében nem a kivezetésen, hanem a további bővítésen gondolkodik a kormány. De milyen termékek árának befagyasztása kerülhet szóba? Az elmúlt hónapok statisztikái alapján elsősorban az élelmiszerek köre bővülhet.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.