öngondoskodás

Új elnök a MABISZ élén

Kisbenedek Pétert, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatóját választotta a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) ügyvezető testülete a szervezet új elnökének 2009. június 8-tól, miután az eddig elnök, Filvig István felmentését kérte - jelentette be Trunkó Barnabás, a szervezet főtitkára.

Tudja-e vajon minden autós, mi történt tegnap?

Hétfőn este elfogadta az Országgyűlés a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló új törvényt, így a szerződések évfordulójának liberalizációjáról és a központi kártörténeti nyilvántartás létrehozásáról is rendelkezett. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) örömét fejezte ki az elfogadott törvénnyel kapcsolatban, és kinyilvánította szándékát, miszerint a jövőben is tevékeny részese kíván lenni a károsultak fokozottabb védelmének.

Életbiztosítás, mi lesz veled?

Harmincöt milliárd forinttal volt kevesebb hazánkban az életbiztosítási piac első negyedéves díjbevétele az idén, mint tavaly. A negatív trend folytatódása várható, melyben az új szerzések drasztikus csökkenése mellett a visszavásárlások számának már tapasztalható gyarapodása is közre fog játszani. A biztosítók pánikot nem látnak, de kétségtelen, hogy idén még nem számíthatunk az életbiztosítási piac feltámadására.

Agyonvert a jég mindent - jönnek a kárkifizetések

A hétvégi viharok miatt hétfő reggelig közel 380 kárbejelentés érkezett az Allianz Hungária Zrt-hez. A leginkább érintett településeknek eddig Nyírbogdány, Nyírkarász és Nyíregyháza bizonyult. A várható kárkifizetés összege eddig meghaladja a 25 millió forintot.

"Elfogadhatatlan a kormány elképzelése"

Az önkéntes pénztári szektor 21%-át tömörítő független és munkáltatói önkéntes pénztárak és szövetségeik elfogadhatatlannak tartják a kormány elképzelését, mely szerint a munkáltatói hozzájárulást 2010 januárjától külön adó sújtaná - írják közleményükben a független és munkáltatói önkéntes pénztárak és szövetségek.

Allianz: életbiztosítással generációkon át

Az élet különböző szakaszaiban eltérő biztosítási védelemre van szükségünk. A megfelelő védelem szintjét alapvetően befolyásolja, hogy baj esetén kikről kell gondoskodni. Az Allianz új életbiztosítási programjai az egyes élethelyzetekben felmerülő legjellemzőbb kockázatokra kínálnak megoldást. A programok a kockázatoknak megfelelő biztosítási fedezeteket tartalmaznak, mégpedig úgy, hogy minél magasabb az adott élethelyzetben egy kockázat, annál nagyobb a programban szereplő - e kockázat elleni védelmet megtestesítő - biztosítási fedezet súlya.

Szalay-Berzeviczy: A kormány sorozatos hibákat követ el

Nemzetgazdasági érdek a hazai tőkepiac megerősítése, valamint a hosszú távú, elsősorban nyugdíjcélú megtakarítások minden eddiginél erőteljesebb ösztönzése. Azonban mindezzel teljesen szembe megy a kormány azon adómódosítási javaslata, mely mostantól adó- és járulékköteles tétellé nyilvánítaná az önkéntes nyugdíjpénztárakba történő munkáltatói hozzájárulásokat - mondta Szalay-Berzeviczy Attila. A Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke szintén ellenzi a nyugdíjpénztárakra vonatkozó inflációkövető hozamgarancia bevezetését, ahogy elhibázott lépésnek tartja a kormány tavaly őszi döntését a magánnyugdíjpénztári részvényállomány kötelező feltöltésének további két évre történő elhalasztásáról.

Az új jogszabálytervezet mattot ad az öngondoskodásnak

A Stabilitás Pénztárszövetség álláspontja szerint az új adójavaslat, elfogadása a munkáltatói hozzájárulás elmaradását, az önkéntes pénztári rendszer drasztikus meggyengítését, az emberek az elmúlt 15 év során nehezen kialakult, öngondoskodásba vetett hitének elbizonytalanítását, és a gyengélkedő magyar állampapírpiac egy állandó vevőszegmensének elvesztését vonja maga után. Ugyanakkor a magánnyugdíjpénztári rendszerre vonatkozó törvénymódosítási javaslat intézkedéseivel a Pénztárszövetség alapvetően egyetért.

Tényleg sokat költünk - de mire is?

Az elmúlt években igen sok vita folyt arról, hogy magasak-e a magyar állam kiadásai, illetve pontosan mi az, amire sokat költünk. A válasz nem is olyan egyszerű, hiszen az egyes országok költségvetései magukon viselik az állami gazdálkodás sajátosságait, így számos korrekció kell ahhoz, hogy elfogadható mértékben összehasonlítható adatokat kapjunk. Ezt a munkát végezték el P. Kiss Gábor és Szemere Róbert, a jegybank szakértői, akik az eredményeket az "Almát körtével? Mérlegen a visegrádi országok állami kiadása" című írásukban közölték. Az alábbiakban ebből idézünk.

Nálunk súlyosabb a válság, mint máshol (Gallup)

2009 májusában alig több, mint a megkérdezettek negyede volt elégedett azzal, ahogy él (1%-"nagyon elégedett" és 25% "inkább elégedett"). Velük szemben a többség vagy egyáltalán nem (28%), vagy pedig inkább nem volt elégedett (46%) az életével. A gazdasági válság hatására a rendkívül alacsony szubjektív életminőség-érzet szélesebb rétegeket érint, mint korábban, ma a magyar társadalom minden korábbinál nagyobb része elégedetlen az életével - derül ki a Gallup Intézet friss felmérésből.

Tudunk mi motor is lenni (UNIQA)

Tovább tudta növelni díjbevételét az UNIQA csoport és magyarországi leányvállalata, az UNIQA Biztosító Zrt. 2008-ban. A konszern növekedésének motorja a mi régiónk maradt, a magyar leányvállalat adózás utáni eredménye 2008-ban meghaladta a 3.6 milliárd forintot, ami jelentősen felülmúlta a 2007-es értéket (2.32 milliárd forint). A jó eredmény a nem-életbiztosítási ágazat és a folyamatos díjas életbiztosítási díjbevételek piaci átlag feletti növekedésének köszönhető.

Határok nélküli egészségügy az unióban: 2-3 éven belül valósággá válhat

Két-három éven belül leomolhatnak a határok az egészségügyi ellátás tekintetében is az Európai Unió tagállamai között - írta a Népszava hétfői számában. Az Európai Parlament ugyanis támogatja az Európai Bizottság javaslatát, miszerint az unión belül az állampolgárokat megilleti a teljes egészségügyi ellátás.

Újabb rossz hír a szlovákoknak

Kényszerszünetet tartanak május 11-től a Volkswagen (VW) szlovákiai üzemeiben, közölte hétfőn a német autóipari óriásvállalat az MTI tudósítása szerint.

Mennyit buktak a magyar milliárdosok?

Demján Sándor és Csányi Sándor sokat bukott az elmúlt 1 évben, de voltak olyan magyar milliárdosok, akik képesek voltak növelni vagyonukat. 2008 után ismét elkészült a Napi Gazdaság gondozásában a 100 leggazdagabb magyar listája.

Befektetés és biztosítás: fordulhat még a széljárás

A unit-linked biztosítások jelenleg megosztják a szakembereket, egyesek az aranykor végéről beszélnek, hiszen a válság kétségkívül átrendezte ezt a piacot is és a tavalyi viszonylag gyors felfutás után, manapság inkább a kockázati jellegű életbiztosítások, valamint a tőke- illetve hozamgaranciát/védelmet nyújtó termékek iránt nőtt meg a kereslet - állapítja meg az AEGON Magyarország hétfői sajtóközleménye.

Nyugdíjpénztári veszteségek: szabályozói felelősség

A magánnyugdíjpénztárak választható portfóliós rendszerének bevezetése mérsékelni tudta ugyan a legkorábban nyugdíjba vonuló tagok veszteségeit, ám a pénztári vagyon legnagyobb hányadát jelentő növekedési portfóliók hatalmas veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni. Ezt a BDO Forte szerint a pénzügyi válságon kívül az általános tájékozatlanság és a rossz szabályozói hozzáállás is okozta.

Biztos, ami biztosítva van - No de válságban is?

Több mint 4 százalékot estek tavaly a magyar biztosítók díjbevételei, miután a befektetéshez kötött (unit-linked) biztosítási termékek népszerűségvesztése nyomán jelentősen romlott az életbiztosítási ág teljesítménye - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének adataiból. Arról, hogy mi várható a jövőben, a Portfolio.hu Trunkó Barnabást, a szervezet főtitkárát, Kaszab Attilát és Kuruc Pétert, a K&H Biztosító két üzletágának vezetőjét, valamint Bartók Jánost, az AVIVA elnök-vezérigazgatóját kérdezte meg. A szakértők a válság miatt a hagyományos (kockázati típusú) biztosítási termékek szerepének felértékelődésére számítanak.

Örüljenek-e az autósok? Nem lesz mindegy, ki kivel karambolozik

Nem ért egyet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) szabályozásának megváltozására vonatkozó törvényjavaslattal a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Torjákné Amberger Teréz irodavezető úgy nyilatkozott a Világgazdaságnak, hogy a biztosításváltás időszakának eltörlése versenymérséklő hatásokkal járhat, s emellett több olyan rendszerelem is hibás marad, amelyek megkérdőjelezik a biztosítás kötelező jellegét.

Elkeserítő: visszafordíthatatlanul fogy a magyar

A magyar állami nyugdíjrendszert hosszú távon a romló demográfiai környezet, valamint az alacsony foglalkoztatottság veszélyezteti - amiért a jövőben mindenképpen hozzá kell nyúlni a rendszerhez -, a következőkben pedig a hazai folyamatokat próbáljuk felvázolni. A népességfogyás egyelőre úgy tűnik, hogy megállíthatatlan, még ha aktív családtámogatási politikát és komoly bevándorlási többlettel számolunk, akkor is 2050-re 8 millió főre fogyatkozhat a lakosság. A munkaképes korú lakosság felét pedig nyugdíjasok tehetik ki, miközben a csökkenő születésszám miatt egyre csökken a potenciális járulékfizetők száma.

Lassabban emelkedhet 65 évre a nyugdíjkorhatár

A korábban bejelentettnél hosszabb idő - tíz év - alatt emelkedne 62-ről 65 évre a nyugdíjkorhatár - derül ki az MTI tudósításából, a változás pedig elsőként az 1954-ben születetteket érintené. A kabinet a nyugdíjrendszert érintő módosításokról szerdán döntött, az előterjesztést pénteken nyújtja be a parlamentnek.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.