Bank

Kétmilliárd forintnyi kárt okoztak a hétvégi viharok

MTI
Kétmilliárd forintba is kerülhetnek a biztosítóknak az elmúlt hétvégi viharok - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint hétfő délutáni adatok alapján több mint ötezren fordultak a biztosítókhoz, a korábbi tapasztalatok alapján a következő két hétben a bejelentések száma a húszezret is meghaladhatja, a kifizetések összege pedig elérheti a kétmilliárd forintot. A mostani bejelentések elsősorban a szélvihar, a felhőszakadás, a beázás, a villámlás okozta károkra vonatkoznak, de feltűnően sok a jégverések miatti kár is.

A viharok a főváros mellett a Balaton térségében, Észak-Magyarországon és az Alföld középső részén okozták a legnagyobb károkat. A Mabisz közölte: a májustól augusztus végéig tartó kiemelt viharszezonban a biztosítók ebben az évtizedben már 83 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki a mintegy 1,15 millió bejelentésre a lakásbiztosítási szerződések alapján. Ezen időszak alatt a 2010-es év volt eddig a katasztrófáktól leginkább sújtott. Akkor 312 ezer bejelentésre 30 milliárd forintnyi kárt térítettek meg a társaságok.

A biztosítók arra kérik ügyfeleket, hogy amint szembesülnek a viharok által okozott károkkal, tegyenek bejelentést személyesen, telefonon, vagy e-mailen. A kárszemléig - amelyet a társaságok a bejelentést követően néhány napon belül igyekeznek elvégezni - csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzék el, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefon segítségével. A kisebb összegű lezárt károk esetén arra lehet számítani, hogy a kifizetések napokon belül megtörténnek - tájékoztatott a szövetség. A Mabisz ezúttal is arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után célszerű felülvizsgálni a biztosítást, nem lett-e alulbiztosított.

A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy kiterjed-e minden vagyontárgyra a biztosítás, kell-e bővíteni újabb fedezettel a szerződést a megváltozott kockázati igény miatt. A több mint négymilliónyi hazai lakóingatlan 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A piacon erős a verseny: tizennégy társaság kínálja több tucat lakástermékét - tájékoztatott a Mabisz.

Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
otp bankfiók belső és külső képek, logó