Újabb 2 milliárd forintból folytatódik az egri vár és erődrendszer turisztikai célú fejlesztése
Ezen is túlmutató terv a vár hajdani székesegyházának újjáépítése - mondta Tuzson Bence, aki szerint a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram egyik legfontosabb célja a múlt kulturális jelentéstartalmát megfogalmazni a jelenkor embere és a jövő generációi számára.
Virág Zsolt miniszteri biztos arról beszélt: évente 400 ezer feletti látogatójával az egri Magyarország legnépszerűbb vára, ez is indokolja a magas támogatási összeget a kastély és várprogram összességében mintegy 59,5 milliárd forintos költségvetéséből. Jelezte: a megvalósuló fejlesztések mindegyike gazdaságélénkítő célokat is szolgál, lehetővé teszi, hogy az érintett várak működtetése legalább nullszaldós, de lehetőleg nyereséges legyen.
Az egri projekt részleteire kitérve elmondta: a most bemutatott és várhatóan másfél évig tartó beruházás keretében számos egyéb rekonstrukció mellett a 16. századi állapotot idéző módon helyreállítják a Varkoch-kapubástyát, ehhez kapcsolódóan pedig a korabeli szerkezetű, működőképes felvonóhidat. Emellett a fejlesztés meghatározó eleme a délnyugati ágyúdombban épülő látogatóközpont és az a vár, illetve a környék történelmét megelevenítő film, amelyet az itt kialakított modern vetítőteremben láthat majd a nagyközönség - tájékoztatott.
Habis László, a város polgármestere rámutatott: 2010 óta folyamatos Eger idegenforgalmának minőségi és mennyiségi növekedése és ebben nagy szerepe van a várnak. Szólt arról is, hogy tavaly 665 ezer vendégéjszakával a 23 megyei jogú város közül Eger volt a leglátogatottabb. E mutatóban a növekedés 2013 óta 65 százalékos - fűzte hozzá. Emlékeztetett: a nemrégiben itt lezárult 2,1 milliárd forintos beruházás megalapozta a vár nagyívű fejlesztés-sorozatának folytatását. A városképi szempontból is meghatározó projektek Eger történelmének fénykorát jelentik - húzta alá.

Lezárultak az amerikai-ukrán tárgyalások: ezt ajánlja Washington
A következő körben Moszkvába megy az amerikai delegáció
Tesztelni vitték az ukránok az új fegyverüket, szempillantás alatt lett éles a helyzet
Ezt nem látták jönni, szó szerint.
Történelmi fordulat: a Vatikán vezetője nyíltan kimondta, mit kell tennie Izraelnek a béke érdekében
A pápa első külföldi útja a Közel-Keletre vezetett.
Nem kíméli a természet a világ egyik legnépesebb országát - Százak haltak meg két hét alatt
Sok embert még mindig keresnek.
Tízezre vonultak utcára a kedvelt turistaközpontban - A kormány lemondását követelik
Nyár óta viszonylagos nyugalom volt, most újra beindultak a tiltakozások.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai - díjmentes, interaktív előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Friss részletek derültek ki a nemzeti gárdistákra támadó férfiról - Bedőlt Trump elmélete
Nem Joe Biden alatt hibáztak a hatóságok.
Véget ér egy korszak Magyarországon: titokban már elindult a felkészülés az orosz gáz utáni életre
A gázárak nem is az LNG-költségek miatt, hanem a tranzitdíjak miatt ugorhatnak meg.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Az MNB behúzta a kéziféket - Megéri beszállni a túlfűtött lakáspiacra az olcsó hitel miatt?
Miközben az országot elöntötte az Otthon Start generálta vásárlási láz, a piac mélyén vészjósló folyamatok zajlanak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss jelentése szerint a lakásárak elszaka
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Mit hoz a 2025-ös őszi adócsomag a vállalkozásoknak?
A 2025. november 18-án gyorsított eljárásban elfogadott adócsomag célja a vállalkozások adóterheinek mérséklése, az adminisztráció csökkentése és az adóeljárások digitalizációjának f
Elektromos áramot vezető baktériumok forradalmasíthatják az egészségügyet
Amerikai tudósok olyan elektromos áramot vezető baktériumokat fedeztek fel, amelyek új orvosi eszközök és hatékonyabb szennyezésmentesítési módszerek kifejlesztéséhez v
TBSZ nélkül milliókat bukhatsz
Nagyjából két éve számokkal alátámasztva írtam arról, hogy a TBSZ nélkül miért nem éri meg befektetni Magyarországon. Röviden összefoglalva: kellően nagy infláció mellett könnyen megleh
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.

