Keresett kifejezés: prof | Találatok száma: 50648 Új keresés

30 izgalmas részvény, ami profitálhat a gazdasági fellendülésből

30 izgalmas részvény, ami profitálhat a gazdasági fellendülésből

A Jefferies szerint erőteljes jelek mutatnak arra, hogy fordulóponthoz ért az amerikai gazdaság, ezért ez elemzők úgy vélik, hogy eljöhetett az időpont olyan társaságok részvényeibe fektetni, amelyek profitálhatnak majd a gazdaság növekedéséből, annak ellenére is, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban továbbra is aggasztó hírek érkeznek. Az elemzőház szakértői harminc részvényt emeltek ki, amelyek között vegyipari cégek, a bányatársaságok és a pénzügyi szolgáltatók papírjai is szerepelnek.

Özönlöttek az új előfizetők a Netflixhez a járvány alatt, mégis csalódottak a befektetők

Özönlöttek az új előfizetők a Netflixhez a járvány alatt, mégis csalódottak a befektetők

Nagyot esett a Netflix részvényeinek árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a vállalat közzétette második negyedéves eredményeit. Bár a bevétel szintjén az elemzői várakozásokat felülmúló számokat közölt és látszik, hogy a járvány miatt felpörögtek az új előfizetések, az időszak profitja csalódást okozott.

Jelentősen átalakulhat a Városliget környékének közlekedése

Jelentősen átalakulhat a Városliget környékének közlekedése

Átfogó tervek születtek a Városliget és környékének közlekedési fejlesztésére vonatkozóan, melynek során a forgalomcsillapítási tervek megvalósulásával megváltozik az autós, a gyalogos és a kerékpáros forgalom, valamint a parkolási lehetőségek - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A tervek kapcsán a közösségi oldalán Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója is megszólalt.

Megszólalt Balog Ádám a szuperbankról: Nem szabad hibázni

A koronavírus-járvány okozta válságból is sikeresen kerülhet ki a magyar gazdaság – mondta Balog Ádám. Az MKB Bank elnök-vezérigazgatója egy lapinterjúban beszélt a bankrendszer várható jövedelmezőségéről, a hitelmoratórium jelentőségéről és a magyar óriásbank esélyeiről is.

Visszatérőben a sokat szidott értékpapírosítás: tanult a piac a 2008 előtti hibákból? 

A válság óta a felügyeletek által kialakított keretek között végzett értékpapírosítás új befektetési eszközosztályt hozhat létre, az STS kötvények piacát. Ahogy a digitalizációval népszerű és szofisztikált eszközosztállyá váltak az ETF-ek, úgy válhat az STS kötvények piaca új és népszerű befektetési lehetőséggé - írja elemzésében  Soltész József és Wieder Gergő, a KPMG menedzserei. (Korábbi cikkünkben az értékpapírosítás szabályozását jártuk körbe, jelen írásunkban az általa feltárt új lehetőséget, kapcsolódó kockázatokat és kihívásokat elemezzük.)

Gáz Európában: Geopolitikai játszmák az Északi Áramlat bővítése körül

Gáz Európában: Geopolitikai játszmák az Északi Áramlat bővítése körül

A földgáz alapvető szerepet tölt be Európa energiaigényének kielégítésében. Az Északi Áramlat gázvezeték kibővítése lehetővé tenné, hogy Nyugat-Európa közvetlenül az oroszoktól vásároljon gázt, a kelet-európai országokat azonban két okból is kellemetlenül érintené. Egyrészt jelentős tranzitbevételtől esnének el, másrészt megnövelné az oroszok alkupozícióját, ez pedig a gáz árának emelkedését vonná maga után a régióban. Logikusnak tűnik, hogy az ilyen kérdések EU-s szinten dőljenek el és olyan megoldás szülessen, amely minden résztvevő érdekét szolgálja. A geopolitikai csatározásokból azonban úgy tűnik, hogy az országok csak a saját gesztenyéiket sütögetik. Az Unió deklarált jelszavai, mint a szolidaritás és bizalom üres frázisok csupán. Érdemes áttekinteni az Északi Áramlat kibővítésével kapcsolatos tárgyalásokat, egyrészt mert betekintést nyújt az EU döntési mechanizmusába, másrészt mert a beruházás a magyar gazdaságot is érzékenyen érintheti.

Világújdonságnak számító koronavírustesztet dolgoztak ki szegedi kutatók

Világújdonságnak számító koronavírustesztet dolgoztak ki szegedi kutatók

Világújdonságnak számító módszert fejlesztettek ki szegedi kutatók a koronavírus-fertőzés diagnosztikájára. A Szegedi Biológiai Kutatóközpontban fejlesztett, mesterséges intelligenciára és automatikus mikroszkópiára épülő szerológiai tesztelési modell nagy pontosságú, gyors és költséghatékony - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága.

Látszólag az EU-pénzekről szól a harc, de Magyarország valójában egy még nagyobb háborúba keveredett

Látszólag az EU-pénzekről szól a harc, de Magyarország valójában egy még nagyobb háborúba keveredett

Az elmúlt hónapokban az uniós tagállamok között nagyon komoly feszültség alakult ki részben amiatt, hogy a koronavírus-válságban mindenki keresi a pénzt a hatalmas állami kiadások finanszírozására. Ennek a vitának azonban a legtöbben csak az egyik síkjára figyelnek: a helyreállítási alap és a 2021-2027-es költségvetés forrásaiért vívott harcra. Van azonban egy másik, eddig rejtettebb, de évi több százmilliárd eurós bevételről szóló másik síkja is. Ez az uniós adóparadicsomok által elszívott társasági adóbevételekről, a káros adóstruktúrák felszámolásáról szól, amiért látványosan összefogtak a németek és a franciák. Miközben tehát Magyarország látszólag csak az EU-s pénzekért és a jogállami feltételrendszer felpuhításáért küzd, valójában az adóparadicsomok körüli globális háborúnak is a résztvevője. Mi egyébként annak ellenére is elveszítjük a társasági adóbevételeinek kb. ötödét, hogy vonzó rendszert működtetünk, igaz a német-francia összefogás miatt arra is fel kell készülnünk, hogy ez a vonzerő a jövőben változni fog.

Zöld jelzést kaptak a bankok az infrastruktúra támogatására

Zöld jelzést kaptak a bankok az infrastruktúra támogatására

Tőkekedvezményt léptetett életbe az EU a közszolgáltatásokhoz kötődő infrastruktúrák zöld finanszírozását felvállaló bankoknak június végétől. Ha a finanszírozott projekt nem felel meg a fenntarthatósági követelményeknek, a szabályozói kedvezmény fejében a hitelintézet módosíttathatja a feltételeket (elvárva a negatív környezeti hatások kiküszöbölését) vagy akár el is állhat a hitelszerződéstől.

Magyarország akár nyertesként is kijöhet a válságból? Forradalmi átalakulást hozhat a járvány

Magyarország akár nyertesként is kijöhet a válságból? Forradalmi átalakulást hozhat a járvány

Egyelőre mindenki a minél gyorsabb kilábalásban bízik világszerte, és néhány elemző szerint a jelenlegi válságnak akár a nyertese is lehet Kelet-Közép-Európa és Magyarország. Rövidtávon a turizmusnak való kisebb kitettségünknek örülhetünk, hosszabb távon pedig olyan folyamatok indulhatnak el a világban, melyekből jó helyzetben jöhet ki a régiónk.

Elektromos autó lázban égnek a tőzsdék, a befektetők nem bírnak betelni a részvényekkel

Elektromos autó lázban égnek a tőzsdék, a befektetők nem bírnak betelni a részvényekkel

Az elmúlt időszakban hihtetlenül megnőtt az elektromosautó-gyártó részvények népszerűsége a tőzsdéken. A trend tagadhatatlan, mi sem példázza ezt jobban, hogy az iparág úttörőjének számító Tesla már nagyobb piaci kapitalizációval rendelkezik, mint a bármelyik másik hagyományos autógyártó. A befektetők pedig rávetik magukat szinte az összes kínálkozó lehetőségre, pedig fundmentális oldalról elég kérdőjelesek ezek a cégek, sokkal inkább a sztori az, ami miatt a befektetők széttépik a részvényeket.

Nagyon furcsán viselkednek a tőzsdék - Nobel-díjas közgazdász keresi rá a választ

Nagyon furcsán viselkednek a tőzsdék - Nobel-díjas közgazdász keresi rá a választ

Miközben a koronavírus-járványnak még messze nincs vége a világban, a részvénypiacok hihetetlen szárnyaláson vannak túl, különösen az amerikai tőzsdék, a Nasdaq index például új csúcsra ment nemrégiben. Robert Shiller Nobel-díjas közgazdász arra keresi a választ, hogy mi hajtja felfelé a tőzsdéket, mert a híráramlás a járványról kissé ellentmond ennek az őrült optimizmusnak.

Beütött a víruspánik: a magyarok hátat fordítottak kedvenc befektetéseiknek

Beütött a víruspánik: a magyarok hátat fordítottak kedvenc befektetéseiknek

Jelentősen, mintegy 400 milliárd forinttal megcsappant idén a magyar befektetési alapok kezelt vagyona, elsősorban ez azzal indokolható, hogy jelentős hozamveszteséget szenvedtek a tőzsdék összeomlásával párhuzamosan az alapok, a befektetők pedig megijedtek a volatilitástól és kirántották a pénzt. Még a legnagyobb alapok kezelt vagyona is csökkent, mintegy 87 milliárd forinttal július elejéig, pedig teljesítményük többnyire viszonylag kedvező volt a Covid-krízis ideje alatt. A szektor 67%-a a tőzsdei visszapattanás ellenére egyébként még mindig mínuszban van az év eleje óta.

Felújításra ment a háztartások nyaralási pénze a karantén alatt

Felújításra ment a háztartások nyaralási pénze a karantén alatt

A dél-magyarországi régióban legaktívabb – de országos franchise hálózattal együttműködő – építőanyag kereskedő Akker-Plus Kft. jól reagált a koronavírus hozta gazdasági helyzetre, áruházai polcain megjelentek a fertőtlenítőszerek és védőeszközök, a karantén miatti felújítási hullám és a cég gyors reagálása a kommunikációs és pénzügyi területeken pedig nemcsak, hogy ellensúlyozta az építőipari leállásokat, hanem több mint 20 százalékos forgalomnövekedést hozott - a gazdaságot egyébként megbénító – korona-válság idején.

A Portfolio cikksorozatában olyan kkv-kat mutatunk be, amelyek az elmúlt hónapok viszontagságai között is tudtak növekedni, és úgy tűnik, igazi válságálló céggé formálódtak. A cikksorozat médiatámogatója a Budapest Bank.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.