Csak ősszel indulhat újra a Lufthansa Group, a német légitársasági csoport 100 géppel csökkenti flottáját és 10 ezer ember elbocsátásra készül - mondta Carsten Spohr vezérigazgató a Lufthansa Group online éves közgyűlésén kedden.
A rövidített munkaidő támogatásának (kurzarbeit) igénybevétele Németországban ágazatonként nagyon eltérő – mutat rá az Ifo kutatása. A gasztronómia területén például majdnem teljes körűen igénybe veszik, ezzel szemben az ügyvédi irodákban szinte egyáltalán.
Az Európai Bizottság 1 milliárd eurót adományoz a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, mindenekelőtt oltóanyag, továbbá egyéb gyógyszerek kifejlesztésére, valamint a tesztelésre - jelentette be az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen hétfőn az Európai Unió és az Egészségügyi Világszervezet online nemzetközi donorkonferenciájának megnyitóján.
Csaknem kétmillióan kaphatták el az új típusú koronavírust Németországban egy hétfőn ismertetett becslés szerint. A bonni egyetemi klinika virológiai intézetének és klinikai kémiai és farmakológiai intézetének közös szervezésében végzett kutatás alapján hozzávetőleg 1,8 millió ember - a 83 milliós ország lakosságának 2,1 százaléka - fertőződhetett meg az új vírussal május elejéig.
Nagy visszhangot váltott ki a Soros György által támogatott, valójában először a spanyol kormány által felvetett ötlet egy új típusú uniós adósságpapírról. A felvetés egy olyan nagyösszegű (1500 Mrd eurós) örökjáradék kötvény kibocsátásáról szól, amely forrását képezné az uniós költségvetést 2021-től kiegészítő helyreállítási alapnak. A Portfolio cikke szerint az ötlet kezd érdemi megfontolás tárgyává válni a Bizottságban. Az örökjáradék kötvény nem annyira szokatlan adósságeszköz, mint ahogy elsőre tűnik, de nem is csodaszer, amely megoldaná egy csapásra az EU költségvetésének megemelni kívánt forrásigényét. S főleg nem hidalja át azokat az alapvető véleménykülönbségeket, melyek az EU közös adósság finanszírozása kapcsán feszülnek egyes déli, illetve északi tagállamok között. Nézzük a problémákat, köztük olyanokat, amelyek a vitában részben még egyáltalán nem merültek fel.
A koronavírus miatti uniós válságkezelési csomagról eddig kiszivárgott információk afelé mutatnak, hogy Magyarország akár három területen is a folyamatok relatív vesztesévé válhat – rajzolódik ki a Bruxinfo háttérinformációk alapján született összefoglalójából.
Rekordalacsony szintre esett vissza áprilisban az euróövezeti feldolgozóiparban a gazdasági aktivitás mérőszáma, a beszerzésimenedzser-index a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésének hétfőn publikált eredménye alapján.
Meghaladta a százezret az új koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma Brazíliában - közölte a járvány által leginkább sújtott dél-amerikai ország egészségügyi minisztériuma.
A koronavírus-járvány első, kemény hetei után az Uniqa átállt a digitális csatornákkal támogatott értékesítésre, így az új szerzések kumuláltan már a tavalyihoz hasonló szintre emelkedtek vissza. A karantén a digitalizációnak óriási lökést adhat a biztosítási szektorban. Decemberben elsőként a Portfolio-n jelentették be: egy új, tőlünk nyugatra lévő piacra lép be a Cherrisk, most pedig azt is elárulták: ez az új piac Németország lesz. Kurtisz Krisztián, az Uniqa vezérigazgatója szerdai Financial and Corporate IT online konferenciánkon erről is beszél majd pénzintézeti csúcsvezetők társaságában.
Ha volt szektor, amit alaposan megtépázott a globális koronavírus-járvány miatt bekövetkezett válság, az az autóipar. Világszerte egymás után álltak le a gyárak, zártak be a kereskedések, nem csak a gyártás, de az értékesítés is zuhant. A válság az árfolyamokon is mély nyomot hagyott, nagyot esett az autóipari cégek, így a három nagy német autógyártó, a BMW, a Daimler és a Volkswagen árfolyama is, olyan mélyre esett a részvények árazása, amilyenre az elmúlt két évtizedben csak ritkán láttunk példát. Megnéztük, mi történt az elmúlt hónapokban a német autógyártók árfolyamával, hogy néz ki az árazás, mit gondolnak az elemzők, és milyen technikai szintekre érdemes figyelni.
Az eddig ismert adatok alapján a magyar gazdaságra is jókora csapást mérhetett a koronavírus-járvány, a héten további adatok jelennek meg ezzel kapcsolatban. Elsősorban az ipari termelés statisztikájára lesz érdemes figyelni, de érdekes lesz a kiskereskedelmi forgalom adata is, mely a járvány miatti megnövekedett forgalomról tanúskodhat.
A Németországban telepített amerikai atomtöltetek eltávolítását sürgeti a szociáldemokrata párt (SPD) Donald Trump amerikai elnök politikájára hivatkozva, a koalíciós társ kereszténydemokraták (CDU) elutasítják a követelést.
A Lufthansa reméli, hogy hamarosan lezárulnak a német kormánnyal folytatott mentőcsomagjáról szóló tárgyalások - nyilatkozta a légitársaság igazgatósága a Reutersnek. A cég egy 10 milliárd eurós kárpótlásról folytat tárgyalásokat, amelynek eredményeként a kormány 25,1 százalékos részesedést szerez a légitársaságban.
Heteken beül döntést kell hoznia a német kormánynak az autóvásárlást ösztönző kedvezmények ügyében az autóipari vállalkozások érdekképviselete (Verband der Automobilindustrie - VDA) szerint.
A koronavírus elleni küzdelem jegyében globális adományozói videókonferenciára kerül sor hétfőn, május 4-én, amelynek házigazdája Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke lesz. Ennek apropóján ő, illetve Giuseppe Conte, Olaszország miniszterelnöke, Emmanuel Macron, Franciaország elnöke, Angela Merkel, Németország szövetségi kancellárja, Erna Solberg, Norvégia miniszterelnöke, illetve Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a magyar sajtóban exkluzív felvezető cikket írt a Portfolio-nak. Az esemény hétfőn délután 15-17 óra között élőben követhető lesz az Európai Bizottság weboldalán itt, a programról rövid tájékoztató itt érhető el. Az esemény célja, hogy legalább 7,5 milliárd eurót össze tudjanak gyűjteni.
A globális kezdeményezésben lényegében mindenki részt vehet: kormányok, cégek, pénzügyi és civil szervezetek, alapítványok közvetlenül is tudnak anyagi felajánlásokat tenni itt, a magánszemélyek pedig egyrészt figyelemfelhívással, másrészt a partnerszervezeteknek való pénzküldéssel tudnak segíteni. „A pénz azt szolgálja, hogy a lehető leggyorsabban olyan diagnosztikai eszközöket, kezeléseket és vakcinákat fejlesszünk ki és alkalmazzunk a lehető legtöbb ember esetében, amelyek segítségével legyőzhetjük a világjárványt” - fogalmaznak a vezetők az alább változtatás nélkül közölt felvezető cikkben.
Negatív árak alakultak a magyar áramtőzsdén (HUPX) egy áprilisi vasárnap délutánon, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eladó fizet a vevőnek a villamosenergia átvételért. A negatív ár nem gyakori, de az elmúlt években máskor is előfordult már a HUPX piacán, abból a szempontból viszont különleges a mostani eset, hogy a magyar áramtőzsdén először következett be a délutáni órákban. A negatív árak kialakulásához több tényező együttes érvényesülése vezetett, és a jövőben várhatóan gyakrabban is megismétlődhet a jelenség, aminek az ipari fogyasztók örülhetnek.
Világszerte 3 428 114-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 243 829, a meggyógyultaké pedig 1 093 137 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint vasárnap reggel.
Több ezren tüntettek szombaton Stuttgartban, tiltakozva a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott hatósági korlátozó intézkedések ellen, illetve a fővárosban, Berlinben is tartottak jóval kisebb létszámú demonstrációt.