Ki fizeti meg a fenntarthatóság árát az ingatlanszektorban?

Ki fizeti meg a fenntarthatóság árát az ingatlanszektorban?

A magyar építőipari vállalatok elkötelezettnek mutatkoznak a fenntarthatósági szempontok érvényesítése mellett, és erre ösztönzik őket a finanszírozási oldalon a bankok és a befektetők is. Ők szívesebben hitelezik a zöldnek minősülő projekteket, és szívesebben vásárolnak olyan kötvényeket, amelyeket valamilyen fenntarthatósági cél megvalósítására bocsátanak ki. A zöld kötvénykibocsátások száma és értéke ugrásszerűen emelkedik, a folyamatot pedig a háttérből támogatja a Magyar Nemzeti Bank is. Látszólag tehát minden rendben, a szektor zöldítése folyamatban van - írja elemzésében Dános Pál, a KPMG ingatlan tanácsadásért felelős vezetője.

Itt van a legélhetőbb magyar települések és kerületek listája

Itt van a legélhetőbb magyar települések és kerületek listája

Nyolc helyen szerepel fővárosi kerület, míg a keleti és a nyugati országrészből egy-egy város fért fel az Otthon Centrum 2021-es élhetőségi rangsorának első 10 helyére. A csúcstartó kerületek árban is az élmezőnyben foglalnak helyet, ugyanakkor van néhány kedvezőbb árfekvésű élhető város is a listában.

Szűrővizsgálatok a magánszolgáltatóknál - Ilyen árakra számíthatnak a betegek

Szűrővizsgálatok a magánszolgáltatóknál - Ilyen árakra számíthatnak a betegek

Egyre nő az egészségügyi magánszolgáltatások forgalma, miután az állami ellátórendszer leterhelt, és egy-egy vizsgálatra akár hosszú hónapokat kell várni. A Pénzcentrum megnézte, nagyjából milyen árakra számíthat az, aki a magánszektort keresné fel különböző szűrővizsgálatok elvégzése miatt.

Tényleg ez a találmány forradalmasította az életünket?

Tényleg ez a találmány forradalmasította az életünket?

Mi az az egy találmány, ami a legtöbbet lendített az életünkön az ipari forradalom óta? A kérdés nem egyszerű, de a világhírű adatmágus, Hans Rosling úgy gondolja, hogy megtalálta rá a választ. Egy hétköznapi, unalmasnak számító tárgyról van szó, amiről ma már senki nem gondolná, hogy egykor milyen nagy segítséget jelentett a társadalom bő felének. Az alábbi cikkben eláruljuk, pontosan melyik tárgyról is van szó, és miért volt annyira fontos a feltalálása.

ITM: újabb 10 milliárd forinttal támogatja a kormány a gazdaság zöldítését

ITM: újabb 10 milliárd forinttal támogatja a kormány a gazdaság zöldítését

A kormány támogatást nyújt az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett vagy helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások fejlesztéseihez. Keddtől érhető el a Klíma- és természetvédelmi akcióterv céljaihoz illeszkedő, 7 milliárd forint keretösszegű felhívás, amelyet hamarosan követ a közép-magyarországi régió cégeinek szóló, további 3 milliárd forintos kiírás - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

Azt hiszed, hogy Magyarország borzasztó hely? - Élhetőbb, mint gondolnád

Mostanában egyre fontosabb az életminőség szempontjából a környezetvédelmi, a szociális infrastruktúrával és a kormányzás minőségével összefüggő beruházások intenzitása és ha ilyen szempontokat vizsgálunk, akkor Magyarország egészen élhető helynek tűnik a JPMorgan befektetési bank által követett 13 feltörekvő piac között. Ebben egyébként az Európai Uniónak, az általa megkövetelt sztenderdeknek és az uniós forrásfelhasználás szabályrendszerének is lényeges szerepe van a bank minapi összefoglalója szerint.

Megmenekülnek a panelek - Már nem akarják lebontani őket

A Miniszterelnökség ténylegesen megkezdte a panelbontással kapcsolatos háttértárgyalásokat, ám úgy tűnik, hogy ez most oda vezetett, hogy a szakma meggyőzte Lázár Jánost: panelépületek nagyszámú el- vagy visszabontására jelen körülmények között nincs lehetőség, és tömeges igény sincs rá - írja a Népszava. A panelek korszerűsítésének kérdése azért nem marad annyiban, de most egy időre valószínűleg lekerül a napirendről.

Egyre jobban szeretünk Budapesten élni

Az Európai Unióban Vilnius lakossága a legelégedettebb az életminőségével, míg a legkevésbé Athénban érzik jól magukat az emberek, annak ellenére, hogy a megelégedettség jelentősen javult a görög fővárosban. A budapestiek is egyre elégedettebbnek tűnnek az életminőségükkel, a ráta 6 százalékponttal nőtt, így az emelkedés a magyar fővárosban volt a második legmagasabb - derül ki az Eurostat legfrissebb kutatásából.

Ennyit a magyar egészségügyről: Bukarest is beelőzte Budapestet

Az Európai Bizottság legutóbb 2015 őszén készítette el az Életminőség az európai városokban című felmérését, melyben az európai lakosok elégedettségére volt kíváncsi többek között az egészségügyi szolgáltatásokkal, a sportolási lehetőségekkel, a levegőminőséggel, a városok zajszintjével, a tisztasággal, illetve a zöldfelületekkel kapcsolatban. Talán nem lep meg senkit, hogy az egészségügy területén elég elkeserítő helyet foglal el Budapest az európai fővárosok listáján, ugyanakkor a sportolási lehetőségekkel és a zöldterületek nagyságával a lakosok többsége elégedett nálunk. Persze nem csak a fővárosok között, de regionális szinten is vannak különbségek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.