Keresett kifejezés: 17 22= | Találatok száma: 7804 Új keresés

Megtörtént a nagy bejelentés: egyetlen döntéssel Donald Trump ölébe hullott a választási győzelem?

2024. augusztus 27. 11:15 | Szabó Ákos

Megtörtént a nagy bejelentés: egyetlen döntéssel Donald Trump ölébe hullott a választási győzelem?

Nem most kavart először port Robert F. Kennedy Jr. az amerikai elnökválasztási kampányban. A kezdetben demokrataként, majd függetlenként ringbe szálló politikus korábban több bizarr vallomást is tett, például egy agyába költöző féregről, illetve arról is, hogy egyszer a Central Parkban hagyott egy medvetetemet. Kennedy ezúttal másképp hívta fel magára a figyelmet: múlt pénteken bejelentette, felfüggeszti elnökjelölti kampányát. Az RFK Jr.-ként emlegetett politikus nem rejtette véka alá, hogy kit ajánl a támogatói figyelmébe: a legendás demokrata elnök unokaöccse beállt a volt republikánus elnök, Donald Trump mögé. Bár az amerikai sajtó arról cikkezik, hogy egy alku keretében Trump miniszteri vagy más kabinetpozíciót ajánlhat Kennedynek a megválasztása esetén, utóbbi csak annyit erősített meg, hogy mostantól együtt fognak fognak dolgozni a Kennedy által legfontosabbnak tartott ügyek mentén.

Már a 2025-ös költségvetésben is kiigazítást tervez a kormány, kiderült a szakmunkáshitel feltétele

2024. augusztus 27. 09:01 | Portfolio

Már a 2025-ös költségvetésben is kiigazítást tervez a kormány, kiderült a szakmunkáshitel feltétele

Legalább 300 milliárd forintnyi, 2025-re tervezett állami beruházást halaszthat el a kormány 2026-ra, illetve 2027-re, tíz éves szabadfelhasználású lehet a szakmunkáshitel, és egy új kkv-államtitkárság felállítása nyomán akár 50%-os vissza nem térítendő pályázati támogatást is kaphatnak a magyar kkv-k – többek között erről beszélt az atv.hu-nak adott interjúban Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter pontosította, hogy mit értett cash-flow probléma alatt egy múlt heti interjúban.

Az Nvidia húzta lefelé az amerikai tőzsdéket

2024. augusztus 26. 22:00 | Portfolio

Az Nvidia húzta lefelé az amerikai tőzsdéket

Gazdasági információk tekintetében ma közölték a német Ifo-indexet, amiből kiderült, hogy a német üzleti hangulat augusztusban a vártnál kisebb mértékben romlott, erre reagálva kisebb hangullatjavulás jött az európai tőzsdéken. Amerikában a nyitást követően gyorsan romlani kezdett a hangulat, a vezető indexek közül a Nasdaq és az S&P 500 is mínuszban zárt, elsősorban az Nvidia esésének következtében.

NGM-elemzés: külföldön fogyaszt a magyar

2024. augusztus 26. 06:55 | Suppan Gergely, Kisfaludy Tamás

NGM-elemzés: külföldön fogyaszt a magyar

Az inflációs válságot követően, a sajnálatos módon továbbra is velünk maradó háborús környezetben 2024 első felében a magyar lakosság fogyasztási szokásai megváltozni látszanak, ez a változás két tényezőből tevődik össze. Egyrészt az idei évben tapasztalt jelentős reálbér-emelkedés ellenére a lakosság óvatossági motívumának csak lassú oldódása figyelhető meg. A háztartások a fogyasztásuk erőteljes növelése helyett megtakarításaik reálértékének visszaépítését helyezték előtérbe, amely mind a betétállományuk és értékpapír-tranzakcióik, mind pedig a lakástranzakciók számottevő bővülésén megmutatkozik. Emellett, bár nemzetközi összehasonlításban az EU átlagát meghaladó növekedés látszik a hazai kiskereskedelmi forgalom volumenében, mégis az tapasztalható, hogy a lakosság inkább külföldön, illetve a külföldi online kereskedelemben növeli nagyobb mértékben a költéseit, valamint az elhalasztott lakásvásárlásait pótolja.

A semmi közepén épült fel Európa legmagasabb felhőkarcolója

2024. augusztus 24. 10:00 | Portfolio

A semmi közepén épült fel Európa legmagasabb felhőkarcolója

Londonban, Frankfurtban és Varsóban is sorra épülnek az európai viszonylatban magasnak számító felhőkarcolók, a kontinens legmagasabb épülete mégsem ezen városok egyikében található. Európa legmagasabb épülete jelenleg a szentpétervári Lakhta Center, ami 462 méteres magasságával több mint háromszor magasabb, mint Szentpétervár második legmagasabb épülete. A felhőkarcoló ráadásul nem is a város központjában, hanem attól 12 kilométerre épült, és a magassága mellett más rekordokat is tart. Az alábbiakban megnéztük, mit kell tudni az épületről, és hol vannak a világon a legtöbb felhőkarcolóval rendelkező városok.

Ez a befektetés még az aranynál is nagyobbat robbanhat

2024. augusztus 22. 17:00 | Mohos Kristóf

Ez a befektetés még az aranynál is nagyobbat robbanhat

A riasztó geopolitikai konfliktusok, az egekbe szökő államadósság és az egyre reálsabb recessziós félelmek közepette előtérbe kerülnek a biztonságos menedéket nyújtó, válságálló befektetések, ebben a környezetben nem meglepő módon remekül teljesített az arany, gyakorlatilag csúcsról csúcsra jár az árfolyam. Korábban már többször is felhívtuk rá a figyelmet, hogy komoly rali várható a sárga nemesfémnél, de talán még ennél is izgalmasabb, hogy az aranybányász vállalatok részvényeit is megtalálták maguknak a befektetők. Vajon vannak még izgalmas lehetőségek, van még tere a további emelkedésnek? Egy titkot elárulunk: ha nem lenne, akkor nem írtuk volna meg ezt az elemzést.

Brutális a verseny az autóiparban, jönnek az ázsiaiak, szenvednek a nyugati cégek

2024. augusztus 22. 12:54 | Nagy Viktor

Brutális a verseny az autóiparban, jönnek az ázsiaiak, szenvednek a nyugati cégek

Jönnek fel az ázsiai, azon belül is a kínai autógyártók, emiatt is szenvednek a nyugati gyártók, erős az árverseny, közben magasak a fejlesztési költségek, mert folyamatos az átállás az elektromos autókra, csakhogy ott meg nem egészen úgy alakul a kereslet, mint amire sok gyártó számított. Nagyjából ez a helyzet idén az autóiparban, a cégek nehéz helyzete pedig a tőzsdei árfolyamokon is jól látszik. Megnéztük, hogy alakul a nyugati autógyártók értékesítése, azon belül is az elektromos autóké, mi történik a bevétellel, profittal, és hogy milyenek a kilátások.

Megjött a jelzés a Fedtől, emelkedtek az amerikai tőzsdék

2024. augusztus 21. 22:00 | Portfolio

Megjött a jelzés a Fedtől, emelkedtek az amerikai tőzsdék

Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában délutánra egyre nagyobb pluszokat láthattunk és Amerikában is emelkedtek a tőzsdék, főleg, miután az este 8 órakor közzétett, a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve szerint a döntéshozók készen állnak a kamatvágásra.

Ömlik a pénz a fegyverkezésbe a világ egyik legveszélyesebb térségében, mégsem épülnek ütőképes hadseregek – Mi történik?

2024. augusztus 21. 16:50 | Vara Bálint

Ömlik a pénz a fegyverkezésbe a világ egyik legveszélyesebb térségében, mégsem épülnek ütőképes hadseregek – Mi történik?

Nemzetközi berkekben az arab seregeknek igencsak megtépázott hírnevük van, ebben nagy szerepe volt annak, hogy a még a hidegháború ideje alatt az eltörpülő méretű Izrael több alkalommal is legyőzte őket. Később, az 1991-es öbölháborúban ismét bebizonyosodott, hogy a térség fegyveres alakulatai nem tudnak az amerikaiak segítségére lenni, Washington hamar félreállította őket. A térségben a helyi hadseregek problémái mélyen gyökereznek.

Minden ezen áll vagy bukik most a bitcoinnál

2024. augusztus 21. 11:00 | Portfolio

Minden ezen áll vagy bukik most a bitcoinnál

A bitcoin piacán is rázósan indult a hónap, a gyors visszapattanást követően azonban kritikus ellenállásba ütközött az árfolyam. Éppen ezért megnéztük, hogy mire érdemes most figyelni a bitcoin esetében.

Itt a bejelentés: késik a tűzijáték az eső miatt!

2024. augusztus 20. 20:47 | Portfolio

Itt a bejelentés: késik a tűzijáték az eső miatt!

Kérjük a tűzijátékra érkezőket, hogy a következő fél órában húzódjanak fedett helyre. Az időjárás alakulásának függvényében 22 órakor tervezzük elindítani a tűzijátékot - jelentette be 15 perccel 21 óra előtt Kovács Zoltán, a programok lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője. Fél kilenc után ugyanis Budapest több pontjára megérkezett ugyanis a viharos eső, ezért avatkozott be az operatív törzs. 22 óra előtt 11 perccel jött az újabb bejelentés Kovács Zoltántól: az időjárási helyzet minden szempontból biztonságos, ezért 22 órakor elkezdődik a tűzijáték.

Meg fogsz lepődni, milyen gazdagok az emberek Magyarországon

2024. augusztus 20. 06:10 | Árgyelán Ágnes

Meg fogsz lepődni, milyen gazdagok az emberek Magyarországon

Tavaly ismét emelkedésnek indult a globális vagyon, és jó hír, hogy a legalacsonyabb vagyoni szegmensben élők aránya 2008 óta csökken, az egy felnőttre jutó átlagvagyon pedig emelkedik. A UBS friss tanulmánya szerint Magyarország is jól áll a listán, itt az adatok azt mutatják, hogy az alacsonyabb vagyoni osztályokba tartozó felnőttek vagyona gyorsabban nőtt, mint a magasabb vagyoni osztályokba tartozó társaiké.

Augusztus 20-i tűzijáték: ilyen időjárás várható Budapesten

2024. augusztus 20. 00:05 | Portfolio

Augusztus 20-i tűzijáték: ilyen időjárás várható Budapesten

Az augusztus 20-i államalapítási ünnepség záró, és leglátványosabb eleme a 21 órakor kezdődő és 30 percen át tartó tűzijáték Budapesten, amelyre hagyományosan több százezer embert várnak a fővárosi helyszínekre. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen időjárás várható ebben az időszakban, lesz-e például eső, vagy vihar, és ezt az esemény lebonyolításáért felelős operatív törzs is szorosan követi.

Változnak az idők? Kamala Harris beleállhat Donald Trump egyik nyerő ügyébe

2024. augusztus 18. 10:30 | Szabó Ákos

Változnak az idők? Kamala Harris beleállhat Donald Trump egyik nyerő ügyébe

A bevándorlás kérdése évtizedek óta megosztja és uralja az amerikai politikát, Donald Trump lassan 10 évvel ezelőtti berobbanása óta pedig még kiemeltebb ügynek számít. Habár a republikánus szavazók demokrata társaiknál hagyományosan fontosabbnak vélik az erős határvédelmet, Joe Biden elnöksége alatt rekordmennyiségű illegális határátlépőt füleltek le, ami szigorú intézkedésekre kényszerítette a demokrata elnököt. Az Egyesült Államokba tartó migráció az idei választási kampány egyik kulcskérdésévé vált, és úgy tűnik, hogy az átalakuló közvélekedés láttán a demokraták – végül Kamala Harrisszel az élen – a négy évvel ezelőttitől merőben eltérő ígéreteket tesznek.

A nyugdíjak relatív szintjét is csökkenteni kell a fenntartható nyugdíjrendszer érdekében – Miként valósulhat meg a kiigazítás?

2024. augusztus 17. 06:10 | Simonovits András

A nyugdíjak relatív szintjét is csökkenteni kell a fenntartható nyugdíjrendszer érdekében – Miként valósulhat meg a kiigazítás?

A gyors népességöregedés miatt a magyar tb-nyugdíjrendszer fenntartása lényeges változtatásokat igényel. Kézenfekvő, hogy a járulékkulcs és az általános nyugdíjkorhatár emelésén túl csökkenteni kell a nyugdíjak relatív szintjét, különösen a magasakét. A kiigazítást megnehezíti, hogy ez erősítené a degresszivitást, és a már megállapított nyugdíjak reálértéke az alaptövény szerint nem csökkenthető.

Elképesztő számokat mutatnak az ukrán offenzíva részletei – Tényleg a Nyugat ellenállásán bukott meg az orosz légierő feletti totális győzelem?

2024. augusztus 16. 14:00 | Király-Gál Gábor

Elképesztő számokat mutatnak az ukrán offenzíva részletei – Tényleg a Nyugat ellenállásán bukott meg az orosz légierő feletti totális győzelem?

Bár a kurszki offenzíva kevesebb mint fél hónapja kezdődött, Ukrajna az amerikai fegyverszállítások megújításától fogva hónapokon keresztül folytatott egy másfajta hadjáratot Oroszországgal szemben. A drónokkal és nyugati fegyverekkel végrehajtott támadás főként az orosz légierőt és az olajfeldolgozást vette célba. Bár a finomítók elleni támadás alábbhagyott, a katonai légibázisokra mért csapások folyamatosak. De valóban igaz az az állítás, hogy a szövetségesek korlátozása akadályozta meg Ukrajnát abban, hogy a kifutókon semmisítse meg Oroszország légierejét?

Megújul a VOSZ: vállalkozásfejlesztést is kínálnak az átalakuló irodáik

2024. augusztus 16. 11:00 | Tar Gábor

Megújul a VOSZ: vállalkozásfejlesztést is kínálnak az átalakuló irodáik

Már tíz vármegyeszékhelyen működnek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megújult területi irodái, ahol a Széchenyi Kártya Program termékeivel kapcsolatos eddigi, megszokott ügyintézésén/tanácsadáson kívül új szolgáltatásokkal, például az ESG-előírásokra való felkészülés támogatásával is segítik majd a kkv-kat – mondta a VOSZ elnöke a Portfolio-nak adott interjúban. Eppel János kiemelte: a tavalyi recessziós évben a Széchenyi Kártya Program hiteleinek majdnem 80%-a a vállalkozások napi működésének fenntartását, a likviditás biztosítását szolgálta. Az idei évvel kapcsolatban elmondta: ugyan csökkent az infláció, nőtt a reálkereset, valamint a kamatpálya is lefelé tart, azonban a fogyasztás még nem indult be, emiatt kivárnak a hazai kkv-k, várják a felfelé mutató tartós trendet.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta