Fogyatékossá tesz-e minket a mesterséges intelligencia?

A következő 100 év legalább akkora mértékű technológiai-biotechnológiai ugrást hozhat, mint amekkora az elmúlt 10 000 évben bekövetkezett a történelemben, vagyis most is egy fejlődésbeli szingularitással néz szembe az emberiség. A földművelésre való áttérés hozzávetőlegesen csupán tízezer éve következhetett be, de ezt sem tudhatjuk pontosan, hiszen a legrégebbi, erre utaló írásbeli nyomok alig 5-6000 évesek. Ehhez képest az ipari forradalom (első szakasza) gyakorlatilag bő 80 év (1770-1850) alatt zajlott le a világon. A számítógépek forradalma pedig csupán pár évtizedet vett igénybe az 1980-as évektől kezdődően. A biotechnológia szintén óriási fejlődés előtt áll, hiszen az emberi DNS-t már legalább 20%-ban biztonsággal (de nem következmények nélkül) tudják módosítani a 2012-ben kifejlesztett CRISPR-eljárás révén.

Ami ennél is nagyobb előrelépést jelenthet, az a mesterséges intelligencia fejlesztése-fejlődése. Ez különösen igaz a fogyatékkal élő emberek esetében, hiszen egy okoseszköz vagy az arra épülő szolgáltatás/applikáció nagymértékben képes javítani az önálló életvitelük minőségét. Például vakok kitűnően tudják használni az okostelefonokat, vagy a súlyos mozgássérültek agyhullámokon és számítógépen alapuló végtagmozgatása hamarosan elérhetővé válhat; nem beszélve az autistákat vagy siketeket segítő egyéb alkalmazásokról. A távlatok már most beláthatatlanok: idén januárban a Nature tudományos lap arról tudósított, hogy a világ egyik legösszetettebb, kínai eredetű ősi játékban (go) a Google cég szoftvere már-már megalázó vereséget mért nemcsak az Európa-, de a világbajnokra is.

A mesterséges intelligencia a "hogyan"-ra talán még mindig jobban tud választ adni, mintsem a "mit"-re. A go játék példájánál maradva: a gép ugyan képes megnyerni a meccset, de neki nem célja a győzelem, csupán egy feladat, amit beleprogramoztak. Egyre több elemzés szerint a gépek öntanulási folyamata miatt belátható időn belül a tudásalapú munkakörök kiváltása tekintetében el kell felejteni a "lehetetlen" szót. Az ember szervesen integrálásra kerül egy mesterséges intelligencia által fenntartott környezetben, ahol az emberek egyéni fizikai és bizonyos mentális-kognitív képességei folyamatosan leértékelődnek. Vagyis az emberi képességek egyre inkább "fogyatékossággá" válnak, ami nem baj, hiszen ezzel a fogyatékosság maga is egyre kevésbé lesz releváns a társadalomban és a társas kapcsolatokban.

Önmagában a technológiai fejlődés jövőbeli iránya előzetesen mindig csak egy lehetőség a sok közül, és sosem a végzet (lásd Kína történetét). A nagy technológiai újítások sem úgy terjedtek el a múltban, ahogyan korábban jósolták, így mindig fenntartásokkal kell kezelni a profetikus előrejelzéseket. Ennek ellenére érdekes az, hogy John M. Keynes már 1930-ban külön írásban (Economic Possibilities for our Grandchildren) foglalkozott egy magasabb szintű technológiai fejlődés társadalomra gyakorolt lehetséges és tömeges munkanélküliséget okozó hatásaival. Keynes szerint a technológiai fejlettség elérkezhet egy olyan szintre, amikor ténylegesen kevesebb élő munkaerőre lesz szükség. Itt még nem tartunk, hiszen az automatizálás egyelőre csak bizonyos szektorokban és területeken domináns, illetve sok minden mástól is függ a további terjedése: munkabér, munkaerőpiac nagysága, robotok fejlesztési költségei, logisztika, vállalatok és nemzeti bankok helyzete, központi kormányzat szerepe a gazdaságban, politikai trendek, stb. Ráadásul a legmodernebb technológiai innovációs megoldások sokszor csak hosszú évek, évtizedek alatt szivárognak le a kkv-k szintjére. Bár itt is látszik változás, hiszen nemcsak a termékciklusok rövidülnek, hanem az egyéni termék- és szolgáltatásskálák is folyamatosan bővülhetnek, növelve a fogyasztást, átalakítva a vállalatok méretét.

Vajon hol fogunk tartani 10 év múlva, és valóban igaza lesz-e Keynesnek 2030-ra?

• Címkék:
• technológia,
• mesterséges intelligencia,
• makrogazdaság,
• vélemény