Keresett kifejezés: 30 15= | Találatok száma: 24539 Új keresés

2013. szeptember 27. 16:15 | András Bence, Weinhardt Attila

Már megint a csőd felé rohan Amerika

Két, egymással szorosan összefüggő témában, az új költségvetésben és az adósságplafon megemelésében kell napokon belül egyezségre jutnia a két nagy amerikai politikai erőnek, enélkül ugyanis jövő keddtől lebénul a közszféra működése, két hét múlva pedig fizetésképtelenné válik az Egyesült Államok. A végsőkig kiélezett politikai harc garantált, de az nem, hogy az alku még éppen időben érkezik. Emiatt a pénzügyi piacok is egyre inkább aggódnak, hogy október közepén esetleg valóban bekövetkezik az a példátlan esemény (államcsőd), amelyet az amerikai pénzügyminiszter katasztrófának nevezett. Már a 2011-es, végsőkig kiélezett politikai küzdelem is gazdasági károkkal, illetve súlyos piaci következményekkel járt, ez pedig most még inkább igaz lehet.

Elemzésünk főbb megállapításai:

  • kritikusan fontos napok következnek az Egyesült Államok régóta halogatott költségvetési és adósságproblémáinak rendezése szempontjából
  • a jelenlegi költségvetési év most szeptember 30-án zárul, és egyelőre nincs mindkét párt számára elfogadható keretrendszer az új költségvetési évre
  • a republikánusok elvonnák a demokrata államfő nevével fémjelzett egészségügyi programtól a költségvetési támogatást és csak ezért cserébe mennének bele az adósságplafon emelésébe
  • amelynek emelése elkerülhetetlen még akkor is, ha maga a szabályrendszer értelmetlen
  • október 17-től már a költségvetési tartalékokra szorulhat az amerikai államháztartás, ettől kezdve pedig az adósságplafon megemelése elkerülhetetlen, hogy ne következzen be a részleges csőd
  • ha ez mégis megtörténne, akkor sérülne a nagyon biztonságosnak tartott amerikai eszközök iránti bizalom, ez pedig súlyos zavarokat okozna világszerte a pénz- és tőkepiacokon.

2013. szeptember 27. 10:12 | Portfolio

Hétfőn mutatja be a költségvetést Varga

Szeptember 30-án, hétfőn nyújtja be a Parlamentnek a kormány a 2014-es költségvetésről szóló törvényjavaslatát és válik ezáltal mindenki számára elérhetővé - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken kiadott meghívójából.

2013. szeptember 26. 10:10 | Portfolio

Jövőre is megfeji a kormány a mobilcégeket?

Bár a 2014-es költségvetés részletei még nem ismertek, a Költségvetési Tanács véleménye alapján a kormány több mint 150 milliárd forintos (áfával) bevétellel számol a frekvenciaértékesítésekből. Az összeg jóval magasabb, mint amire eddig számítani lehetett, azonban egyelőre nem tudjuk, mi is van benne a "csomagban", milyen frekvenciákra licitálhatnak majd a mobilcégek. Az azonban látszik, hogy a különadókon túl (távközlési adó, közműadó) a frekvenciaaukciókon sem bánik kesztyűs kézzel a távközlési cégekkel. Azok pedig fizetnek, mint a katonatiszt.

2013. szeptember 26. 08:48 | Portfolio

Százhalombattán fellebbeznek a 130 milliós rezsikötbér ellen

A Százhalombattai Kommunális Szolgáltató Kft. (Szákom) fellebbezést nyújtott be a céget 130 millió forintos kötbér megfizetésére kötelező határozat ellen - tájékoztatta Nyilas Hajnalka városházi szóvivő szerda este az MTI-t.

2013. szeptember 25. 15:57 | Hámor Iván

Megtöbbszörözi kapacitását a Scania

A Scania 2012-ben mintegy 61 000 darab tehergépkocsit szállított le. Ezt a mennyiséget nyolc év alatt, 2020-ra 120 000 darabra tervezik növelni. A fejlesztés nem csak a termékeket érinti, hanem a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokra is kiterjed, amitől a bevételi struktúra is átalakul, a szerviz-szolgáltatások, valamint a kapcsolódó termékek értékesítéséből fog származni a 25-30%.

2013. szeptember 24. 16:45 | Portfolio

Ez kell ahhoz, hogy zuhanjon a benzinár?

Az ENSZ közgyűlésén Irán és az USA viszonya kerülhet ma a fókuszba, az iráni elnök Rohani és Obama közeledése enyhülést hozhat a két ország kapcsolatában. Az enyhülésnek az ad igazán jelentőséget, hogy Irán rendelkezik a világ negyedik legnagyobb olajkészletével, ráadásul a térség (különösen Szíria) stabilitása szempontjából kiemelten fontos szerepe van. Ha visszatérne Irán az olajpiacra, annak az autósok örülhetnének a legjobban, hiszen jelentősen csökkenhetne a hazai üzemanyagok ára.

2013. szeptember 24. 14:33 | Portfolio

Vezető raklapos cég a Prologisnál

A Prologis, Inc. bejelentette, hogy az LPR La Palette Rouge, az újrafelhasználható csomagolás terén vezető európai logisztikai szolgáltató Euro Pool System raklapösszesítésre specializálódott tagja két új bérleti megállapodást kötött a Blonie-i és poznani Prologis parkok összesen 7600 négyzetméteres területéről. A tranzakcióban a Jones Lang LaSalle ingatlanügynökség ipari részlege közreműködött.

2013. szeptember 23. 18:20 | Portfolio

Hogy lehet 3 nap alatt 1 milliárdot keresni?

A világ legdrágább játéka három nap alatt elérte azt, amire a játékipar csúcstartójának 15, a filmipar rekordereinek 19 napra volt szükségük. A Take-Two Interactives múlt héten kedden piacra dobott Grand Theft Auto (GTA) V játéka elérte ugyanis az 1 milliárd dolláros árbevételt, mellyel minden eddigi rekordot megdöntött. A játék népszerűsége nem meglepő, hiszen a sorozat előző része a két legnagyobb konzolgyártón a játékos közösség valaha volt legjobb pontszámát kapták.

2013. szeptember 23. 14:28 | MTI

Patai: természetes kiválasztódás indul a bankszektorban

Az európai és nemzeti szabályok változása, valamint a magyar országkockázat romlása miatt megszűnik a nagy bankok magyar leányvállalatai által eddig igénybe vett likviditásimport, így drasztikusan csökken a gazdaság hitelellátottsága - mondta a Magyar Bankszövetség elnöke a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által rendezett biztosításszakmai konferencián, hétfőn Siófokon.

2013. szeptember 23. 06:30 | András Bence

Merkel hatalmas győzelmet aratott, mégis vannak aggályok

Angela Merkel mosolyogva vette tudomásul "szuper" győzelmét, ami az euró árfolyamát is enyhe erősödésre bírta. Azt még nem tudjuk, hogy a kancellárasszony pártja kivel kíván majd koalícióra lépni, miután korábbi szövetségesét elvesztette, a szociáldemokraták pedig egyelőre vonakodnak. Merkel megítélése kissé ambivalens, mert bár a piac a győzelmének láthatóan örült, sok elemző mégis a belföldi reformfolyamatok teljes befagyásától tart. Úgy tűnik a kancellárasszony valóban nem tervez nagyszabású átalakításokat végrehajtani a hazájában egyelőre, most csak a saját maga okozta energia-áremelkedéssel kezdene valamit. Márpedig több elemzés is rámutat Németország lappangó gyengeségeire, mint amilyen az öregedő társadalom vagy az elmaradó beruházások.

2013.09.16 06:30 Merkel megtarthatja Európa pórázát

2013.09.22 19:46 Nagykoalíció vagy abszolút többség?

2013. szeptember 20. 22:40 | MTI

Egyre biztosabbnak tűnik az élelmiszerek áfacsökkentése

A kormány vizsgálja, milyen körben lehetne áfakulcs-csökkentést bevezetni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, az OMÉK egy szakmai fórumán.

2013. szeptember 20. 21:12 | MTI

Fogy az idő, fenyeget a csőd Amerikában

Az amerikai képviselőház elfogadta a kormánykiadások finanszírozásának folytatását október 1-jétől december 15-ig lehetővé tévő törvényjavaslatot, amely egyúttal elvonná a pénzügyi támogatást Obama elnök szövetségi egészségügyi törvényétől is.

2013. szeptember 19. 13:56 | Portfolio

Rendkívül gyenge kereslet a magyar kötvényaukciókon

Nemcsak az átlaghozamok, hanem a vételi érdeklődés is beszakadt a ma megtartott három magyar államkötvény aukció során, ami azért meglepő, mert a Fed tegnap esti döntése hatalmas hangulatjavulást váltott ki a fejlett és a feltörekvő piacokon egyaránt. Egy elsődleges állampapír forgalmazó a Portfolio.hu-nak azt jelezte: azért sikerülhetett ennyire gyengére a vételi érdeklődés az aukciókon, mert délelőtt "össze-vissza ugrált a piac", illetve már nagy hozamesés volt és ilyen alacsony hozamok mellett már nem szívesen nyújtottak be ajánlatokat egyes szereplők. Egyszerűen most kevésbé koncentráltak a befektetők az aukciókra. Hozzátette: a másodpiacon egyébként az aukciós átlaghozam mellett forognak most a papírok, ez tehát azt jelzi, hogy nincs nagy baj, egyébként pedig a 10 éves szegmensben jelentős forgalmaz is lát.

2013. szeptember 19. 09:54 | Portfolio

A végén totális összeomlás jön

Az amerikai jegybank tegnapi döntését követően a Bloomberg TV-nek nyilatkozott Marc Faber több fontos témával kapcsolatban: többek között kifejtette véleményét az eszközvásárlási programmal és a piacok jövőjével kapcsolatban is. A legendás tőzsdeguru szerint a Fed már rég elvesztette az irányítást a kötvénypiac felett, és csak idő kérdése, mikor veszti el a kontrolt a részvénypiacok felett. Szerinte előbb vagy utóbb elszabadul a pokol a börzéken.

2013. szeptember 19. 09:39 | Portfolio

Csalódást okozott az Oracle

Profitnövekedésről számolt be az Oracle tegnap, a piacok zárása után közzétett negyedéves gyorsjelentésében, viszont a bevételek alakulása csalódást okozott és a menedzsment által megfogalmazott prognózisok is elmaradnak az elemzői konszenzustól. Először emelkedéssel reagált a negyedéves gyorsjelentésre az árfolyam, viszont a vezetőség konferenciahívása után közel 3%-os eséssel fejezték be a zárás utáni kereskedést.

- Folytatódott a növekedés az Oracle-nél: a lezárt negyedévben a bevételek szintjén 2%-os, az egy részvényre jutó eredmény tekintetében pedig 11%-os dinamikáról számolt be a társaság.
- A bevétel kismértékben elmaradt az elemzői konszenzustól.
- A folyó negyedévre az elemzői konszenzusnál gyengébb várakozásokat fogalmazott meg a menedzsment.
- A vezetőség a gyenge makrogazdasági környezett indokolja a konzervatív prognózisait.

2013. szeptember 18. 12:52 | Weinhardt Attila, Kovács Krisztina

Ma este felrobbannak a részvénypiacok?

Három főbb kérdésben kell állást foglalnia a ma este 8 órakor megjelenő kamatdöntéskor az amerikai jegybanknak, miután már négy hónapja elkezdte felkészíteni a piacokat a pénznyomtatási program korszakának végére. A három kérdésből azonban meglátásunk szerint inkább csak kettő esetén szembesül nagyobb dilemmákkal a kamatdöntő testület, azaz milyen mértékű és összetételű legyen a pénznyomtatási program lassítása, illetve mindezt hogyan "ellensúlyozza" az előremutató kamatpolitika keretrendszerével a jegybank. Éppen az a várakozás tartja optimistán a piacokat a mai bejelentés előtt, amely szerint a lassítás nyugtalanságot okozó hatását igyekszik majd más lépésekkel tompítani a Fed. Amennyiben ez így lesz, akkor a részvényindexek könnyen új történelmi csúcsra ugorhatnak, miközben a dollár továbbra is gyengülési nyomás alatt maradhat, az amerikai kötvényhozamok pedig süllyedhetnek valamelyest a következő napokban. Minden ettől eltérő üzenetű mai Fed-döntés markáns ellenirányú mozgásokat válthat ki.

Az elemzés főbb üzenetei:

  • A piac arra számít, hogy ma bejelenti a Fed a havi 85 milliárd dolláros QE3 program lassítását.
  • A lassítás mértéke a várakozások szerint havi 10-15 milliárd dolláros lehet, ezen belül az államkötvények vásárlásának visszafogása nagyobb lehet.
  • A Fed-közlemény és fél 9-től a sajtótájékoztatón Ben Bernanke ismét hangsúlyozhatja, hogy a QE3 befejezésétől még hosszú idő telik el az első kamatemelésig.
  • Az első emelést a piac 2015 elejére árazza, miközben a legutóbbi Fed előrejelzésekből ennél (jóval) későbbi lépés következik.
  • Valószínűleg a Fed most is igyekszik azt érzékeltetni, hogy a piac túl koránra árazza a lépést
  • Az óvatos programlassítás és ez az üzenet együtt a rendkívül laza monetáris politika (tartós) fennmaradását jelzi.
  • Ezek segíthetik a kockázati étvágy fennmaradását, így a részvénypiacokat is, közben a fejlett kötvénypiacokat nyugtathatják, míg a dollár általános erősödési trendje még várathat magára.

2013. szeptember 18. 11:19 | Portfolio

Budapestre jönnének a régiós startupok

Sokat fejlődött a magyar startup ökoszisztéma Magyarországon, a Jeremie-programok és egy új pályázati lehetőség hatására a régióban egyedüli módon tud növekedni a szektor. A technológiai inkubátorházak felállítására, új ötletek felkutatására és kezdő vállalkozások támogatására kiírt pályázatra a DBH Investment is jelentkezett, a régióban több irodával is jelenlévő társaság szerint komoly az érdeklődés a régiós startup világból is. A külföldi nyitás azért is fontos, mert ma már nemcsak országokkal, hanem régiókkal is versenyzünk, a magyar cégek számára pedig a kitörési lehetőség az országhatáron túl van. A DBH nagyon hisz a kezdeményezésben, ezért az inkubátorház felállítására az elnyerhető összegen felül több százmillió forintos saját forrást is mellé tesznek - mondta el Erdei Sándor, a DBH Investment elnök-vezérigazgatója.

2013. szeptember 18. 10:50 | Portfolio

A Tesla emeli a tétet - Hamarosan érkezhet az önvezérelt jármű

Elon Musk, a Tesla Motors vezére a Financial Timesnak adott interjújában nem kisebb dolgot jelentett be, minthogy cége is beszáll az automatizált gépjárművek versenyébe, ahol hagyományos autógyártók mellett már a Google is képviselteti magát. Musk tervei a tőle megszokott módon nagyon ambiciózusak, véleménye szerint ugyanis az elkövetkezendő három évben előrukkolhatnak egy majdnem teljesen automatizált gépjárművel, míg a versenytársak és az elemzők az évtized végére várják az új technológia megjelenését.

Holdblog

Olcsó kacatból high-tech ipar

USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

Ricardo

A Vaslady ébredése

Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek

Kasza Elliott-tal

Clorox Company - elemzés

Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C