A 480 forintos hatósági üzemanyagár miatt már több tucat kút bezárni kényszerült és ott, ahol még nyitva vannak, sokan inkább beütik a hatósági árat a külföldieknek is, hogy elkerüljék a feszültséget – jelezte az ATV Híradónak Egri Gábor.
A külföldi rendszámmal, illetve forgalmi engedéllyel rendelkező gépjármű tulajdonosok számára diszkriminatív lehet a magyarországi üzemanyagár-rendszer, ezért annak felfüggesztését kérte szerdai levelében az indokok tisztázásáig Palkovics László technológiai és ipari minisztertől Thierry Breton uniós ipari biztos. Az ATV-nek válaszolt a témában Palkovics László tárcája.
Június végéig biztosan maradnak az árstopok a boltokban, és könnyen lehet, hogy a kormány utána is meghosszabbítja az intézkedést. Egy idő után azonban minden bizonnyal eltörlik a kiválasztott élelmiszerek árstopját. Ekkor hatalmas áremelkedés lesz ezeknél a termékeknél.
Literenként 30-60 eurócenttel, tehát 115-230 forinttal volt drágább e hét hétfőn a szomszédos uniós országok benzinára a magyarországi hatósági árnál, a gázolajé pedig 25-40 centtel, azaz 95-153 forinttal. Ez volt az a jelentős árkülönbség, ami a komoly üzemanyagturizmust okozhatta Magyarországon, és a jelek szerint ezt akarta felszámolni a kormány a csütörtöki bejelentésével azzal együtt is, hogy a rendelet számos technikai és jogi kihívást is okozott.
Holnaptól csak magyar rendszámú, illetve magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autók tankolhatnak a kedvezményes, 480 forintos literenkénti áron a magyar benzinkutakon – jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Vagyis a kormány nem várta meg a július elsejei határidőt, máris szigorított a sokat bírált intézkedésen.
„Ha kitartóan keresgél az ember, 1600 forintért is lehet találni egy (alap ízesítésű) lángost, a fagylaltok ára szintén emelkedett, átlagosan 500 forint körül mozog jelenleg egy gombóc” – mondta el saját tapasztalatait Németh Tamás balatonboglári séf a Dining Guide-nek adott interjúban.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének keddi adása. Az adás első részében arról volt szó, hogy durván esnek a fontosabb tőkepiaci eszközök és globális eladási hullám indult el a tőzsdéken. Nagy Viktort, a Portfolio Részvény rovatának vezetőelemzőjét kérdeztük, hogy pontosan mi történik a piacokon. A műsor második részében Hornyák József, a Portfolio Makro rovatának elemzője volt a vendégünk, akivel a Lidl legújabb bejelentésével foglalkoztunk, mivel az üzletlánc megtiltja három árstopos termék vásárlását a nagykereskedők számára.
Délután 5 óra körül jelenik meg a Checklist keddi adása. A mai adás első témája a tőzsdéken látható globális eladási hullám és a piacokon megfigyelhető masszív tőkekiáramlás lesz. Ezután a Lidl szigorú lépésével foglalkozunk, mivel az üzletlánc a lakosság folyamatos élelmiszerellátásának biztosítása érdekében a jövőben nem ad el három árstopos terméket nagykereskedőknek.
Rohamosan vásárolják fel az árstopos termékeket a kisboltosok, cukrászdák, vendéglősök a szupermarketekben és a diszkontokban, ezért egyre többször fordul elő, hogy áruhiány alakul ki a boltokban. A beszállítók gyorsan emelik az árakat, így a kisboltosok már olcsóbban tudják megvenni a termékeket (beszerezni az árut) a diszkontokban és a nagy láncoknál. A Lidl lépett: a lakosság folyamatos élelmiszerellátásának biztosítása érdekében nem ad el három árstopos terméket nagykereskedőknek. Könnyen lehet, hogy más cégek is követik majd a példáját.
Kedd reggel teszi közzé a KSH az áprilisi inflációs statisztikát, ami a szakértők egybehangzó véleménye szerint további gyorsulásról fog tanúskodni. A kérdés csak az, hogy már most átlépjük a 9%-os határt, amire több mint húsz éve nem volt példa, vagy erre még várni kell néhány hónapot. Az elemzők szerint ugyanis nem kétséges, hogy ez is el fog jönni, sőt a nagy többség úgy gondolja, hogy a kétszámjegyű inflációs rátát sem fogjuk tudni elkerülni. A következő időszak legnagyobb kérdése, hogy mi lesz az árstopokkal, ez eldöntheti azt is, hol tetőzik majd a drágulás.
A magas olaj- és gázár, és a relatíve olcsó orosz olaj nagy hátszelet ad a Molnak, de a magyarországi nagykereskedelmi árszabályozás és a több kelet-közép-európai országban bevezetett kiskereskedelmi üzemanyag-árszabályozás nyomás alatt tartja a vállalat eredményét. Összességben azonban még így sem panaszkodhat a Mol, kiemelkedő eredményt ért el a vállalat, több első negyedéves rekordot is elért, többek között soha nem értékesített még annyi üzemanyagot a vállalat az év első három hónapjában, mint idén. A menedzsment abban látja a legnagyobb kihívást, hogy a vállalat megőrizze az ellátásbiztonságot és fenntartsa a vállalat profitabilitását, a cégvezetés megerősítette a korábban meghatározott 2022-es célkitűzéseket.
Vasárnap Szlovéniában a normál benzin ára mintegy 8%-kal, a gázolajé pedig több mint 20%-kal emelkedett, miután a kormány megszüntette az árstopot - írja az Euractive.
A kis kutakat üzemeltetők összefognak, és jövő héten alkotmányjogi panasszal élnek, ezzel párhuzamosan eljárást indítanak a magyar állammal szemben Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságánál, nyilatkozta a Szabad Európának Karsai Dániel ügyvéd. Eddig közel ötven benzinkutas csatlakozott a csoportos perhez.
Az orosz-ukrán háború hatására egész Európában radikálisan emelkednek az energiaárak, ennek következtében a távhőkasszába befolyó összegek már nem fedezik a szolgáltatók által benyújtott igényeket, ezért a kormány a büdzsé 7,5 milliárd forintos bővítéséről döntött, áll az ITM közleményében.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy júliustól újabb nyugdíjemelést ad a kormány, mert magas az infláció. Szerinte fontosak az árstopok, amelyek több mint 5%-ponttal csökkentik az inflációt. Kiemelte, hogy semmi akadálya nincs, hogy Magyarország megállapodjon az EU-val a helyreállítási alapról.
A magyar kormány meghosszabbítja az árstopok hatályát, így a normál benzin és gázolaj literje július 1-ig legfeljebb 480 forintba kerül majd a kutakon. A lépés nem meglepő azok után, hogy egy hete Gulyás Gergely arról beszélt, hogy az árstopok beváltak. Az árplafon meghosszabbítása a nagyobb láncokhoz nem tartozó, fehér kutak üzemeltetőit érintheti érzékenyen, ők most tartósan veszteségesen működtetik a kútjaikat, és jelentős kompenzációt kérnének a kormánytól. A Mol helyzete egészen más, mert mint meghatározó kiskereskedő, és jelenleg egyedüli nagykereskedő az üzemanyagok eladásán masszív veszteséget szenved el, de van, ami ezért bőven kompenzálja, ez pedig a relatíve olcsó orosz olaj. Addig, amíg még hozzá lehet jutni.
Megjelent a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének szerdai adása. A mai műsor első részében arról kérdeztük Hornyák Józsefet, a Portfolio Makro rovatának elemzőjét, hogy milyen hatással lesz az árstop július 1-ig való fenntartása a benzinkutakra, az élelmiszerboltokra és a termelőkre, de az adásban arról is szó volt, hogy mennyibe kerülnének majd az árstopos élelmiszerek, ha július 1-én kivezetnék az intézkedést. A podcast második részében Pletser Tamással, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjével beszéltünk arról, hogy hogyan lehetne csökkenteni Magyarország energiafüggőségét Oroszországtól, annak apropóján, hogy Oroszország két EU-s tagállam, Lengyelország és Bulgária esetében kedden leállította a gázszállításokat.
Hamarosan meghallgatható lesz a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének szerdai adása. A műsor első felében a szerdán július 1-ig meghosszabbított árstopok hatásáról lesz szó, második felében pedig arról, hogy miképpen menekülhetne Magyarország az orosz energiafüggőségből.