Gazdaság

Kiderült: a kormány az egészségügy permanens átalakításába kezd

2022. december 22. 15:44 | Csiki Gergely

Kiderült: a kormány az egészségügy permanens átalakításába kezd

Hatalmas érdeklődés övezte a Magyar Orvosi Kamara vezetőinek, valamint a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárságának nyilvános - online közvetített - egyeztetését, amely feszült hangulatban, az egyet nem értések tisztázásával indult, majd több bizonytalan, a jogszabályokból kikövetkeztető értelmezés tisztázására is adott lehetőséget. Közben viszont az is jól érzékelhető volt, hogy egyetlen ilyen egyeztetés nem elegendő, az érintettek körében ugyanis nagy az információhiány, és ebből kifolyólag a bizonytalanság érzése. Főleg annak fényében, hogy Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár elmondása szerint az egészségügy permanens átalakítására készül, fél évente várhatóak lényeges új rendeletek.

Jó hír érkezett az amerikai gazdaságból

2022. december 22. 15:29 | MTI, Portfolio

Jó hír érkezett az amerikai gazdaságból

A végleges adatok alapján az amerikai gazdaság nagyobb mértékben növekedett a harmadik negyedévben, mint amire az előzetes adatok alapján számítani lehetett.

Egyre aggasztóbbak a számok: terjed a tridémia Magyarországon

2022. december 22. 12:16 | MTI, Portfolio

Egyre aggasztóbbak a számok: terjed a tridémia Magyarországon

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján 24 300-an fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében csütörtökön. Ez is bizonyítja, hogy egyre nagyobb méreteket ölt Magyarországon is a tridémia, tehát az a jelenség, amikor egyszerre terjed az influenza, a koronavírus és a légúti óriássejtes főleg kisgyermekeket sújtó vírus (RSV).

Japán kiheverte a fukusimai sokkot: újra atomenergiára tesz

2022. december 22. 11:44 | MTI

Japán kiheverte a fukusimai sokkot: újra atomenergiára tesz

Japán a globális energiaválságban egyre inkább az atomenergiára támaszkodik. A kormány csütörtökön elfogadott irányelve előírja a meglévő reaktorok élettartamának meghosszabbítását az eredetileg megszabott 60 éven túl. Mindemellett Japán megkezdi következő generációs atomerőművek építését is, amelyekkel hosszabb távon le fogják váltani a jelenleg működőket is.

Jelentős reálbércsökkenést vár az MNB jövőre

2022. december 22. 10:10 | Portfolio

Jelentős reálbércsökkenést vár az MNB jövőre

Ma közzétette teljes inflációs jelentését a Magyar Nemzeti Bank, a főbb megállapításokat pedig sajtótájékoztató keretében teszik közzé. A korábban vártnál sokkal magasabb infláció, alaposan lefékező gazdaság - ez a nagy kép 2023-ra.

Kannibalizálják az orosz repülőgépeket? – Megszólalt a miniszter

2022. december 22. 09:41 | Portfolio

Kannibalizálják az orosz repülőgépeket? – Megszólalt a miniszter

Az orosz légiközlekedési ágazat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elkerülje a repülőgépek „teljes kannibalizálását” a pótalkatrészekért – mondta Denisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszter a Vedomosztyi üzleti lapnak.

Negyedik napja önti Kína a pénzt a bankoknak

2022. december 22. 09:03 | MTI

Negyedik napja önti Kína a pénzt a bankoknak

A kínai jegybank 157 milliárd jüant (22,5 milliárd dollárt) bocsátott a bankok rendelkezésére csütörtökön fordított repoműveletek keretében. Hétnapos műveletek során 4 milliárd jüant juttatott az ország pénzügyi rendszerébe, évi 2 százalékos kamattal, illetve 153 milliárd jüant 14 napos repo keretében, 2,15 százalékos évi kamattal.

Recesszióban a brit gazdaság

2022. december 22. 08:58 | MTI

Recesszióban a brit gazdaság

Az első becslésnél valamivel nagyobb mértékben csökkent a brit gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben.

Mire lesz elég a 30 milliárdos kórházi adósságrendezés?

2022. december 22. 08:45 | Csiki Gergely

Mire lesz elég a 30 milliárdos kórházi adósságrendezés?

Az idei év végén betervezett 30 milliárd forintos állami adósságrendezés mérete nem kielégítő, és a konszolidáció megvalósításának módját is lehet kritikával illetni, ugyanis az nem ösztönöz teljesítménynövelésre - fejtette ki a Portfolio-nak nyilatkozva Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke. A Bethesda Gyermekkórház főigazgatójával beszélgettünk arról, hogy miért garantált, hogy gyorsuló ütemben fog tovább növekedni a kórházak tartozásállománya, de kérdeztük a napokban nagy port kavart friss rendelettervezetről is, amelyet sokan már csak az orvosok kényszermunka-törvényének neveznek.

Jogsértően hirdethetik az egyik fitnesz weboldalon az étrend-kiegészítőket, nyomoz a GVH

2022. december 22. 08:45 | Portfolio

Jogsértően hirdethetik az egyik fitnesz weboldalon az étrend-kiegészítőket, nyomoz a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a gymbeam.hu fitnesz-webáruházat üzemeltető szlovák vállalkozással és annak magyarországi leányvállalatával szemben. A cégek ugyanis valószínűleg megalapozatlan egészségre vonatkozó állításokkal, esetenként gyógyhatás-ígéretekkel, megtévesztő árfeltüntetéssel, továbbá a forgalmazáshoz szükséges bejelentési kötelezettség teljesítése nélkül árusítják egyes termékeiket - áll a GVH közleményében.