
Az ötpárti finn kormánykoalícióban részt vevő Centrumpárt kedden egyértelművé tette, hogy elvesztette a szociáldemokrata miniszterelnök iránti bizalmát a postássztrájk kezelése miatt. A kormány működésének törvényességét felügyelő hivatalhoz több panasz érkezett Rinnére a sztrájk kezelése miatt és ezek nyomán múlt pénteken lemondásra kényszerült a postáért is felelős miniszter. Kiderült ugyanis róla, hogy tudott arról: a postások a munkaadója egy előnytelenebb, kisebb fizetést ígérő munkaszerződést akart kötni a szakszervezettel.
Mindezek miatt több ellenzéki párt is bizalmatlansági indítványt kezdeményezett a kormány ellen és ezt már nem várta meg Antte Rinne, hanem kedden délelőtt lemondott. Miután a finn államfő ezt elfogadta, arra kérte a hivatalban lévő kormányt, hogy ügyvezetői minőségben folytassa munkáját, amíg nem jelöli ki az új kabinetet. A Centrumpárt egyébként a koalíció fenntartása mellett foglalt állást.
Sajtóértesülések szerint Rinne utódját december 12-én választják meg a szociáldemokraták kongresszusán. Sanna Marin közlekedési és hírközlési miniszter, a párt elnökhelyettese már jelezte, hogy kész átvenni a kormányfői megbízatást. Ha így történik, a 34 éves Marin az ország legfiatalabb miniszterelnöke lesz.
Rinne egyébként nemrég járt Budapesten az EU soros elnökségét vivő Finnország miniszterelnökeként, amely minőségében a 2021-2027-es uniós költségvetés érdemi tagállami vitáját is előkészítette. Ahogy korábban, úgy akkoriban is erősen síkra szállt az EU-pénzek jogállamisági kritériumrendszerrel való összekötése mellett. A következő EU-csúcs, amelyeken ezek a témák sorra kerülnek, december 12-13-án lesz Brüsszelben és a finn soros elnökség költségvetési javaslata hivatalosan 11-én jelenik majd meg, de tegnap a német sajtóban a németeket érintő vetülete már kiszivárgott. Ezekről a témákról bővebb cikkeink:
Címlapkép forrása: Thierry Monasse/Getty Images

Kiszivárgott: lényegében bárki megszerezhette volna az amerikai hadsereg minden titkát
Kritikus probléma bukott ki a Pentagon szupermodern rendszerében.
A keleti nagyhatalom már telepíti a hiperszonikus ballisztikus rakétákat: valójában Amerika lehet a célpont
Felvázolták a lehetséges taktikát.
Ezt tényleg nem láttuk jönni: visszatérhet a lovasság a frontvonalra!
A világ második legerősebb hadseregénél, természetesen.
Európa két hatalma eshet egymásnak az évtizedes határvita miatt: Varsóban már készülnek
Évtizedes adósságot emlegetnek.
Súlyos vereséget szenvedhetett az ukrán származású tábornok: kudarccá vált az offenzíva, sokan már árulónak tartják
13 ezer elvesztett katona, stratégiai eredmény nélkül.
Így szerezhetsz a lakáshiteleddel 20%-os adóvisszatérítést
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások 2025-ben egyszeri, időszakos lehetőséget adnak arra, hogy a pénztárban felhalmozott összeg egy részét lakáscélra (hiteltörlesztésre vagy felúj
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p



Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.