A Magyarországnak különösen fontos EU-pénzeket kötnék jogállami feltételekhez a finnek
Arról, hogy a finnek nagyon szorgalmazzák a jogállamiság és az EU-pénzek összekötésének témáját és ez bele is került a 114 kérdést tartalmazó „tárgyalási dobozba”, amiről meg kell állapodni a 2021-2027-es költségvetés során, már múlt héten írtunk a Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak alapján. Aztán vasárnapi cikkében a Financial Times szintén foglalkozott a témával és rámutatott, hogy a finn vezetők tényleg beleállnak az ügybe, most pedig ugyanebbe az irányba mutat a Népszava mai cikke is.
Sőt, a lap konkrétan azt írja a külügyi anyagok alapján, hogy a finn kormányfő, Antti Rinne, szeptember végi budapesti látogatásán várhatóan keményen bele fog majd állni a magyar kormányt érintő jogállami kritikákba. Emellett pedig Budapesten is hangoztatni fogja, hogy az új hét éves európai uniós pénzügyi ciklusban a regionális fejlesztési támogatásokat jogállami kritériumokhoz kell kötni. A lap úgy tudja, hogy a finn miniszterelnök a náluk is szokásos éves nagyköveti értekezleten szintén hangsúlyosan beszélt a jogállamiság és az EU-s támogatások összekötéséről.
A finn közmédiában egyébként nemrég egyenesen úgy fogalmaztak, hogy a két kormány között kialakult "dráma következő fordulója" jöhet majd a szeptember végi finn kormányfői látogatással. A finn köztévé, az Yle Miklóssy Ferenc tiszteletbeli magyar konzult is megszólaltatta, ő pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány ”pánikban van, mert tudja, hogy a finn kezdeményezést más uniós tagállamok is támogatják”.
Amint múlt hét pénteken megírtuk: a 2020 utáni EU-s költségvetés elfogadási menetrendje jelenleg úgy néz ki, hogy
- szeptember 16-án nyilvános meghallgatásra viszi a finn soros elnökség a Magyarország ellen egy éve indított 7-es cikk szerinti jogállamisági eljárást a Miniszterek Tanácsában
- ezután a finn elnökség arra készül, hogy az Általános Ügyek Tanácsának októberi ülésén már érdemi vita lesz a hétéves pénzügyi keretről a 114-ből kiválasztott szűkebb témákról (köztük a jogállamiság és az EU-pénzek összekötéséről), ezekben kell tehát akkor iránymutatást adnia az állam- és kormányfőknek
- ezzel párhuzamosan a finn elnökség már konkrét keretköltségvetési számokról is tervez döntést hoz(at)ni
- decemberben már új vezetője lesz az Európai Tanácsnak (Clarles Michel vezetésével) és a Tanács által elfogadott korábbi menetrend szerint ekkor már döntésre kellene vinni a keretköltségvetés minden kérdését, igaz benne van a levegőben, hogy ez átcsúszik jövő év első felére.
Címlapkép forrása: Adam Berry/Getty Images

Egészen furcsa térképet villantott az ukrán vezérkar a frontról: itt valami nagyon nem stimmel
Kiakadtak a milbloggerek.
Lezárultak a nyomozások az amerikai szuperfegyver botrányos közel-keleti kalandja után - Teljesen felkészületlenül indult bevetésre a világ legerősebb haditengerészete?
Karambol, baráti tűz, vízbe potyogó méregdrága vadászgépek, volt itt minden.
Brutális esőzések sújtják Athént, készültségbe helyezték a hatóságokat
Egy nap alatt 245 milliméternyi eső hullott.
Elárulta a Rheinmetall vezére, mi lenne a céggel, ha jön az ukrajnai béke
A vállalat bevételének nagy része a NATO-megrendelésekből jön.
Hét jótanács, hogy ne szálljanak el egy építőipari beruházás költségei
CÉH zRt.: projektmenedzsment a költségcsökkentés szolgálatában.
Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák, itt vannak az árak
Jön az az M1-matrica.
Az innováció segíthetne a gazdákon, de nincs nyitottság az újdonságokra
A halogatás a jellemző.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

