Jóval több idénymunkás kell ugyanahhoz a szürethez – Ezt teszi a klímaváltozás az agráriumban

krtk blog A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

A klímaváltozás, különösen a hőmérséklet emelkedése két jól elkülönülő mechanizmuson keresztül fejti ki hatását a mezőgazdasági foglalkoztatásra.

• Egyrészt korábbi tanulmányok arra hívták fel a figyelmet, hogy bizonyos hőmérsékleti küszöbérték felett csökkenni kezd a munkavállalási hajlandóság, azaz munkaadói szempontból nehezebb a szükséges munkaerő biztosítása.
• Másrészt viszont a klímaváltozás nem csupán a munkaerő-kínálatot, hanem a munkatermelékenységet is befolyásolja. A klimatikus körülmények – kiemelten a hőmérséklet, páratartalom, illetve hősugárzás – munkatermelékenységre gyakorolt hatásával foglalkozó kutatások eredményeinek szintetizálása csupán az utóbbi két évtizedben indult meg.

Munkához a 20-25 fok az ideális hőmérséklet

A kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy a munkatermelékenység tekintetében a 20–25 Celsius fokos környezeti hőmérséklet tekinthető ideálisnak, ettől a hőmérsékleti zónától bármilyen irányban eltérve, a munkatermelékenység csökken, s minél nagyobb az eltérés, annál nagyobb a munkatermelékenység csökkenése.

Ez a munkatermelékenységben megfigyelhető veszteség a hétköznapok gyakorlatára lefordítva azt jelenti:

ahhoz a mezőgazdasági munkához, amit 25 Celsius fokos környezeti hőmérséklet mellett 20 munkás képes elvégezni, 35 Celsius fokos hőmérséklet esetén már legalább 25 munkásra van szükség.

A szőlőszüretelő munkások videofelvételes vizsgálata arra mutatott rá, hogy a hőmérséklet emelkedésével jelentősen megnőtt a pihenéssel és ivással töltött idő. Az így kiesett munkaidő a ciprusi szőlőszüretelők esetében 30%-ot is megközelítette, ahogy a hőmérséklet 30˚C fölé emelkedett, annak ellenére, hogy a dolgozók teljesítménybért kaptak.

A probléma korántsem korlátozódik Ciprusra, Magyarországon is megfigyelhető a nappali csúcshőmérséklet emelkedése (38-42˚C!), amely mind nagyobb területeken és mind hosszabb időszakokat felölelő hőhullámokat eredményez. Kutatásunk során négy térséget vizsgálva (ábrán sraffozással jelölve), arra voltunk kíváncsiak, hogy a magyar mezőgazdaságban dolgozók miként küzdenek meg a hőstresszel, milyen praktikák terjedtek el a negatív hatások mérséklésére és mennyire tudatosult a hőstressz munkatermelékenységet befolyásoló hatása.

Eredményeink alapján, ahogy a nappali órák mind nagyobb részében válik aránytalanul nehézzé a kültéri munkavégzés, úgy egyre korábbra tolódik a munkakezdés. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag napfelkeltétől dolgoznak addig, amíg csak lehet a forróságtól, ami jellemzően a délelőtt 10–11 órát jelenti. Ez önmagában nem tekinthető újdonságnak, mivel évszázadok óta így kezelik az extrém melegben való munkával járó hőterhelést.

Ami változott a korábbi időszakhoz képest, hogy a szélsőségesen meleg időjárás nem néhány napra, vagy egy-két hétre korlátozódik, hanem júniustól akár egészen augusztus végéig meghatározhatja a szabadban végzett mezőgazdasági munkák menetét.

Éjszakai, hajnali munka a forróság elkerülésére

Általános gyakorlatnak ugyan nem nevezhetjük, de terjedőben van az éjszakai munkavégzés: a szőlő- és gyümölcsültetvényeknél ez jellemzően növényvédelmi munkát jelent, de egyre gyakoribb a gépi szüret/betakarítás is. A fóliás, illetve üvegházas termesztőberendezések esetében a dolgozókat érő hőstressz messze meghaladja a szabadtérben dolgozókat, így érthetően ezen a téren is megindultak a kísérletek az éjszakai munkavégzésre.

A hőségnapok számának ugrásszerű növekedésével a szezon egyre nagyobb részét érinti a munkaidő hőmérséklethez (hőségriadóhoz) történő igazítása, ami munkaidő-csökkentést jelent. Ennek értelmében a rendelkezésre álló rövidebb időintervallumban (alig öt-hat óra alatt) kellene a megszokott munkamennyiséget elvégezni, ám ez csak több munkáskézzel lenne megoldható, miközben a hajnali munkakezdés is hozzájárul ahhoz, hogy egyre kevesebb az azt vállaló és a munka elvégzésére alkalmas munkaerő, ami a gazdálkodók számára a munkaerőhiány fokozódásaként érzékelhető.

Korábbi, melegebb időszakra tolódik a szüret

A klímaváltozáshoz kötődő új jelenségként értékelhetjük, hogy olyan munkafázisokat (például szőlőszüret) is érint a magas napi csúcshőmérséklet, amelyet korábban nem, vagy csak korlátozottabban sújtott ez a probléma. A tél lerövidültével ugyanis jóval korábban, 2-3, akár 4 héttel is előbb kezdődik a tenyészidőszak, ami oda vezet, hogy a betakarítási (szüret) időszak is egyre korábbi időpontra kerül.

Gyöngyös térségében a szőlőszüret ideje hagyományosan szeptember-október volt, ám az utóbbi években általánossá vált az augusztusi szüret, sőt voltak évek, amikor a korai fajtákat már júliusban szedni kellett, méghozzá a megszokotthoz képest jóval magasabb hőmérsékleti körülmények közepette.

A szőlősgazdák érzékelik a szüretelők teljesítményének romlását, az általuk leszedett szőlő átlagos mennyiségének csökkenését. Ahogy egy abasári szőlőtermesztő megfogalmazta: „Vegyünk egy átlagos, nem túl nagy, nem túl kicsi fürtű szőlőt, a Muscat Ottonelt, annak idején, amikor én iskolába jártam, úgy tanultuk, hogy nagyjából ilyen 500-600 kiló, amit le tud szedni egy napszámos, kézi szüretbe egy munkanap alatt. Valóságban a kétezres évek elején, mondjuk az ötszáz kiló reális volt, a hatszáz, az már nem. Most ott tartunk, ha 200-250 kilót leszed egy ember, akkor az már egy jó munkaerőnek számít.”

A munkavégző képesség csökkenését természetesen a gazdálkodók is érzékelik, ám ezt rendre a hozzáértő, kellő munkakultúrával bíró munkások kiöregedésével, a helyükre belépő újak alkalmatlanságával, jobb esetben rutintalanságával magyarázták. Az, hogy a munkakörülmények – a hőmérsékleti viszonyok – megváltozása is szerepet játszik (játszhat) a munkások teljesítménycsökkenésben, egyetlen válaszadó sem említette a kutatás során. Ugyanakkor, amikor a „felmelegedés” gazdálkodásra gyakorolt hatásait térképeztük fel, rendre szóba került a szabadtéri munkavégzés idejének eltolódása és kényszerű lerövidülése. Ahogy azt egy gyöngyöstarjáni családi szőlőgazdaság vezetője találóan megfogalmazta:

nincs sok értelme ilyenkor [tíz óra után] kint dolgozni, mert csak elfárad az ember, haladni meg nem halad.

A megkérdezett gazdálkodók nem használták a hőstressz fogalmát, pontosabban csupán a növényekre vonatkoztatták, jelezve, hogy klímaváltozás a növények számára komoly problémát jelent, legyen az akár hajtatott zöldségtermesztő fóliában, akár szőlő- vagy gyümölcsültetvényen. A növények közt dolgozókra – saját magukat is beleértve! – azonban nem tekintettek úgy, mint akik a hőstressz hatására elértek teljesítőképességük határaihoz, s akik egészségkárosító hatásoknak lehetnek kitéve. Ez súlyos információhiányra mutat rá, hiszen a hőstressz nem csupán a munkateljesítményt befolyásolja negatívan, hanem súlyos egészségkárosító hatása lehet, extrém esetben akár az emberi életet is veszélyeztetheti.

A hőstressz kezeléséhez a megfelelő pihenőidő biztosítása munkaegészségügyi szempontból alapvető fontosságú, és a klímaváltozás következtében mind több dolgozónak kell megküzdenie a hőstressz fokozódásával. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a munkaadók a teljesítmény fokozásában érdekeltek, míg a dolgozók számára fontos az egészségük megőrzése, de talán fontosabb a magasabb bér elérése, így mindkét fél hajlamos arra, hogy figyelmen kívül hagyja a munkaegészségügyi/munkavédelmi hivatal által ajánlott pihenőidőt.

Hőstresszes időszakok szabályozása

A mindennapok gyakorlatában a gazdálkodók igyekeztek megfelelni a hazai, nem túl szigorú szabályozásnak. A munkahelyek munkavédelmi követelményeit a többször módosított 3/2002. (II. 8.) SzCsM–EüM együttes rendelet szabályozza, itt jelennek a meg a hőstressznek kitett munkahelyekkel kapcsolatos előírások.

• A szabályozás egyrészt rendelkezik a „melegnek minősülő munkahelyeken” biztosítandó védőitalról (7§ [10]), a pihenőidőről (7. § [8]), illetve az akklimatizációról (7. § [9]).
• A pihenőidő tekintetében a hazai szabályozás mindössze azt írja elő, hogy óránként öt, de legfeljebb tíz perc pihenőidőt szükséges biztosítani a hőstressznek kitett munkahelyen dolgozóknak.

A pihenőidők effajta számontartása, tapasztalataink szerint legalábbis, teljesen idegen volt a hazai kisgazdaságoktól. A szabadtéren dolgozók alapvetően saját ritmusuk szerint haladhattak, ha pihenésre volt szükségük, pihenhettek, senki sem mérte, hogy miként alakul a pihenőidő.

A Szentes környéki, nagyobb foglalkoztatotti létszámmal dolgozó hajtatott növénytermesztők esetében ez a kérdés már jóval formalizáltabban jelentkezik. Ennek pozitív elemeként a műszakba be vannak építve a pihenők – ugyanakkor a dolgozók egy része inkább nem él a pihenés lehetőségével, hiszen teljesítménybért kapnak.

A teljesítményalapú bérezés ugyanis arra ösztönzi a dolgozókat, hogy minimalizálják a pihenőidőt, s a lehető legintenzívebben végezzék munkájukat, akár egészségük veszélyeztetésének árán is. Időalapú bérezés (óradíj, napidíj) esetén ez a probléma kevésbé merül fel – noha a magyar szabályozás által a hőstressznek kitett munkahelyeken kötelezően előírt öt perc pihenőidő aligha alkalmas az extrém hőterhelést szenvedő dolgozók egészségének megőrzésére.

Módosítani kellene a hazai szabályozást

A magyar szabályozás egyik fontos hiánya, hogy nem veszi figyelembe a dolgozót érő hőstressz mértékét, pusztán küszöbértéket határoz meg.

Nagyon leegyszerűsítve, a hazai szabályozás szerint tűző napon 40˚C esetén óránként éppen úgy öt-tíz perc pihenőidőt kell biztosítania a munkáltatónak, mint közvetlen napfénynek nem kitett műhelyben, ahol 31 Celsius fokot mutat a hőmérő.

Ezzel szemben az amerikai munkavédelmi hivatal (NIOSH) sávosan határozza meg az ajánlott pihenőidőt a hőstressz egészségkárosító hatásainak elkerülése érdekében. Így például, ha a munkavégzésre közvetlen napsütésnek kitéve kerül sor, és a hőmérséklet eléri a 40 Celsius fokot 20 perc nehéz fizikai munka után 40 perc(!!!) pihenést irányoz elő.

A kutatási eredményeink azt sugallják:

a klímaváltozással összefüggésben jelentkező hőstresszre tekintettel, kiemelten fontos feladatot jelent a hazai szabályozás módosítása,

éspedig két beavatkozási területen:

• egyrészről szükséges a munkaadók és munkavállalók széles körű tájékoztatása a hőkimerülés és hőguta jelentőségéről, tüneteik felismeréséről és kezeléséről.
• Másrészt pedig, követve az élenjáró nemzetközi gyakorlatot, a küszöbértéken alapuló szabályozás helyett a hőstressz mértékével arányos szabályozás felé kell elmozdulni, ahogy mind több munkavállalót, mind hosszabb ideig éri hőstressz.

A kutatást a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap támogatta (K 132975). Bővebben lásd: Koós B., Kovács K., Váradi M. M., Hamza E. 2024. Mezőgazdaság és foglalkoztatás a klímaváltozás szorításában. Tér és Társadalom, 38(4), pp. 64-92.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio