A cikk megjelenését a Portfolio Property X 2025 támogatta.
A két évvel ezelőtti kihívásos időjárási körülmények között megrendezett hagyományteremtő túra már csak rossz emlék, a tavalyi alkalom viszont annál inspirálóbbnak bizonyult, hiszen ahhoz képest is megduplázódott a résztvevők száma a Portfolio egyedülálló bringás eseményén, az X-Cycling Day-en.
Idén már 3 távon és 3 tempóban, folyamatosan változó kisebb-nagyobb csoportokban, közel száz elszánt kerékpáros (akiknek nagy része konferencia résztvevő is egyben) pattant nyeregbe az Etele Plázánál a Tejmadár reggelijét követően, hogy célba vegye a balatonfüredi Anna Grand Hotelt, a május 28-29-én sorra kerülő Portfolio Property X helyszínét.
A galéria itt érhető el.
A motivációért a szikrázó napsütésben nem kellett a szomszédba menni, miközben mindenki önálló tempójában haladhatott. Míg az Epronex Építő Zrt. támogatását élvező ProX csapat saját határa feszegetésével tekert le a füredi célhoz, a SportX-es társaság a SmartFM szakmai vezetésével a teljesítményt lendülettel ötvözve pipálta ki a távot, a felszabadultság jelszavát zászlajára tűző TourX különítmény a kezdetektől chill üzemmódba kapcsolva, de annál jobb hangulatban rótta a kilométereket, a CPI Property Group által kiemelten támogatott élményeseményen.

Az etyeki emelkedő után, Gyúrónál már igazán jól esett egy kis frissítés, ahol máris kezdett összekovácsolódni a társaság. A bringásokat víz, izotóniás ital, banán és energiaszeletek segítették a következő szakasz előtti frissítésben, a CBRE állomáson.

Volt, aki nagyjából féltávnál, Pákozdnál csatlakozott a menetbe. Az Etele Plázától tekerőket ugyanitt újabb frissítő pont várta, és ekkorra megkerülhetetlenné vált egy-egy sportfröccs vagy sör elfogyasztása is. A pákozdi megállót és frissítőpontot idén a SmartFM vette a nevére.
Az akarattyai pihenőnél már csak azoknak volt teljesen őszinte a mosolya, akik ezen a ponton kapcsolódtak be. De a Balaton látványa a Magaspartról hatalmas lelki erőt ad a mintegy 100-110 km tekerés után, hogy itt vagyunk, megcsináltuk (a nehezét)!

Ami viszont mindenkit feldobott, hogy innen már csak laza 33 km volt hátra; egy kicsivel több, mint az egész ötöde. A célban a bringásokra váró luxusfrissítők pedig bőven elég motivációt jelentettek a folytatáshoz.
A várva várt pillanat: a megváltást jelentő célba érés. Régen esett ilyen jól a behűtött pezsgő – szigorúan állva fogyasztva.

A kihívásokkal teli nap utáni a lazítás támogatója az Erste, amelynek köszönhetően a StretchMe csapata vette kezelésbe a fáradt izmokat.
Az Epronex Építő Zrt. a ProX Tour exkluzív versenyélményét segítette elő, míg a Tejmadár energia- és koffeingazdag reggelijét az Etele Plaza biztosította.

A SportX és TourX résztvevőinek zökkenőmentes lejutásában a CBRE, a SmartFM és a Taylor Wessing nyújtott támogatást.

Ezen túl nagy köszönet jár az Avisnak a kísérőautó szolgáltatásért, a Giantnek az egész napos szerviztámogatásért, a Tejmadárnak a reggeliért, a Magyar Kerékpáros Szövetségnek a szakmai segítségért, és végül, de nem utolsósorban az adománygyűjtő kampányunkat támogató Intersportnak.

Az esemény jó ügyet is szolgál, a CPI Hungary ugyanis résztvevőnként (akik a teljes távot teljesítették) 20 ezer forintot ajánlott fel a hátrányos helyzetű gyermekek biciklihez és bringás kiegészítőkhöz jutásához, míg a Portfolio az X-Cycling Day teljes jegybevételét dedikálta ugyanerre a jótékony célra, amihez az Intersport 500 ezer forint értékben járult hozzá új gyermek bukósisakokkal.
A tekerés azonban csak az előszó az ingatlanpiac évről évre egyre népszerűbb élménykonferenciájához: a május 28-án induló Portfolio Property X ugyanis az iparág vezető képviselőit vonzza egy helyre, ahol
- az ágazatra ható makrokörnyezet,
- az energiahatékonyság,
- az iroda-, hotel- és lakáspiac,
- az ipari és logisztikai ingatlanok,
- a kapcsolódó finanszírozás, valamint
- a facility management
kérdései lesznek középpontban két teljes napon át.
A szakmán túl ez a két nap ugyanakkor éppen annyira szól a kötetlen kapcsolatépítésről, amihez egyebek mellett pezsgő, petanque, ínyenc falatok és az Anna Grand Hotel pazar miliője szolgáltatja a tökéletes keretet − és ezáltal teszi kihagyhatatlanná az egész eseményt.
A cikk megjelenését a Portfolio Property X 2025 támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio
Itt a teljes tűzszünet a Közel-Keleten, megszólalt Benjamin Netanjahu: Izrael marad Dél-Libanonban
Két fő követelése van Jeruzsálemnek.
Váratlan fordulat: fizetőssé tehetik a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalát, komoly csapás fenyegeti a piacokat
Felszólalt az amerikai olajipar.
Elárulta Donald Trump: napokon belül jöhet a következő béketárgyalás
Az elnök szerint nagyon közel van az alku.
Sürgős egyeztetés indult az amerikai vezetés és az energiaóriások között
Fókuszban a magas olajárak.
Trumpnak nincs joga felébredni reggel és megfenyegetni egy országot! – Elszakadt a cérna a kontinens vezető hatalmánál
Tiszteletben kellene tartani mások szuverenitását a brazil elnök szerint.
Barátság kőolajvezeték: megszólaltak a szlovákok, itt az ultimátum
Addig nem hagyják jóvá a szankciós csomagot, amíg nem üzemelik be az olajvezetéket.
Tényleg újra széles körben elérhető lesz a KATA adózás? Mivel járna ez a változás?
A kisadózó vállalkozások tételes adója (ismert nevén KATA) nagyon népszerű volt az évtized elején, nagyságrendileg 450 ezer vállalkozó választotta ezt az adózási formát. Azonban 2021-ben,
75 milliós bírság a LED-csereprogramban felmerülő adatvédelmi hiányosságokért
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) hivatalból indított eljárásában (NAIH-19-18/2024) 75 millió forintos adatvédelmi bírságot szabott ki egy energetikai vállalkoz
Torzítják a piacot a támogatott hitelek, a költségeket a társadalom viseli
A támogatott hitelek rövid távon segítik a lakosságot és a vállalkozásokat, hosszabb távon viszont komoly mellékhatásokat okozhatnak a gazdaságban. Ha túl sok ilyen konstrukció érhető... Th
Hol szűnt meg a munkanélküliség réme? - BB Tengely
A BB tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak munkaerőpiaci átalakulásai három évtized alatt. A munkanélküliségi ráta a gazdasági stabilitás egyik legérzékenyebb mutatója. Arról árul e
Sport és ESG: hol keletkezik valójában a profi sport karbonlábnyoma?
A profi sport ESG-vállalásai ma már megkerülhetetlenek, a tényleges környezeti hatás azonban sokszor jóval összetettebb, mint amit a látványos vállalások sugallnak. Duha Bence cikksorozatának
Nulláról kell újragondolni a forintról alkotott képünket
Az új magyar gazdaságpolitika nem feltétlenül arról szól majd, hogy a magyar gazdaság versenyelőnye kizárólag a gyenge forint lenne. A lakosság valószínűleg még nem tud... The post Nulláró
Számlázás céges környezetben: Hol rejtőznek az ÁFA kockázatok?
Előfordult már, hogy egy teljesítési időpont meghatározása kapcsán több szervezeti egység eltérő álláspontra jutott, mégsem született minden szempontbl megnyugtató válasz? Vagy hogy az ER
Top 10 osztalék részvény - 2026. április
Április hatodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző h
Tardos Gergely: rögös lesz az út a magyar euróig
Számos jótékony hatása lehet a bevezetésnek.
Nyár közepéig tarthat a türelem: utána jöhet az igazi energiasokk
Nem csak a kőolajra van hatással a konfliktus.
Ezek a részvények lehetnek a választás nagy nyertesei: a Concorde és az Accorde szakértőit kérdeztük
Gyurcsik Attilával és Bukta Gáborral beszélgettünk.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


