Óriási mérföldkövet ért el Jeff Bezos űrrakétája: egyértelmű kihívót kapott a SpaceX
Globál

Óriási mérföldkövet ért el Jeff Bezos űrrakétája: egyértelmű kihívót kapott a SpaceX

Portfolio
A Blue Origin New Glenn űrrakétája csütörtökön teljesítette első éles bevetését, amelynek keretében pályára állította a NASA EscaPADE missziójának két űreszközét, amelyek hamarosan folytatják majd útjukat a Mars felé. Az űrvállalat küldetése azért is különleges, mivel a kétfokozatú rakéta első, újrafelhasználható gyorsítófokozata sikeresen visszatért a Földre és leszállt egy Atlanti-óceáni platformhajó fedélzetére, ezzel pedig a Blue Origin lett a második olyan cég, az Elon Musk vezette SpaceX után, amelynek sikerült ezt a bonyolult manővert végrehajtania.

Az Amazont is tulajdonló dollármilliárdos, Jeff Bezos űrcége által fejlesztett hordozórakéta év eleji bemutatkozása óta most repült először éles, megrendelői küldetésen.

Az idén januárban eljesített első repülési tesztet ugyan a vállalat összességében sikerként könyvelhette el, akkor még nem sikerült a rakéta első fokozatának landolnia a Földön, amely a jövőre nézve a fenntarthatóság és költséghatékonyság szempontjából kulcsfontosságú tényező.

A mostani, sikeres landolás kulcslépés a Blue Origin számára, hogy a SpaceX-hez, aki jelenleg abszolút piacvezető rakétaindítások tekintetében.

Az Elon Musk álta vezetett SpaceX legnépszrerűbb, Falcon 9-es rakétája már egy évtizede hajt végre rendszeresen hasonló visszatérési manővereket, a jelenleg teszt alatt álló, két teljesen újrafelhasználható fokozatból álló Starhip rakétarendszer gyorsítófokozata pedig már kétszer az indítóállásra is sikeresen hajtott végre landolást.

A New Glenn tegnapi élő közvetítésében tiszta, napos ég alatt volt követhető a rakéta felemelkedése, miután a hét BE-4 hajtómű a levegőbe emelte a közel 100 méter magas rakétarendszert. A startot többnapos halasztás előzte meg az időjárás és egy a héten jelentkező, napkitörés okozta geomágneses vihar miatt.

Körülbelül tíz perccel az indítás után a nagyjából 17 emelet magas, levált első fokozat sikeresen visszatért, és leszállt az Atlanti-óceánon lebegő Jacklyn nevű bárkára.

A rakéta a NASA EscaPADE missziójának keretében két űreszközt állított Föld körüli pályára. A két szonda, a Blue és a Gold folytatja majd az útját a Mars felé, amelyet várhatóan 2027-benérhetnek majd el. Ezt követően szinkronizált ellipszispályákra állnak, és 11 hónapon át vizsgálják a bolygó űridőjárási környezetét. A fedélzeti műszerek azt elemzik majd, miként hat a napszél nagyenergiájú, töltött részecskéinek árama a Mars viszonylag gyenge mágneses terére, és hogyan járul hozzá ez a kölcsönhatás a már eleve vékony légkör további ritkulásához. Az eredmények segíthetnek megmagyarázni, miért vált a valaha melegebb, nedvesebb Mars sivataggá, és hogyan befolyásolja a napsugárzás a felszínt.

Dave Limp, a Blue Origin vezérigazgatója azt mondta:

Teljes küldetéssikerrel zártunk ma, rendkívül büszke vagyok a csapatra.

A sikeres küldetésre Elon Musk is reagált az X platformon és gratuálcióját fejezte ki a vállalat számára.

A tegnapi teszttel tovább élesedhet az egyébkén is erős verseny a magánűrvállalatok között a kereskedelmi rakétaindítások terén. Mivel a NASA és más űrügynökségek is egyre inkább támaszkodnak vállalatokra a küldetéseik során, akár hosszabb űrmissziókban is fontos szerep jut majd ezeknek a cégeknek. A Blue Origin egyik célja az új rakétával, hogy a jövőben nemzetbiztonsági eszközöket és Jeff Bezos óriásvállalatának, az Amazonnak a saját internetes műholdjait szállítsa majd fel Föld körüli pályára, valamint a vállalat által tervezett űrállomás építésében is kulcsszerepet kaphat.

A Blue Origin dollármilliárdokat költött a New Glenn kifejlesztésére. A John Glennről elnevezett jármű hajtóművei kétszer akkora tolóerőt képesek leadni, mint a SpaceX Falcon 9 rakétája, amivel nagyjából eléri a Falcon Heavy erejét, mindeközben a riválisainál nagyobb rakteret kínál.

A NASA mintegy 55 millió dollárt költött az EscaPADE-küldetésre, és 18 millió dollárt fizetett a Blue Originnek a New Glenn repüléséért a szövetségi közbeszerzési adatok szerint.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Paul Hennessy/Anadolu via Getty Images

KonyhaKontrolling

Már minden szerencsejáték?

Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné

Ez is érdekelhet