Gazdaság

A magyarországi bér-paradoxon

Oblath Gábor, közgazdász 2018. október 24. 13:02

A 2010 és 2017 közötti időszakban a reálbér kétféle módon értelmezett mutatójának változása hatalmas különbséget mutat. A dolgozók szempontjából fontos nettó reálkeresetek 30%-kal emelkedtek, miközben a munkáltatók bérköltségét jelző - más statisztikai forrás alapján mért - termelői reálbérek stagnáltak. A kétféle mutató közötti feszültség feloldásának mikéntje jelentősen befolyásolja a hazai gazdasági folyamatairól kialakított kép egészét. Ha a termelői reálbérköltségek nem nőttek, az a termelékenységre vonatkozó adatokkal összhangban van ugyan, ám nem hihetjük el, hogy a dolgozók nettó reálbére 30%-kal nőtt. Ha viszont a dolgozói reálbérek 30%-kal emelkedtek, nem hihetjük el, hogy a termelékenység alig változott. Az ellentmondás statisztikai összetevőinek elemzése arra vezet, hogy a kétféle módon értelmezett reálbérváltozás közötti 30 százalékpontnyi résnek mindössze egyharmadát magyarázzák meg a fogalmi, illetve módszertani különbségek. Az eltérés magyarázatának keresése mégsem hiábavaló: azt a sejtést támasztja alá, hogy az időszak egészét tekintve, nemzetgazdasági szinten a fogyasztói reálbérek emelkedését túl-, a termelői reálbérekét pedig enyhén alulbecsülhetik a hivatalos adatok, illetve az azokra támaszkodó számítások. A hazai bér-paradoxon feloldása a statisztikusokra, a folyamatok konzisztens adatokon alapuló értelmezése viszont a közgazdászokra vár.

1 2 3 ›

Kezdjük az elején!.

Írásom közvetlen előzménye Dedák Istvánnak a Portfolio-n szeptemberben megjelent cikke, amely kiegészítette, illetve korrigálta egy márciusban publikált írását. Korábbi cikkében annak a véleményének adott hangot, hogy a hazai reálkeresetek a termelékenységhez viszonyítva túlzott mértékben nőttek, de a keresetekre nézve az úgynevezett intézményi munkaügyi statisztika (IMS), a termelékenységet illetően pedig a nemzeti számlák (NSZ) adataira támaszkodott. Második írásában a bérek alakulásáról is NSZ-adatokat használva, arra jutott, hogy a 2010-es években reálbérek a termelékenység szerény emelkedésével összhangban alakultak. Az első írás azt sugallta, hogy a hazai béremelkedés ISM által jelzett üteme fenntarthatatlan, a másodiknak viszont az volt az üzenete, hogy ugyanebben az időszakban az NSZ-adatok alapján értelmezett bérek éppoly kevéssé emelkedtek, mint a termelékenység.

Bár nyilván a második megközelítés tekinthető módszertani szempontból korrektnek, nyitva maradt egy fontos kérdés: mi lehet annak hátterében, hogy az IMS szerinti bérek 2010 és 2017 között sokkal jelentősebben emelkedtek, mint amit az NSZ-adatok jeleznek? Az is válaszra vár, hogy nemzetgazdasági szinten vajon emelkedhettek-e a fogyasztói reálbérek az IMS által jelezett 30%-kal, ha a nemzetgazdasági termelékenység alig nőtt. Kezdjük a fogalmak és az adatforrások tartalmának tisztázásával!

Fogalmak

A folyó áron mért (nominális) bérek a statisztikában három különböző dolgot jelenthetnek, amelyeknek - alkalmasan deflálva - kétféle, közgazdasági jelentéssel is bíró reálbér-mutató feletethető meg. A legszélesebbtől a szűkebb munkajövedelem-kategóriák felé haladva, a nominális bérek a következőket jelenthetik.

A munkavállalói jövedelmet, amely a dolgozó nettó keresetén felül a dolgozót terhelő (de a munkáltató által levont és befizetett) adókat és járulékokat, valamint a munkáltatót terhelő járulékot tartalmazza: ez a "szuperbruttó" bérköltség mutatójának tekinthető.
A bruttó bért, amely annyiban különbözik az előbbitől, hogy nem tartalmazza a munkáltatót terhelő járulékot.
A nettó bért, amit a dolgozó hazavisz.

E három közül a második mutató alakulásának önmagában nincs közvetlen mikro-, illetve makrogazdasági jelentősége, hiszen a bruttó bér sem a munkáltatót terhelő teljes bérköltséget, sem pedig a dolgozónak jutó nettó munkajövedelmet nem mutatja. Szempontunkból az adja a statisztikai jelentőségét, hogy ez a kategória köti össze az IMS és az NSZ béradatait. Az a tétel, amely az IMS fogalomhasználata szerint bruttó bér, az NSZ terminológiája szerinti bruttó "bérek és keresetek"-nek felel meg. E tétel reál-változása nem sokat jelent, ezért - noha a statisztikai hivatalok gyakran megteszik - fölösleges bármilyen árindexszel deflálni.

Ezzel szemben a termelés árindexével (a GDP-deflátorral, vagy a bruttó hozzáadott érték [GVA] deflátorával) leosztott nominális munkavállalói jövedelem változása a (szuperbruttó) termelői reálbér alakulását, a fogyasztói árindexszel deflált nettó bérindex pedig a (nettó) fogyasztói reálbér változását jelzi. Az előbbi, amelynek forrása az NSZ, reálköltség-mutató, amely a termelékenység alakulásával összehasonlítva értelmezhető. Az utóbbi viszont - melynek forrása az IMS - reáljövedelmi mutató, amely makroszinten például a háztartások fogyasztási kiadásainak, illetve megtakarításainak alakulásával vethető egybe.