A holland szociáldemokrata politikus ügyvezető alelnökként a zöld átmenettel kapcsolatos munka koordinátora lesz a november elején hivatalba lépő, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságban. Az EP illetékes szakbizottságainak ülésén kijelentette,
mandátuma első száz napjában javaslatot fog tenni egy jogszabályra, amely célként tűzi ki 2050-re a szén-dioxid-semlegesség elérését,
irányt szabva a jövőbeli cselekvésnek, emellett hatásvizsgálatot fog végeztetni az ambiciózusabb 2030-as előirányzatokról, és ezek alapján erre vonatkozóan is benyújtják javaslataikat. Kiemelte: támogatni kellene az elektromos autók terjedését, a vasútfejlesztést, a vonatjegyek árának csökkentését, valamint a városi tömegközlekedés használatát. Ösztönözni kell egyebek mellett a termékek újrahasznosítását és az újrafelhasználását.
Nem autómentes Európát akarok, hanem tiszta autókat
- mondta, hozzátéve, hogy a légi és a vízi közlekedés károsanyag-kibocsátását is csökkenteni kell. Timmermans hangsúlyozta: jelentős újraerdősítést végeznének kontinens szerte, új városi zöld területeket alakítanának ki, stratégiát fogadnának el a biológiai sokféleség megőrzése érdekében, ugyanis szerinte a klímapolitika mellett ezen a téren is élen kell járnia az EU-nak.
Mint mondta, szeretné, hogy az európai zöld megállapodást más országok is lemásolnák - erről meg kell őket győzni -, ha pedig nem működik ez a klímadiplomácia, akkor szigorúbb eszközöket kell bevetni, például különadót kivetni a laza környezetvédelmi szabályozású államokban előállított importtermékekre. "Az igazságosságot kell az intézkedéseink középpontjába állítani" - szögezte le, kitérve egy pénzügyi alap felállításának szükségességére, amellyel az ipari, széntermelő, nagy szén-dioxid-kibocsátású régiók gazdaságának kizöldítését támogatnák. Leszögezte: meg kell szabadítani Európát a fosszilis üzemanyagoktól, de anélkül, hogy ártanának az iparnak.
A háromórás kérdezz-felelek során legalább négy nyelven megszólaló Timmermans záró beszédét hangos taps fogadta, ami elemzők szerint azt jelzi, hogy a jóváhagyás nem fog akadályba ütközni. Ezzel egyelőre véget értek a meghallgatások az EP-ben, már csak a magyar és a román bizottsági tag van hátra, miután Ursula von der Leyen előző héten új biztosjelöltet kért Budapesttől és Bukaresttől a jogi szakbizottság által elutasított Trócsányi László és Rovana Plumb helyett.

Történelmi fordulat a világgazdaságban: olyan dolog történik az inflációval, amire 35 éve nem volt példa
Szakértők szerint komoly kötvénypiaci ralira van kilátás.
Hernádi Zsolt: a lórúgásszerű ársokkok senkinek sem hiányoznak
Értékelt a Mol elnök-vezérigazgatója.
Történelmi egyezség kapujában Európa egyik legfejlettebb országa
Napokon belül megállapodhatnak Donald Trumppal.
Újabb csapás érte az orosz erők stratégiai üzemanyagraktárát
Sikeres dróntámadásról számoltak be az ukrán fegyveres erők.
Most éri meg lecserélni a drága hiteleket: Spórolj akár százezreket személyi kölcsönnel!
A személyi kölcsönök kamatai Magyarországon 2024 végétől csökkenő pályára álltak, így aki korábban drágábban vett fel hitelt, annak elérkezett a hitelkiváltás időszaka. Mutatjuk, kinek
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod


