
Eljött az idő, amikor már nemcsak a befektetési alapokról szóló konferenciákon, vagy egy tőzsdei vállalatokról beszélgetéseken kerül elő az ESG fogalma. Az egész vállalati szektort elérte ez a megközelítés, amiből az építőipar sem maradhat ki, noha tudjuk, hogy tipikusan nem az az ágazat, ahol az újdonságok a leghamarabb megjelennek. Bozsik Balázs, a PwC ESG Business Services szenior menedzsere, egyben az Építőipar 2022 konferencia ESG-ről szóló beszélgetésének a moderátora, többek között arról kérdezte a résztvevőket, hogy nekik mit jelent a bűvös három betűs szó, hogy a fogyasztói oldalon mennyire jelent meg az igény az ESG szempontok betartására, valamint, hogy milyen előnyökkel, illetve költségekkel jár az ennek való megfelelés a szereplők számára.
Báthory Balázs, a Market Építő Zrt. innováció és stratégiai fejlesztések vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az ESG mind a három aspektusával foglalkoznak, és azt látják, hogy beruházóként, az asztal mellől, könnyebb az ESG szempontoknak megfelelni, mint amikor kivitelezőként 1300 embert kell hadrendbe állítani és mindenkinek elmagyarázni, hogy miről is van szó. "Az ESG egy hozzáállást, mentalitást jelent, amit meg kell tanulni. Az S betűvel már régóta foglalkozunk, az E betű nagyobb tudatosságot igényelt, csakúgy mint az értéklánc menedzsment is, ahol szintén sokkal nagyobb tudatosság mellett kellett elköteleződnünk, ezért a körülbelül 7000 beszállítóból, kiválasztottunk 200-at, akikkel elkezdtünk ebből a szempontból is foglalkozni." - mondta el a vezérigazgató-helyettes, majd hozzátette:
Ketté fog szakadni a piac. Lesz aki akar és tud foglalkozni ezzel, lesz aki vagy nem akar, vagy nem tud.
Báthory Balázs arról is beszámolt, hogy saját meggyőződésből indultak el ezen az úton, azért gyűjtöttek adatokat mert szükség volt az 5 éves stratégiájukhoz. 24 témakörben 56 akciópontra bontották a teendőket, ami minden bizonnyal sok munkát fog igényelni.
Keresünk-e ezzel pénzt? Közvetlenül biztos nem. Hatékonyságot javítunk-e? Néhány akcióval igen, például a partnerkapcsolat építéssel, azzal a képzéssel amit a partnereknek adunk. Konkrét megtakarításunk is lesz ebben az 5 éves periódusban és verseny előnyt is jelenthet, vagy inkább a versenyhátrány elkerülését.
- tette hozzá.
Balogh Péter, az MKB Bank Nagyvállalati Ügyfélkapcsolatok és Strukturált Finanszírozási Ügyvezető Igazgatóságának vezetője a banki szempontokat képviselve elmondta, hogy mind ügyféloldalon, mind a saját működésükre is hatással van az ESG. Előbbi esetében a teljes építőipari láncot nézve egyrészt igaz, hogy a beruházónál van leginkább nyomatéka a pénzügyi ösztönzésnek, ugyanakkor a jövőben ez megváltozhat: finanszírozóknak nemcsak a beruházások hitelezésénél kell majd az ESG-re fókuszálniuk, hanem minden banki ügyfélnél kell majd ESG szempontú minősítést készíteni, és kockázatként fog felmerülni, ha az ügyfél nem felel meg ezeknek. Tehát ez közvetlenül a vállalatokat is érinti, nem csak az értékláncon keresztül szivárog be. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a bank saját működése kapcsán van érezhető előnye az ESG alapú működésnek: "Egy banknak a legértékesebb erőforrása a tőkehelyzete, a jelenlegi szabályozás alapján, ha zöld finanszírozást nyújtunk egy vállalatnak, akkor tőkekövetelmény-kedvezményt kapunk, tehát egyértelmű anyagi előnyünk is származik belőle." - mondta el Balogh Péter.
Direkt szabályozás még nincs, de ha két hitelkonstrukciót nézünk bankon belül, egy zöld és egy nem zöld projekt hitelezését, akkor a banknak az előbbi egyértelműen kedvezőbb lesz, így a piaci lehetőség is nagyobb a zöld projektek tekintetében. Ez zöld finanszírozás tehát versenyelőnyben van egy nem zöldhöz képest.
- tette hozzá a szakértő, végül pedig kihangsúlyozta, hogy ha a zöld projektek előnyben részesítése látszik egy bank magatartásán, akkor a vállalatok, sőt a nap végén a lakossági ügyfelek magatartásán is meg fog látszódni.

Dr Pásztor Tamás, a CPI Hungary jogi és operatív igazgatója arról számolt be, hogy egy nagyobb nemzetközi cégcsoport részeként náluk ki vannak jelölve az irányok, amit könnyebben le lehet követni.
Az ESG kapcsán van egy általános befektetői megfelelés generálta ösztönzés, de emellett a menedzsment, az egyéni elköteleződés kiemelten fontos.
- tette hozzá Pásztor Tamás. Beszélt arról is, hogy fejlesztőként az érdekeltjeik közül a bérlők a legfontosabbak, akikkel folyamatosan egyeztetnek az épület energetikai, vagy wellbeing szolgáltatásairól, ezzel egy közös információs platformot működtetve. A nemzetközi bérlők részéről van erre igény, de olyan bérlővel is lehet találkozni, akinek épp a CPI mutatta meg ezeket a szempontokat, illetve az ezzel járó lehetőségeket. Bár van egy adminisztrációs költsége az ESG szempontok betartásának, de az előnyök ezt felülmúlják.
Dr Ódor Dániel, a Taylor Wessing partnere elmondta, hogy az ESG szempontok már a szerződésekbe és a befektetők döntéseibe is beszivárogtak. Jogi tanácsadóként az a feladat hárul rájuk, hogy beépítsék a szerződésekbe, például a fejlesztők, vagy akár az ő beszállítóik ESG szempontú kötelezettségeit. Az ESG keretrendszerről úgy fogalmazott a szakértő, hogy bár jogalkotói oldalon az EU is csak most fekteti le ennek az alapjait, a gyors becsatlakozás számukra versenyelőnyt jelentett.
A jogalkotó vélhetően a finanszírozási oldalon próbálja majd megfogni a kérdést, ott fog szabályozni, ahonnan a pénz jön, ami mindenkire - a fejlesztőkre, az építőipari cégekre is - kihat majd.
Jelenleg jelentéstételi feladata van a nagyobb cégeknek, de később a kisebb cégek felé is eljuthatnak a kötelezettségek. A beszerzési folyamatoknál nagy versenyelőny az ESG szempontoknak való megfelelés, már van példa olyan rendszerre, amely a beszerzési folyamatok során minimumokat követel meg például a kivitelezőtől az anyaghasználatra vonatkozóan, vagy akár arra is, hogy miként kezeli, értékeli a saját munkavállalóit. Ezek a szempontok egyre szofisztikáltabbak lesznek, aki erre nem készül, az lemarad.
A konferencia további beszámolói:
Címlapkép forrása: Stiller Ákos/Portfolio
Megrázó felvétel: teljesen leégett Ázsia egyik legnagyobb palotája, történelmi kincsek vesztek el
Lángok martalékává vált a Szinga Durbar.
6 milliárd dollárt és 10 Patriot rakétarendszert kér Ukrajna
Lőszerre és a támogatások átláthatóbb ütemezésére is szükség van.
Állítólag túlélték az izraeli csapást a Hamász vezetői
Egy katari tisztviselő és öt alacsonyabb rangú Hamász-tag viszont meghaltak.
Amerika szövetségesének területén bombázott Izrael - Megtörte a csendet Donald Trump
Itt van az elnök álláspontja.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
