FONTOS Egyre több az ordító jele annak, hogy Putyin hamarosan valami nagyon veszélyes dolgot fog művelni

Interjú

Jelentős költségvetési zárolás történt az idei évben

2025. május 12. 09:50 | Csiki Gergely

Jelentős költségvetési zárolás történt az idei évben

Nem megalapozottak azok a kritikák, miszerint a kormány választási költségvetést készített 2026-ra - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Kisgergely Kornél, a Nemzetgazdasági Minisztérium nemrégiben kinevezett államháztartásért felelős államtitkára, aki a jövő évi büdzsé korai elfogadásának előnyeiről is beszélt lapunknak. Úgy fogalmazott, hogy a kész büdzsét már be tudják mutatni a fontosabb piaci szereplőknek, és már beszéltek két jelentős hitelminősítővel is, többek között a költségvetési folyamatokról. Azt elismerte az államtitkár, hogy már az idei évben reagálni kellett a fejleményekre, jelentős zárolásra került sor 2025-ben emiatt, de a fontosabb bevételi tételek alakulásával nincs gond. A háztartásoknak nyújtandó komoly támogatásokhoz pedig nagy reményeket fűz a minisztérium, az így kialakuló, tartósan magasabb nettó jövedelmek hatása ugyanis előbb-utóbb lecsapódik a magyar gazdaságban, és ezáltal az államkasszában is.

Öt év alatt 700 millió eurót költ a Mol megújuló energia beruházásokra

2025. május 07. 09:00 | Portfolio

Öt év alatt 700 millió eurót költ a Mol megújuló energia beruházásokra

A Mol az elmúlt hónapokban jelentős lépéseket tett megújuló energia portfóliójának bővítése érdekében, naperőmű beruházásokat és energiatároló projektet is bejelentett. A Shape Tomorrow stratégiába illeszkedő fejlesztésekkel még közelebb kerül a 30 százalékos szén-dioxid megtakarítást kitűző céljához. Az elkövetkező 5 évre közel 300 milliárd forintot különített el megújuló energia beruházásokra. A Portfolio Labancz Pétert, a vállalat Csoportszintű Ipari és Társasági Szolgáltatások Ügyvezető Igazgatóját kérdezte a fejlesztésekről, és többek között az Alteoval való együttműködés részleteiről.

HUN-REN: Stratégiai kérdés, hogy Magyarország meghatározója legyen az AI fejlődésének

2025. május 06. 08:00 | Erdei Gabriella

HUN-REN: Stratégiai kérdés, hogy Magyarország meghatározója legyen az AI fejlődésének

A mesterséges intelligencia megjelenése a történelem egyik legnagyobb technológiai fordulópontjához hasonló jelentőséggel bír, mint egykor az elektromosság elterjedése. Mindkét innováció gyökeresen alakította, illetve alakítja át az üzleti folyamatokat, a társadalmat és a gazdaság működését – végső soron az emberiség fejlődését is. Az AI különösen a kutatás-fejlesztés területén hoz radikális változásokat: drámai mértékben gyorsítja az innovációt, és olyan áttöréseket tesz lehetővé, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. A HUN-REN (Magyar Kutatási Hálózat) vezérigazgatója szerint a fejlődés sebessége az igazi megatrend. Jakab Rolandot a hazai mesterséges intelligencia-kutatás jelentőségéről és a közelgő Symposium 2025 konferencia céljáról kérdeztük.

Nehéz piacon nőtt nagyot a Pensum - Akvizíciók és tőkeemelés is van a tervekben

2025. május 06. 07:00 | Portfolio

Nehéz piacon nőtt nagyot a Pensum - Akvizíciók és tőkeemelés is van a tervekben

A munkaerőpiac kihívásai és a gazdaság lassulása ellenére kimagasló évet zárt tavaly a Pensum, az árbevétel 79 százalékkal nőtt, az adózott eredmény pedig több mint megháromszorozódott. A lendület mögött tudatos szervezetfejlesztés, a kkv-szektor célzott megszólítása és hatékony piacbővítés áll. A vállalat már külföldi akvizíciókon dolgozik, miközben Magyarországon a szabályozási környezet kiszámíthatatlanságával is meg kell küzdenie. A vezetés ugyanakkor bizakodó, a következő időszakban már a külföldi piacokról származhat a profit nagy része, mondta el a Portfolio-nak a tőzsdén jegyzett Pensum társalapítója és igazgatósági tagja, Hadházy Tamás, akivel a cég tőkepiaci terveiről is beszéltünk.

A Pensum-sztorival kiemelten is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon. Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés

Öngól lenne ragaszkodni a megszokott gázbeszerzésekhez, van egy új lehetőség faragni a költségeken

2025. május 05. 14:59 | Weinhardt Attila

Öngól lenne ragaszkodni a megszokott gázbeszerzésekhez, van egy új lehetőség faragni a költségeken

Az európai ipari energiafogyasztók gázszerződései szinte teljes mértékben a holland TTF gáztőzsdéhez, vagy valamely európai gáztőzsdéhez vannak indexálva, és öngól lenne, ha továbbra is csak egyetlen indexre tennék fel a vállalatok „az életüket” – hangsúlyozta a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Szabó Gergely. A MET Central Europe régiós elnöke három konkrét érv, köztük a potenciális árelőny, miatt azt szorgalmazza, hogy a cégek a gázbeszerzéseik egy részét az amerikai Henry Hub-hoz indexálják. Szerinte hiába várnak a cégek állami, vagy uniós szintű segítségre, az nem fog jönni, és a Henry Hub-indexáláson kívüli lehetőségekre utalva leszögezte: „nem nagyon látunk olyan érdemi megoldást az ipari energiafelhasználóknak, amellyel saját hatáskörben lehet javítani a gázbeszerzés költség oldalán.” Rámutatott: „már egy részleges Henry Hub indexálás is természetes védelmet nyújthat az emelkedő árkörnyezet ellen”, a csökkenő árkörnyezetben pedig nem olyan lényeges versenyképességi tényező az iparnak a gázár.

Ilyen még nem volt a Gránit Banknál - Mi történt a közgyűlésen?

2025. április 30. 16:00 | Palkó István

Ilyen még nem volt a Gránit Banknál - Mi történt a közgyűlésen?

Alig négy hónapja tartó tőzsdei történetének első évi rendes közgyűlését tartotta meg a Gránit Bank szerdán. Az eseményen elhangzottakról és a részvényesi szavazások eredményéről Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató beszélt a Portfolio-nak. A szakember a Portfolio május 22-ei Hitelezés 2025 konferenciájának bankvezéri panelbeszélgetésében is szerepelni fog, érdemes regisztrálni az eseményre.

Túl sokszor kerülnek a magyarok kórházba - Megelőzéssel lehetne elkerülni a nagyobb bajt

2025. április 30. 14:00 | Varga Szabolcs

Túl sokszor kerülnek a magyarok kórházba - Megelőzéssel lehetne elkerülni a nagyobb bajt

Magyarország a világ első öt országa között van az orvoslátogatások és a kórházi ellátásban való részvétel szempontjából, ami Kuuno Vaher, az AstraZeneca Közép- Európáért felelős vezetője szerint jelentős gazdasági teher, ezért fontos lenne a hatékonyság növelése két irányban is: növelni kellene a szűrési hajlandóságot a megelőzés és a korai diagnózis érdekében, másrészt a betegutak javítása is fontos feladat. A régiós vezető a Portfolio-nak adott interjújában kitért a gyógyszeripart érő globális kihívásokra, és beszámolt sikeres klinikai kutatási eredményekről is például az onkológiai területén.

Innovatív terápiák a láthatáron: hogyan segítheti az AI a krónikus betegségek kezelését?

2025. április 30. 11:00 | Erdei Gabriella

Innovatív terápiák a láthatáron: hogyan segítheti az AI a krónikus betegségek kezelését?

A mesterséges intelligencia már most is jelentős hatással van a gyógyszerfejlesztésre, főleg a molekuláris kockázatok előrejelzésében és a kutatás-fejlesztés hatékonyabbá tételében. A Sanofinál az AI kulcsszerepet játszik a kezelések optimalizálásában és a betegségek megelőzésében, ami különösen fontos egyes betegségek, például a krónikus obstruktív légúti betegség, vagyis a COPD esetében, ami jelenleg világszerte a harmadik vezető halálok. Az AI gyógyszerfejlesztésben betöltött szerepéről és a magyar egészségügy előtt álló kihívásokról Anthony Aouad-ot, a Sanofi Magyarországért, Görögországért és Ukrajnáért felelős vezetőjét a Sanofi Science Lab interaktív kiállítás budapesti megnyitóján kérdeztük.

„Elképesztő, hogy egy amerikai elnök lúzernek nevezheti a Fed vezetőjét” – Milyen károkat okozhat a Trump-jelenség?

2025. április 30. 06:10 | Tar Gábor

„Elképesztő, hogy egy amerikai elnök lúzernek nevezheti a Fed vezetőjét” – Milyen károkat okozhat a Trump-jelenség?

„Nem tudtam elképzelni korábban, hogy a Harvardtól el lehet venni állami forrásokat, és a Fed elnökét lúzernek lehet nevezni. Nagy annak a veszélye, hogy elfogadottá válnak olyan dolgok, amelyek korábban teljesen elképzelhetetlenek voltak” – így értékelte a Trump-jelenség legfőbb veszélyeit a Portfolio-nak adott interjúban Érdi Péter, a michigani Kalamazoo College professzora, a komplex rendszerek tudományának tanára. A 2002 óta Amerikában oktató, kutató egyetemi tanár a Trump által elindított vámháború kapcsán kiemelte: már régóta tudott volt, hogy a globális kereskedelmi rendszer nem működik megfelelően. Az amerikai elnök vámintézkedései – amelyek durván beavatkoznak egy komplex dinamikus rendszer működésébe – ezt nem fogják tudni orvosolni. Szerinte a leghatékonyabb megoldás egy olyan új globális kereskedelmi megállapodás létrehozása lehetne, amelyben az egyes gazdaságok elkötelezik magukat a belső gazdasági egyensúlytalanságok kezelése mellett, ahelyett, hogy azokat külkereskedelmi többlet formájában külsőleg kiterjesztenék.

Csányi Péter: akár 35-40 ezer forint is lehet az OTP árfolyama

2025. április 28. 18:25 | Nagy Viktor, Palkó István

Csányi Péter: akár 35-40 ezer forint is lehet az OTP árfolyama

33 év után különválasztják az OTP-nél az elnöki és a vezérigazgatói pozíciót, Csányi Sándor a bankcsoport elnöke marad, a vezérigazgatói pozíciót viszont fia, Csányi Péter tölti be május 1-től. Az új vezérigazgatóval beszélgettünk arról, hogy hogyan befolyásolta karrierjét a Csányi név, mennyire nehéz örökség egy csúcsra járatott bankcsoport, hogyan fog majd együttműködni vezérigazgatóként elnök édesapjával, mit kell még megtanulnia az OTP-nél, jönnek-e megszorítások a bankcsoportnál, és hogy milyen OTP-t lát maga előtt 5-10 éves időtávon. Az interjúból az is kiderül, hogy mi Csányi Péter kedvenc étele, itala, hogy mit ígért neki Orbán Viktor, hogy milyen kormányt látna szívesen a 2026-os választások után, és hogy miért érhet a mostaninál jóval többet az OTP részvénye.

600 milliárd forintnyi vállalati hitelt helyezhetnek ki: hol tart most a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram?

2025. április 25. 13:00 | Portfolio

600 milliárd forintnyi vállalati hitelt helyezhetnek ki: hol tart most a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram?

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. októberben jelentette be, hogy elindult az összesen 600 milliárd forint összegű vállalati hitel kihelyezését lehetővé tevő Garantiqa InvestEU Garanciaprogram, amelyhez azóta a teljes hazai bankszektor csatlakozott. A közvetlen európai uniós viszontgarancia mellett igényelhető termékről kérdeztük Szabó István Attilát, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elnök-vezérigazgatóját, valamint a banki partnerek oldaláról Tóthmátyás Zoltánt, az OTP Bank ügyvezető igazgatóját.

Tűzoltás, extraprofitadó, cipőkanál: megszólal a biztosítói szövetség új elnöke

2025. április 25. 13:00 | Palkó István

Tűzoltás, extraprofitadó, cipőkanál: megszólal a biztosítói szövetség új elnöke

Holló Bencét, az NN Biztosító első emberét választották meg nemrég a Magyar Biztosítók Szövetsége elnökének, de nem emiatt forr most a levegő a biztosítók körül: nagycsütörtökön jelentette be a kormány, hogy jövőre is fenntartja a szektor extraprofitadóját, e héten pedig azt is, hogy a bankok után a biztosítóktól is visszafogottságot vár el a lakossági díjemelések területén. Ezen aktualitásokon messze túlmutató kérdéseket is igyekeztünk feltenni interjúnkban Holló Bencének, aki szerint „cipőkanállal” összejöhet a két számjegyű növekedés idén is a magyar biztosítási piacon.

Példátlan felfordulás  a magyar nyugdíjpénzeknél: megszólal a legnagyobb pénztár vezére

2025. április 24. 13:00 | Süle-Szigeti Bulcsú

Példátlan felfordulás a magyar nyugdíjpénzeknél: megszólal a legnagyobb pénztár vezére

Az idén debütáló lakáscélú felhasználásra eddig 7 milliárd forint, a kezelt vagyon 1,5 százaléka áramlott ki az OTP Nyugdíjpénztártól, a pénztártagok elsősorban hiteltörlesztésre és lakásfelújításra fordítják a felvett összegeket – nyilatkozta a Portfolio-nak Budai József, az OTP Pénztárak vezetője. A magyar anyák bővülő adómentessége okán széles tömegek kiszorulnak az államilag támogatott megtakarítói körből, de ez szerinte nem veti majd vissza az öngondoskodási kedvet, hiszen a befektetések önmagukban is kellően vonzó hozamokat biztosítanak. Habár a tagság öregszik, az újonnan belépő megtakarítók egyre fiatalabbak, ami jó hír a megtakarítások eredményessége szempontjából. A nyugdíj-előtakarékosságot érintő kormányzati döntésekről, az USA vámháborújának tőkepiaci hatásairól, valamint a munkáltatók öngondoskodásban betöltött szerepéről is beszélgettünk az OTP Nyugdíjpénztár és az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatójával.

Nagyot fejlődött az elmúlt két évben a villamosenergia-hálózatok digitalizációja

2025. április 24. 11:00 | Portfolio

Nagyot fejlődött az elmúlt két évben a villamosenergia-hálózatok digitalizációja

Az ipari elektrifikáció térnyerése és a decentralizált energiatermelés előretörése alapjaiban írja újra a hazai villamosenergia-hálózat működését. A hatékony hálózatfejlesztés és a digitális transzformáció nem választható opció, hanem működési kényszer. A kisfeszültségű hálózatok okosítása, lokális energiamenedzsment-rendszerek kiépítése és a prediktív karbantartás bevezetése nélkül sem technológiai, sem gazdasági értelemben nincs hosszú távon is fenntartható működés. A szakmai szereplők egyre nyitottabbak, számos pilot projekt fut, közben a Siemens Zrt. a legnagyobb hazai ipari beruházásokban is aktívan részt vesz. A Portfolio Balasa Leventét, a vállalat Smart Infrastructure divíziójának vezetőjét kérdezte a villamosenergia-hálózatot érintő aktuális fejlesztésekről, elektromobilitásról, az energiaközösségekben rejlő lehetőségekről, és arról, hogy miért lett kötelező az iparágból kivezetni a kén-hexafluorid vegyületet.

Két dolgon múlhat, hogy ki lesz a következő pápa: ők lehetnek a következő katolikus egyházfők

2025. április 22. 14:51 | Vara Bálint

Két dolgon múlhat, hogy ki lesz a következő pápa: ők lehetnek a következő katolikus egyházfők

Húsvéthétfőn a reggeli órákban 88 évesen elhunyt Jorge Mario Bergoglio, vagy ahogy az egész világ ismerte: Ferenc pápa. Miközben globálisan a részvétüket fejezik ki a katolikus vezető halála miatt, csendben a háttérben már megindult a találgatás, hogy vajon ki lehet majd a világ legnagyobb vallásának egyházfője. A fogadóirodáknál már felröppent néhány név, akiket a legesélyesebbnek tartanak a pápai trónra, megnéztük, mit érdemes tudni a jelenleg ismert, potenciális jelöltekről.

Bajban a visegrádi országok: most kell cselekedni, ha el akarják kerülni a tömeges elszegényedést

2025. április 20. 09:30 | Süle-Szigeti Bulcsú

Bajban a visegrádi országok: most kell cselekedni, ha el akarják kerülni a tömeges elszegényedést

Megkongatták a vészharangot a szakértők: a visegrádi országok mindegyike hasonló problémákkal küzd az időskori megélhetés biztosítása terén. A népesség elöregedése egyre nagyobb kihívás elé állítja az országokat, miközben túl kevés erőfeszítés irányul az állami nyugdíjtól független jövedelemforrások kiépítésére. Nehezíti a helyzetet, hogy a közép-európaiak gyakran bizalmatlanok a nyugdíj-előtakarékossági formákkal szemben, például a lengyelek 57%-a úgy véli, az állam bármikor elveheti tőlük a megtakarításukat. A nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében több ország is bejelentette a korhatáremelést, Csehországban például jön a 67 éves nyugdíjkorhatár. A Budapesti Corvinus Egyetemen megrendezett kelet-közép-európai lakhatási- és nyugdíjkonferencián jártunk.

Sportlovat venni befektetésnek? Sokan megbánják, hogy belevágtak

2025. április 18. 10:30 | Nagy Viktor

Sportlovat venni befektetésnek? Sokan megbánják, hogy belevágtak

A sportlovak világa egyszerre lenyűgöző és meglepően összetett: nem csupán kivételes képességű állatokról van szó, hanem komoly gazdasági értéket képviselő befektetésekről is. De mitől lesz egy ló hivatalosan sportló? Kik vásárolnak ilyen állatokat, és mennyit fizetnek értük? Miért kerülnek egyes lovak többe, mint egy luxusautó, és miért nem váltja be minden vásárlás a hozzá fűzött reményeket? Tuska Péter válogatott military lovassal és lovakra szakosodott jogásszal, és Benedeczki Zoltán pénzügyi jogi szakjogásszal beszélgettünk a nemzetközi és a hazai sportlópiacról, a vásárlás buktatóiról, a hazai lópiac szabályozatlanságáról, és az egyre gyakoribb peres ügyekről.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Információ és jelentkezés itt.

Hollósi Dávid: csendes konszolidációra számítok az agráriumban

2025. április 17. 14:00 | Portfolio

Hollósi Dávid: csendes konszolidációra számítok az agráriumban

Döbbenet és a lesújtottság érzése kíséri az állattenyésztési ágazatban a száj- és körömfájás járvány felbukkanását, a kiutat pedig az jelentheti, hogy a szereplők felismerik: a járványvédelmi szigor a szarvasmarha-tartásban is olyan feltételeket kíván, amelyek a sertés- és baromfiágazatban mára általánossá váltak – mondta el a Portfolio-nak Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója. A szakértő szerint a járvány közvetlen kára mellett jelentős erkölcsi kárral is számolni kell, valamint nem biztos, hogy minden érintett telepen újrakezdődik a munka. A jelenlegi helyzetben indokolt lenne az Állattartó Telepek Korszerűsítését szolgáló, már beadott pályázatok módosítása is. Hollósi Dávid beszélt arról is, hogy kik azok, akik túlzottan opportunisták a sokat ígérő élelmiszeripari pályázatokon, és úgy vélte: a szántóföldi növénytermesztésben eljött a „csendes konszolidáció” kora.

Túl a kötelezőn: amikor a compliance üzleti értéket teremt

2025. április 17. 09:00 | Erdei Gabriella

Túl a kötelezőn: amikor a compliance üzleti értéket teremt

A compliance stratégiai jelentősége ugrásszerűen növekszik az egyre szigorodó szabályozási környezetben. A vállalatoknak egyszerre kell megfelelniük mind a külső elvárásoknak, így a különböző jogszabályoknak, szabványoknak, mind pedig a belső, saját szabályrendszerüknek. A külső megfelelési dimenzióba tartozik, hogy minden céget közvetlenül érinthetnek az olyan uniós jogszabályok is, mint a digitális akadálymentesítési előírások, a Data Act vagy az AI Act. A jogi-szabályozási megfelelés ezért mind nagyobb szerepet kap a vállalatirányítási szempontok között, mivel a külső elvárásokat le kell fordítani a vállalat saját nyelvére és be kell illeszteni a folyamatokba. A Digital Compliance 2025 konferencia 2025. május 6-án átfogó képet nyújt arról, hogyan válhat a jogi megfelelés a vállalati működés szerves részévé, csökkentve a jogértelmezési bizonytalanságokat és elősegítve a külső és belső szabályoknak való proaktív megfelelést. A Portfolio interjújában Firniksz Judit és Megyeri Andrea, a Wolters Kluwer Hungary szakértői osztották meg tapasztalataikat arról, hogyan lehet a compliance-t üzleti előnnyé formálni ebben a gyorsan változó piaci környezetben.

2025. április 17. 06:00 | Csiki Gergely

"A legnagyobb kárt az Egyesült Államok fogja elszenvedni a vámok miatt"

Nem szükséges további károkat okozni magunknak azzal, hogy megdrágítjuk magunk számára az amerikai termékeket - érvelt a Portfolio-nak adott interjújában Darvas Zsolt közgazdász amellett, hogy miért nem érdemes válaszcsapással reagálni Donald Trump amerikai elnök vámintézkedéseire. A brüsszeli Bruegel Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatójával arról beszéltünk, hogy van-e közgazdasági logika az amerikai lépések mögött, mi lehet a racionális magyarázat a világkereskedelem átalakítása mögött, és arról is, hogy a világ mely részére milyen gazdasági hatásokkal járhatnak az intézkedések. A szakember azt vetíti előre, hogy a felfüggesztett, egyes országokkal szemben bejelentett vámtételek többségében nem fognak életbe lépni a megállapodásoknak köszönhetően, de a megtartott általános 10%-os extra vám, valamint a kínai termékekre kivetett gigantikus büntetőtételek lassítani fogják az amerikai gazdaságot, bár recessziót nem fognak okozni. Szerinte két fontos következménye kell, hogy legyen Trump vámháborújának.